Ben H. Winters: Az igazság határán
Írta: Vörös Eszter | 2016. 11. 24.
Elérkezett a világvége. Illetve van még egy hét, de hát mire elég az? Hank Palace ex-nyomozó megkapta az esélyt pár hónappal korábban, hogy a hátralévő időt barátokkal, volt kollégákkal a lehetőségekhez képest kényelmes körülmények között töltse el, de apokalipszis ide vagy oda, azért az ember alaptermészete ennyire könnyedén nem vesz száznyolcvan fokos fordulatot. A mi Henry-nk sem tud nyugodtan egy helyben megmaradni, hiszen a rémesen problémás, de szeretett húga valahol még odakint van, és ki tudja mi mindenbe keveredett bele, vagy hogy egyáltalán él-e még. No meg hiába a személyes érintettség, azért mégiscsak nyomozás ez is, ami Hank számára szintén egyáltalán nem lényegtelen szempont, ha az a kérdés, hogy életének hátralévő részét mivel is töltse el.
Hősünk már forró nyomon jár, közel a célhoz, hogy meglelje elveszettnek hitt húgát, Nicót, már csak nyomozásának utolsó napjaiba kapcsolódhatunk be – a köztes időben eltelt eseményekre mindössze pár visszaemlékező fejezet utal. A világon a káosz már teljesen átvette az uralmat, bár meglehetősen csekély számú variációs lehetőségre szűkült, hogy egy adott környék vagy város éppen végletekig nyugodt, vagy továbbra is erőszakos, esetleg egyszerűen teljesen kihalt-e, de van ahol még összegyűjtik a szemetet, és próbálnak valamiféle minimális rendet fenntartani az emberek. Akárhogyis, egy hét nem sok mindenre ad már lehetőséget. Ugyan Hank összefut még élőkkel az útja során, de idő hiányában az ő külvilágról szerzett tapasztalatai is végesek, főleg így, hogy világ már ténylegesen csak arra szűkült, amit az ember a két szemével láthat, hiszen minden más kommunikáció vagy információáramlás már teljesen megszűnt – persze az automatára állított rádióüzeneteket leszámítva.
Az egyhetes időintervallum nemcsak távolságban és időben tartogat korlátozott lehetőséget, hanem energiában is. Hiába tudja az elme, hogy bizony minden pillanatot a végsőkig szükséges lenne kihasználni, a test bizony nem hallgat rá. Megszokhattuk már Henry-től, hogy emberfeletti kitartással veti bele magát a nyomozásba, és mindennél nagyobb lökést ad számára, hogy csak még ezt az egy rejtélyt megfejthesse, azért ő is kénytelen aludni néha, bármennyire is időpocsékolásnak hat bármilyen hasonló tevékenység. Természetesen most sem alakul minden simán, de most arra nincs már idő, hogy az igazság csak utóbb érjen utal. Nem mintha el lehetne bújni előle. Végül minden illúzió szertefoszlik, minden kiderül, Hanket megtalálják a válaszok, bármennyire is kevés reális esélye volt rá, és végül az olvasót sem hagyják kétségek közt őrlődve a világ sorsát illetően – szerencsére egyáltalán nem okozott csalódást Winters a végső megoldást illetően, és ezzel nálam mindenképpen telitalálat ez az bizonyos utolsó rész is.
Akik eddig Hankkel tartottak, és szívesen olvasták a történetét, nem fognak csalódni a befejezést illetően sem. A preapokaliptikus világ leírása még mindig remek, hiába szűkül immár végleg teljesen minimálisra, amelyet láthatunk belőle, az amúgy jelentéktelen helyszíneken kóválygó Hank szemszöge sokkal emberközelibbé teszi az élményt, valamint mérhetetlenül realistává, és éppen emiatt lehet ez több, mint bármilyen véletlenszerűen kiválasztott disztopikus-krimi regény. Az egész trilógiát áthatja valamiféle furcsa őszintéség, ami nem túl sok, de nem is kevés. Kifejezetten díjazom, hogy Winters meg tudta állni, ne akarjon ennél többet markolni, és valami olyan átütő erejű, mindent megváltoztató művet alkotni, amivel aztán egy aszteroidát is le lehet imádkozni az égről. Ez a fajta józan mértékletesség és érzékenység az, amit kevesen képesek eltalálni, mikor egy leendő bestsellert próbálnak papírra vetni, és ez vitathatatlanul az egyik legjelentősebb erénye is egyben ennek a történetnek – Ben H. Winters bizonyította számomra, hogy nem csupán a középszerben van a helye. Szerencsére nem kell sokáig várnunk a következő regényére, hiszen az Agave Könyvek jóvoltából a jövő évben érkezik az Underground Airlines is magyarul – egy fontos tétel a sok közül, amit biztosan olvasni fogok jövőre.