Főkép

Szily László új könyvének az az alcíme, hogy „Iskolai túlélőkalauz apáknak”. Sajnos még nem olvastam a Kitolást, az író korábbi, „Túlélőkalauz kezdő apáknak” alcímű művét, pedig nagy szükségem lett volna rá kezdő apaként, már a Beírás ismeretében. Az ugyanis most, hogy az egyik gyerekem már iskolás, még pont jókor jött.

 

Ahogy a borítóról is sejtheti az az olvasó is, aki egyébként mit sem sejt, ez egy humoros könyv. Persze kinek mi a humoros. A legjobban talán azok fognak rajta szórakozni, akiknek nincs, nem volt és nem is lesz soha iskolás gyerekük. Őket eztán nevezhetjük akár mázlistáknak is, már megfelelő nézőpontból – máshonnan nézve azonban nekik csak így, könyvben olvasva jutnak ki olyan élmények, amikhez foghatót senki soha sehol máshol nem élhet át, mint ha iskolás gyermek apja. Akik viszont így megjárták, hogy azzá lettek, azok meg azért fognak remekül szórakozni ezen a könyvön, mert végre úgy érezhetik, nincsenek egyedül a nyomorukkal. És ez nem az a „dögöljön meg a szomszéd tehene” típusú káröröm, hanem a szenvedésben sorstársak „akolmelege”, mely számos ember életét mentette már meg. Állítólag.

 

Hanem ami ebben a könyvben szerepel, az maga a rögvalóság, a kérlelhetetlen realitás. Szerencse, hogy Szily lakonikus stílusa, na meg első ránézésre csúf, ám igen vicces és egyedi karikatúrái némileg oldják a kötet merőben a tényekre szorítkozó, pőre dokumentarizmusát. Enélkül bármely iskolás gyermek apja csak egymást érő zokogógörcsök árán tudná végigolvasni a szülői lét egyik legdurvább szakaszának eme 1984-ét. Mert ne ringassa senki tévhitekbe magát: akármilyen típusú iskolába menjen is gyermekünk, szülőként eztán mind a gyermek, mind a tanárok, mind az intézmény rabszolgái leszünk, akik minden elvüket feladva, minden földi jóról lemondva fogják végiggürcölni azokat az éveket, s csupán abban reménykedhetnek, hogy majd ha a kislányuk-kisfiuk is iskolás gyerek szülője lesz, akkor kijut nekik némi megértés, szánalom és együttérzés. Na persze, azt előbb meg kell érni.

 

S most következzen a JÓ HÍR: van mód a depresszió, téboly és ámokfutás megelőzésére! Szily azt javasolja, hogy ha már így alakult, hogy gyermekünk iskolás korba érett, próbáljunk a dologhoz amolyan iskola-specifikus amatőr természetbúvárként állni, és megtalálni a humort és az érdekességeket ebben az egészben. Az egész alatt azt kell érteni, hogy adva van ugye az iskola, ahova eleve borzasztó nehéz beíratni a gyerekünket (legalábbis, ha hihetünk Szilynek, az esetek riasztóan magas százalékában így van), és ahol aztán nemcsak megannyi gyerkőc találkozik egymással meg a tanárokkal, de a gyerkőcök szülei is. Beiratkozás, évnyitó ünnepség, szülői értekezletek, a tanév során történő megannyi programszerű illetve váratlan helyzet, s mindennek csúcsa: az osztálykirándulás. Mindez összehozhatja az egyszeri apát olyan más, „innen-onnan szalajtott” szülőkkel, akikhez fogható figurákba talán sehol máshol nem botlana, nem szólva az ezen találkozásokból fakadó szituációkról, melyek a helyzetkomikum olyan magas fokú iskolapéldáit képesek létrehozni, melyekhez foghatóról még talán szegény Chaplin vagy Benny Hill sem álmodott.

 

Ha tehát az ember megtanul/képes nevetni azon az elképesztő mennyiségű baromságon, ami az iskola kapcsán történik, ha megtanulja értékelni azokat a gyakran bizarr, de valóban párját ritkító találkozásokat és eseteket, amik anélkül, hogy az iskola összehozná a résztvevőket, soha elő nem fordulhatnának, akkor garantáltan jól fog szórakozni. Ez talán nem elég kárpótlás azért, hogy ha gyereked van, akkor lemondhatsz szinte mindenről, amit a gyerek születése előtt jónak találtál az életedben (bizony, ideértve a szexet is), ám az ember abból főz, amije van, és abból kell a legjobbat kihozni.

 

Remélem, e cikk olvasója tisztában van vele, hogy Szily meg én, mi ketten folyamatosan ironizálunk. Persze, hogy megannyi jó és csodás van abban, ha gyereke van az embernek, és így tovább. De azért kellett már ez a könyv. Kellett, mert tényleg kevés könyv szól az apákhoz, és tényleg sok feszültség és nehéz helyzet van az élet minden területén, amit fel lehet oldani humorral. Aztán meg Szily beleírt pár valódi bölcsességet is ebbe a könyvbe, a gyerekneveléssel, meg egyáltalán az élethez való hozzáállással kapcsolatosan, amik pont attól hitelesek, hogy megannyi őrült sztori közé tette őket: így hihetőek, semmi megmondós nincs bennük.

 

Amit még a teljesség kedvéért el kell mondanom, az az, hogy Szily László jó ideig az Index újságírója volt, egyike az internetes lap emblematikus figuráinak, és a Beírásban is ír egy-két olyan dolgot, ami az aktuálisan regnáló pártnak és híveinek alkalmasint rosszul eshet. Csak elvétve van ilyen, de gondoltam, jobb, ha szólok. Szerintem ettől még ők is tudnak majd nevetni a könyv nagyobb részén. Sőt, ebben biztos vagyok, abból kiindulva, hogy anno olvastam Szily első könyvét, az Etetést, amely a horgászatról szól, és annak ellenére iszonyat jól szórakoztam rajta, hogy nálam kevésbé horgászt keveset hord a hátán a Föld.