Főkép

A szerencsésebbek egy héten belül kétszer, a kielégíthetetlenek akár háromszor is hallhatták Snétberger Ferenc gitárművészt Budapesten: múlt szombat és vasárnap késő este a Zeneakadémián tartott ugyanis ősbemutatót a Concerto Budapesttel, amire bár volt jegyünk, sajnos mégsem sikerült eljutni. Ahogyan az várható volt, a beszámolók alapján mindkettő remekül sikerült, mint ahogyan a szerda esti fellépés is a Müpában. Ez utóbbi helyszínen már egy egészen más, kisebb periódusokban váltakozó felállással találkozott a közönség: az első két téma trióban szólalt meg Phil Donkinnal a nagybőgőn és Németh Ferenccel a doboknál.

 

Amolyan sejtelmes, de könnyednek nem nevezhető, borús és jól felépített, mégis sok improvizatív elemet integráló témával indult útjára az este, amelyet egy Snétbergerre jellemző jegyekkel teletűzdelt, de valószínűleg szintén friss szerzemény követett. Feltehetően mindkettő az új, hamarosan megjelenő ECM korongról, a Titokról, amelyen egyébként Anders Jormin játszik nagybőgőn és a rendkívüli Joey Baron dobol. Szépen szólt a trió, de Nils Petter Molvær trombitás közreműködésével vált igazán emlékezetessé a koncert, aki olyan két témás periódusokban tűnt fel, és vonult vissza ismét két téma erejéig, hogy azt követően már végig színpadon maradjon.

 

Egyszerűen az történt, hogy az ismertebb Snétberger kompozíciókat előadó kvartett felállásban elkezdett mindenki egy kicsit másként, a trió szituációkhoz képest izgalmasabban működni, és persze Molvær maga is egy új színt, egy extra szövetet tett hozzá a muzsikához. Snétberger tőle szokatlan módon, időnként nem ritmizált akkordszőnyeggel kísért, hanem jó kamaramuzsikusként ellenszólamokkal terítette a harmóniákat a nagybőgőt kiegészítve, nagyon élvezetes és dallamos hátteret nyújtva a trombita szólónak. Vagy éppen fordítva, Molvær pontozta ellen Snétberger játékát vagy a természetesnek ható unisono helyett inkább egy teljesen más utat választva egy újabb dallamot szőtt a gitár hangjai köré.

 

Németh mindezt egy gazdag eszköztárral kontextualizálta, hogy egy ponton helyet kapjon egy nagyszerű dobszóló, ahogyan Donkin is szerepelhetett egy önálló spottal egy blues bevezetéseként. Bluest Snétbergert még nem hallottam ennyire sűrű kromatikával játszani, ami néha már-már olyan érzetet keltett a hallgatóban, mintha elektromos gitáron játszana, az egyébként az egész estet akusztikus gitáron alkotó művész.

 

Az egész estében számomra mégis az volt a legélvezetesebb ahogyan a régi kompozíciók új köntöst kapva azt ledobták magukról, és csak úgy szárnyaltak a remek hangosítás és akusztika szövevényes terében. Remek koncert volt.

 

 

Előadók:

Snétberger Ferenc – gitár

Phil Donkin – nagybőgő

Németh Ferenc – dobok

Nils Petter Molvær – trombita