Főkép

Alig néhány évtizeddel ezelőtt – habár talán pontosabb lenne, ha fél évszázadot mondanék –, egy Handel, Purcell, Leo, Jommelli és Monteverdi áriáiból összeállított program még ritkaságszámba ment volna. (Igaz, az opera sokak által Gluckhoz hasonló megújítójaként számon tartott Jommelli talán ma sem tartozik a legismertebb és leggyakrabban játszott komponisták közé, az ő, úgymond, szerepeltetése ezért talán még ma is előremutatónak tűnhet.) És ha annak idején mindezt korhű hangszereken és felfogásban adták elő, az gyakran revelációs erejűnek számított.

 

Mára a régizenés attitűd – az áttetsző, „egyenesebb” hangzás, a kottahűségre törekvés, az előadói gyakorlat kutatásokon alapuló rekonstruálása, vagyis az erre tett kísérlet – többek között a nagy Bach-, Mozart- és Haydn-projekteknek köszönhetően széles körben bevetté vált, mi több, az operairodalom barokk korszakának felfedezése és hanghordozóra rögzítése is számos elfeledett kincset hozott a felszínre, legalábbis a kuriózumokra vágyók számára. Ugyanakkor a jelentős újítók közül (vagy nevezzük inkább „régítőknek” őket?) néhányan már örökre távoztak közülünk, mások pedig elsősorban a 19. és 20. században született művekre összpontosítanak, sőt, amolyan revizionista törekvések is felütötték fejüket, amelyek nem feltétlenül összeegyeztethetők az eredeti régizenei mozgalom céljaival.

 

Magától értetődő, hogy ebben a szcénában a puszta értelmezésnél és kiválóságnál több kell ahhoz, hogy valaki felhívhassa magára a figyelmet. Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán, a barokk repertoár egyik legavatottabb megszólaltatója ezért amolyan konceptalbummal jelentkezett, amelyet „[t]alán az eddigi legszemélyesebb vállalkozás[ának]” nevezett. A műsor a háború és a béke időszakainak szakadatlan váltakozásán alapul, de az irány a háború okozta gyötrelemből és fájdalomból a béke nyugalma és időnként kitörő öröme felé mutat. Reményt sugall, noha a való világ eseményei ezzel ellentétes tendenciát jeleznek, és nehezen elképzelhető, hogy a muzsika erejével ezen komolyabb mértékben változtatni lehetne, kellemes fikcióként mégis felemelő, hacsak pillanatokra is.

 

E fenti elképzelés mentén kiválasztott művek interpretációja mindvégig makulátlan, valóban tökéletes, az előadóművészet azonban nem foci; itt nem elég csupán „a kötelezőt hozni”. Orazia áriáját Purcell Indián királynőjéből („They tell us that you mighty powers above”) mindig is a drámai szerepformálás egyfajta próbakövének tekintettem. Catherine Bott borzongatóan fájdalmas értelmezése az énekeseknek adja fel a leckét, míg a hangszeres kíséretet John Eliot Gardiner zenekara szólaltatja meg etalonértékű felvételen, Joyce DiDonato és a Maxim Emelyanychev dirigálta Il Pomo d’Oro verziója viszont így együtt mindkét említett megszólaltatással egyenértékű lehet. Dido panasza a Dido és Aeneasból jóformán kötelező darab, és ugyan a hatását maradéktalanul csak kontextusában érheti el, kiragadva is lenyűgöző, ahogyan a jelen felvétel is. A legkiemelkedőbb pillanatokat azonban mégis talán a Handel Rinaldójából kiemelt „Lascia ch’io pianga” nyújtja. Ritka az ennyire átélt előadás, az ily mérvű fájdalom a színpadon (avagy a stúdióban), olyannyira, hogy még az áriához készült videó sem képes többet adni annál, mint amit hallunk.

 

De essék szó a békéről, a vidámságról is. A boldogság, azt hiszem, legerőteljesebben a Jommelli Attilio Regolójából származó áriában, a „Par che di giubilo”-ban jut érvényre, melyben DiDonato megcsillogtathatja valóban virtuóz képességeit. Személyes kedvencem Monteverdi is, és mint egy hűsítő patak vize, olyan az eredetileg az Odüsszeusz hazatérése 5. felvonásában felcsendülő „Illustratevi, o cieli”, és Handel Zsuzsanna című oratóriumának részlete hasonlóképp maga a hangokba ültetett tisztaság.

 

Egy szó mint száz, mindenképp meghallgatásra érdemes e válogatás, és annak, aki elég szerencsés ahhoz, hogy az albumhoz kötődő hangversenykörút valamelyik állomásán élőben is meghallgathassa a műsort, egész bizonyosan életre szóló élményben lesz része.

 

 

Előadók:

Joyce DiDonato – mezzoszoprán

 

Il Pomo d’Oro

Maxim Emelyanychev – karmester

 

A lemezen elhangzó művek listája:

1. George Frideric Handel: Jephtha, HWV 70, Act 1: „Some dire event hangs o’er our heads... Scenes of horror, scenes of woe” (Storgè)  – Joyce DiDonato

2. Leonardo Leo: Andromaca, Act 1: „Prendi quel ferro, o barbaro!” (Andromaca)  – Joyce DiDonato

3. George Frideric Handel: Giulio Cesare, HWV 17, Act 1: „Vani sono i lamenti... Svegliatevi nel core” (Sesto)  – Joyce DiDonato

4. Henry Purcell: The Indian Queen, Z. 630, Act 3: „They tell us that you mighty powers above” (Orazia)  – Joyce DiDonato

5. George Frideric Handel: Agrippina, HWV 6, Act 2: „Pensieri, voi mi tormentate” (Agrippina)  – Joyce DiDonato

6. Henry Purcell: Dido and Aeneas, Z. 626, Act 3: „Thy hand, Belinda... When I am laid  in earth” (Dido)  – Joyce DiDonato

7. George Frideric Handel: Rinaldo, HWV 7, Act 2: „Lascia ch’io pianga” (Almirena)  – Joyce DiDonato

8. Henry Purcell: Bonduca, or the British Heroine, Z. 574: „Oh! Lead me to some peaceful gloom” (Bonvica)  – Joyce DiDonato

9. George Frideric Handel: Rinaldo, HWV 7,  Act 1: „Augelletti che cantate” (Almirena)  – Joyce DiDonato

10. Niccolò Jommelli: Attilio Regolo, Act 2: „Sprezza il furor del vento” (Regolo)  – Joyce DiDonato

11. Henry Purcell: The Indian Queen, Z. 630, Prologue: „Why should men quarrel?” (Girl)  – Joyce DiDonato

12. Niccolò Jommelli: Attilio Regolo, Act 1: „Par che di giubilo” (Attilia)  – Joyce DiDonato

13. George Frideric Handel: Susanna, HWV 66, Act 2: „Lead me, oh lead me to some cool retreat.... Crystal streams in murmurs flowing” (Susanna)  – Joyce DiDonato

14. Claudio Monteverdi: Il ritorno d’Ulisse in patria, Act 5: „Illustratevi, o cieli” (Penelope)  – Joyce DiDonato

15. George Frideric Handel: Giulio Cesare, HWV 17, Act 3: „Da tempeste il legno infranto” (Cleopatra)  – Joyce DiDonato