Darren Shan: Zom-B 1-3.

Előzetesen picit úgy éreztem, kedvenc angol horroríróm is felült arra vonatra, amely az aktuális trendek felé viszi az írástudókat – arra, amerre a népszerű, sokak által megrágott és megemésztett témák gyülekeznek. Aggódni azonban egy pillanatig sem aggódtam, mivel a Vámpírkönyveknél és a Démonmester sorozatnál már bebizonyította, hogy annyira megváltoztatja a régóta meglévő toposzokat, aminek eredményeként az olvasók nem szürke másolatokként emlékeznek rájuk, hanem mint izgalmas, eredeti, fordulatokban gazdag történetekre, amelyek egyaránt elvarázsolják az ifjabb és a korosabb rajongókat. Úgy vélem, ez most sincs másként, de a rend kedvéért leírom, mi alapján jutottam erre az eredményre.

Bár vannak felnőtteknek szóló regényei, véleményem szerint Darren Shan leginkább a fiatalokkal van egy hullámhosszon. Azt persze nem tudom, ez annak köszönhető, hogy lélekben még mindig tinédzser, vagy egyszerűen az olyan sztorikban érzi otthon magát, amelyek fiatalokról/fiataloknak szólnak. Azért senki ne gondoljon YA kategóriára, az érzelmek csupán említésszerűen vannak jelen műveiben, sokkal fontosabbak a morális problémák, és a szereplők által cselekvésekkel azokra adott válaszok. Lelkizéssel szerencsére még nem találkoztam nála, a főhős vívódása meg egészen más kategória.

Darren Shan ezúttal a zombikról írt, és rögtön az első fejezet olyan, mint egy menő hollywoodi film eleje, pergő akció, sok vér és borzalom (elvégre horrort olvasunk), no meg további rettegés ígérete.

Aztán váltunk, és színre lép B Smith, aki még iskolába jár, és a közepesen unatkozó tinikét éli hétköznapjait. Bandázik, nem tanul az iskolában, próbálja túlélni agresszív apját – szóval elsőre semmi különös, de itt jön képbe az, hogy mennyit fejlődött Darren Shan az utóbbi években íróként. Most nem arra gondolok, hogy az eddig megjelent három könyv olvastatja magát, és gyakorlatilag letehetetlen. Nem is arra, hogy van itt fordulat, izgalom, horror rendesen, és ha most kéne megmondanom, mi lesz a tizenkét (+1) kötet végén, hova jut el a sztori, akkor egyszerűen nem tudnék mit mondani. Hanem például karakterábrázolás terén, illetve ahogyan felvezeti a korábban említett erkölcsi kérdéseket, melyekről felnőttként már tudom, hogy nem egyszer kell megválaszolni őket az életben, hanem időről-időre újra felbukkannak, és nem mindig lehet egyszerűen lerendezni őket.

A történet – szóval az van, hogy a történetről semmit nem szabad előre elmondanom, mert igazából két mondatot nem írhatok le róla a meglepetések elárulása nélkül. Ez egy ilyen történet! De ez nem csak az első kötetre érvényes, hanem a másodikra és a harmadikra egyaránt, vagyis fordulat van bőven, nem egyetlen aprócska ötlet nyúlik rétestésztaként a végtelenbe, hanem szemlátomást ismét beindult Shan fantáziája, és csak úgy ontja magából a váratlan helyzeteket.

A sztori eddig kiváló osztályzatot érdemelt ki nálam, és legalább ennyit, vagy még többet adok a háttér alapos kidolgozására. Persze jönnek a zombik, kötelességtudóan pusztítják az élőket, és a főszereplőnk révén mi csak korlátozott mértékben kapjuk az infókat, de az eddig megjelent három kötet alapján nyilvánvaló, itt bizony alaposan kigondolta valaki a világot. Milyen lesz London, ha a zombik veszik át az uralmat? Mit lép erre a kormány, a katonaság, a tudósok és nem utolsó sorban a zombik? Egyáltalán mik/kik azok a zombik? Mennyire hasonlítanak a horrorfilmekből ismert élőhalottakra, és mennyiben gondolta újra őket a szerző? Mik a gyengeségeik, mi az erősségük, hogy lehet őket elpusztítani? Hogy illeszkedik ebbe a környezetbe főszereplőnk, és mennyire tudja azokat az erkölcsi normákat betartani/fenntartani, amelyek az ő korában még csak formálódnak?

Bár érzek némi morbiditást amikor leírom, de aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, és nem idegenkedik a véres jelenetektől (ezekből egyébként pont annyi van, amennyi a feszültség fenntartásához szükséges, vagy amikor dramaturgiailag nélkülözhetetlen a cselekmény szempontjából), annak ideális választás a Zom-B sorozat. Míg a The Walking Dead bemutatja, milyen nehéz a túlélés a zombiapokalipszis után, addig itt egy teljesen más megközelítést kapunk, és az első három rész (és a kapott infók) alapján még nem kell egyértelmű vesztesként kikiáltanunk az emberiséget.

Persze csak akkor nyugodhatunk meg teljesen, ha B Smith megtalálja helyét ebben az új világban.