Főkép

„Ott van a haza, hol a haszon” – Biberach/Katona József szavai egy kegyetlen, de mégis örök emberi igazságot fogalmaznak meg. Ennek valóságát nem kérdőjelezik meg A nép ellensége szereplői sem, meglepő módon mégsem a mondat nem titkolt cinizmusa lesz a nézők útravalója a darab megtekintése után. Hanem az, hogy vannak olyan dolgok, amelyekért megéri küzdeni.

 

Stockmann doktor egy kisváros orvosa – egyfelől egyszerű bürokrata, másrészt a társadalom hasznos tagja, aki komolyan veszi a hivatását. Kutatásai alapján rájön, hogy a város gyógyforrásának vize mérgezett, melyek a nem megfelelő építkezés okozott. Viszont ez a gyógyvíz volt a város felemelkedésének kulcsa, ezért a helyi potentátok nem hagyhatják, hogy a doktor információ nyilvánosságra kerüljenek – a legkomolyabb ellenfél maga a polgármester, aki nem mellesleg Stockmann testvére is. És egy ilyen helyzetben minden megtörténik, amitől tartunk, hogy meg fog történni.

 

A darab legnagyobb erénye az aktualitása, vagy úgy is mondhatjuk, örökérvényűsége. A haszonelvűség sosem megy ki a divatból. De talán az idealizmus sem. A doktor a saját tudását, tapasztalatát és igazságérzetét teszi mérlegre, ám ezúttal könnyűnek találtatik – csak úgy, mint napjaink valóságában. Hiszen mindannyian ismerjük azokat a hatalmasságokat, akik túlzottan féltik a pénzüket, a jólétüket – meg is kísértik a főszereplőt, apellálva annak biztonság utáni vágyára, kényelmességére, majd mikor ez nem vezet eredményre, nem restek a nyers erőt sem bevetni. Ennek külön pikantériája, hogy testvérpár között megy az adok-kapok, ám ezt a vonalat nem teszi hangsúlyossá az előadás.

 

A korrumpált tisztségviselők helyett Stockmann a szólásszabadságba, a nép józan eszébe helyezi bizalmát, de ebben is csalatkoznia kell. Az újságírók először ugranak a sztorira, hiszen bennük is van tisztesség (de legalább is Pulitzer-díj iránti vágy), amikor azonban rájönnek, hogy ezzel akár népszerűtlenné is válhatnak, ott már bizony előkerül a pénz – hiszen, ha nincsenek olvasók, ott nincs haszon sem. A közvélemény pedig itt is, mint mindenütt, könnyen manipulálható; így könnyen megérthetőek a darab demokráciával szembeni megállapításai. Mindez különösen azért vérfagyasztó, mert egy az egyben, gyakran gesztusok szintjén is megfeleltethető hazánk jelenlegi berendezkedésének; a nagy nemzeti együttműködés és az egyén tehetetlensége, szándékaiban való elmagányosodás bármely magyar állampolgár hétköznapi tapasztalata.

 

De maga az előadás nemcsak mondanivalója miatt lesz különösen feszült, hanem ritmusa, a szereplők közötti párbeszédek ereje miatt. Régen voltam olyan előadáson, ahol görcsbe rándultak az izmaim attól az érzelmi erőtől, ami megjelenik a színpadon. És mindezen erő az egyszerűségben rejlik. Bodolay Géza a tőle megszokottaktól ellentétesen meglepően eszköztelenül valósította meg Ibsen és Miller látomását. Nem terheli szimbólumokkal a díszletet, minden letisztult, csak egy óriási tükör lóg a plafonról, megtöbbszörözve, ugyanakkor más szemszögből bemutatva az eseményeket. Nincsenek plusz szereplők sem, helyette csak egy tuba és a felhangzó dallamok, amik meglepő érzelmeket keltettek, kelthetnek a nézőben.

Ugyanilyen egyszerűen oldották meg feladatukat a színészek is. Nem is tudok nagy egyéni teljesítményekről beszélni, inkább társulatként működtek remekül, jól reflektáltak egymásra, ugyanakkor nem mentek bele mélyen a figurákba, inkább csak archetípusokat jelenítettek meg. Apró, egyedi gesztusok szintjén működtek legjobban az alakítások, amiket leginkább csak a kamera mutatott meg, amikor az egyes jelenetekben nem a fő-, hanem a mellékalakokra figyeltem. Így jött át, hogy Borovics Tamás polgármestere mennyit merített valódi politikusokból, hogy Gidró Katalinban hogyan viaskodott a félelem és az igazságvágy, vagy hol bukott el a harcban a Pataki Ferenc alakította újságíró.

 

És miért is volt felemelő az előadás, ha Stockmann végül mindenben csalódott? Mert ugyan úgy tűnik, egyedül maradt, de mégsem teljesen: a családja megmaradt számára. És képes volt arra, hogy a darab végén felálljon és elinduljon új célok felé. És talán ez az üzenet érvényes lehet a mi számunkra is: mert mindig fel lehet és fel is kell állni bizonyos helyzetekben, akkor is, ha félelmetesnek tűnik számunkra. Mert változás nincs mozgás nélkül.

 

A próbán készült további fényképek itt tekinthetők meg.