Juan Díaz Canales – Juanjo Guarnido: Blacksad – Árnyak között

Állatos noir képregény, lehetne a legegyszerűbben jellemezni a nemrég magyarul is megjelent Blacksad kötetet, de ha csak ennyit mondanék, közel sem tudnám a maga teljességében érzékeltetni, milyen hihetetlen élmény Juan Díaz Canales és Juanjo Guarnido képregényét olvasni. De még mielőtt belelapoznánk, érdemes kicsit elmélyedni a borítóban. Engem egészen megbabonázott a cigarettázó macska szeme – nemcsak a noir hangulat jön át azonnal, de a szemébe nézve máris átjár minket egy sor érzés, amelyek aztán olvasás közben csak egyre erősödnek. Pedig a java még csak ezután jön! (Természetesen ezt az „alap” borító alapján mondom, mert egyébként a kötet megjelent limitált kiadásban egy másik borítóképpel is.)

De ott tartottam, hogy állatos noir képregény. Daraboljuk fel ezt a kijelentést! Először is: „állatos”. A Blacksad világában minden szereplő valamiféle antropomorf állatalakként jelenik meg: a testük ugyan emberi, ám a fejük egy macskáé, kutyáé, kígyóé vagy más állaté. Ez pedig mintha csak a jellemüket tükrözné; Canales és Guarnido elég sztereotip az állatokkal kapcsolatban, már a figurák feltűnésekor befolyásolnak. Minden rendőr kutya, az alvilág alakjai patkányok, és így tovább – ennél nem mennek tovább (egyelőre?), de nem is szükséges. Már ez az „apró” jellegzetesség is annyi egyedi vonást ad a képregénynek, ami minimum emlékezetessé teszi. Persze antropomorf állatoknak elég nagy hagyománya van a képregények/rajzfilmek világban (gondoljunk csak a Disney emblematikus karaktereire Mickey egértől Donald kacsáig), és manapság mintha egyébként is szubkultúrává nőné ki a furry stílus, de a spanyol alkotópáros műve ezzel együtt is kiemelkedő – köszönhetően utánozhatatlan és magával ragadó hangulatának.

Hiszen „noir”. Canales a legismertebb és legjellegzetesebb hagyományokat követi, ezen nem lép túl, de ez nem is feltétlenül probléma. John Blacksad sokat füstölő, az alkoholt és a nőket nem megvető magánnyomozó – nemrégiben azonban meggyilkolták egykori szerelmét, a híres színésznőt. Blacksad eltökélt abban, hogy kézre kerítse a gyilkosát: nyomozása közben pedig egyre nagyobb zűrbe keveredik, és persze egyre többen akarják megakadályozni az igazság kiderítésében. De azért nyomozónk nem adja fel könnyen... Bűnös emberek, bűnös város, bűnös világ: minden noir alapesszenciája ez, ami tökéletesen biztosítja az általunk annyira szeretett hangulatot. Nincs elképesztően összetett bűnügy, nincs csavaros nyomozás – Blacksad halad előre, még akkor is, ha két oldalanként összeverik –, és nincsenek összetett karakterek sem, de Canales tökéletes profizmussal alkalmazza a toposzokat. Történetmesélése gördülékeny, de „ismerőssége” ellenére egy pillanatig sem unalmas, már csak azért sem, mert Guarnido személyében Canales remek társra lelt.

Ugyanis „képregény”. Amikor ezt kiemelem, akkor nemcsak arra utalok, hogy milyen gyönyörűek lettek benne a rajzok (ami természetesen igaz, de ez lényegében az illusztrált könyv jellevonása), hanem arra, hogy milyen zseniálisan sikerült összehangolni a történetet és a vizuális megvalósítását. Az állatalakok tökéletesen tükrözik a személyiségüket, apró gesztusaik nagyon sokan hozzátesznek a hangulathoz; a környezet bemutatása pedig egészen elképesztő. Guarnido hibátlanul imitálja a noirok jellemző környezetét (Egyesült Államok, valamikor a múlt század közepe táján), az egyes épületek, az utcaképek, a helyiségek mind-mind hozzátesznek valamit a nagy egészhez. A cselekmény bemutatása parádés: kifejező mozdulatok, finoman érzékeltetett események garmadája a kötet – nagyon örültem annak, hogy még az albumméretű lapok ellenére sincsenek túlterhelve az oldalak, az a négy-hét panel pont annyi fejez ki, amennyit szükséges.

Állatos noir képregény. Valójában tényleg „csak” ennyi a Blacksad sorozat Árnyak között címet viselő első része (merthogy sorozatról van szó, még ha ez az információ le is maradt a borítóról), mégis rengeteg mindent rejt magában. Így a végére kezdek kifogyni a szuperlatívuszokból, úgyhogy maradok a legegyszerűbb szlogennél: ha csak egy képregényt veszel meg idén, ez legyen az. Ritkán találni a hazai könyvesboltok polcain ilyen minőségű kiadványt mind a kiadást (a szokottnál nagyobb méretű, keményborítós album a borsos ára mellett is nagyon megéri), mind a belső tartalmat illetően. Örülnék annak, ha tényleg sikere lenne – jó lenne olvasni a folytatást is.