Beleolvasó – Ania Ahlborn: Vértestvérek

Fülszöveg:

Az Appalache-hegység mélyén található egy ház, messze a civilizációtól. A Morrow család lakja, akik magányos, maguknak való emberek. Csak néha mennek be a legközelebbi városba, egyébként senkit nem zavarnak. S épp ezért senki nem megy hozzájuk kérdéseket feltenni, amikor eltűnik egy-egy fiatal lány. Pedig elég lenne csak felásni a környéküket, és Nyugat-Virginia állam legkegyetlenebb gyilkosai lepleződnének le.

 

A tizenkilenc éves Michael is kötelességtudóan részt vesz családja erőszakos tevékenységében, de sosem lelte örömét benne. A fákon át visszhangzó sikolyoktól sokszor kirázza a hideg. Normális életre vágyik, és bízik benne, hogy egyszer meg is kapja... Mikor a szomszédos kisváros lemezboltjában találkozik Alice-szel, azonnal megigézi valami, és meglátja a kiutat. Egy pillanatra elfelejt minden szörnyűséget, ami az életét kísérte. Azonban a családja rögtön emlékezteti, hogy hol a helye.

 

Ania Ahlborn regénye pokoli utazás az amerikai vidék kietlen zugaiba, ahol velejéig romlott emberek tesznek kimondhatatlan dolgokat. A Vértestvérek nem csak az utóbbi évek egyik legsokkolóbb horrora, de egyben tanúbizonysága annak is, hogy a műfaj nem csak a férfi szerzőké.

 

 

Részlet a regényből:

Michael a másik oldalára fordult az ágyban, a kirojtosodott takaró, melyet egész életében használt, összegabalyodott a lábai között. Egy lány úgy ordított kint, mint a fába szorult féreg.

Az emberek mindig ezt mondják: mint a fába szorult féreg, pedig soha senki nem hallott még férget ordítani. Reb ezt hasonlatnak hívta. Amikor Michael megkérdezte, hogy ez mit jelent, Reb azt felelte, hogy akkor használják az emberek, amikor nem tudják, miről beszélnek. Senki nem hallott még férget ordítani, mégis úgy mondják, mintha már hallottak volna. Az a gyerek, ott, a gabonapelyheknél, bömböl, úgy ordít, mint a fába szorult féreg. Reb szerint egy gyerek bármikor képes úgy ordítani, mint a fába szorult féreg, csak kérni kell.

Michael felemelte a fejét, és kinézett a szobája ablakán. Az üveg homályos volt az évek alatt rászáradt kosztól és esőtől. Az alatta elterülő veranda lámpája úgy derengett át a porrétegen, mint egy zseblámpa fénye. A lányok általában hamar elcsendesedtek. Olyan erősen kiabáltak, hogy végül teljesen berekedtek. Ez a jó abban, ha az ember kint él a világ végén – mondta egyszer Mama. Sikoltozhat, ahogy csak tud, itt úgysem hallja meg senki.

Michael tekintete a mennyezetre tévedt. A lambéria megvetemedett, mert a ház az évek során számtalan helyen beázott. Azt várta, hogy a lányt mikor hagyja el a hangja. A sikoltozás zavarta, bár ezt soha nem ismerte be.

Rémálmai voltak tőle, de nem panaszkodott. Csak azt szerette volna, hogy Mama még napnyugta előtt ölje meg a lányokat, és ne várjon szürkületig. Michael nem látta be, mit számít ez, ha egyszer úgysem hallja senki a sikoltozást. A halál az halál, legyen akár nappal, akár éjszaka. Legalább napközben Michael nem akart aludni.

A lány végül elhallgatott, és Michael ellazulhatott. Végtagról végtagra elernyedtek az izmai, és azt képzelte, hogy egy olyan strandon jár, mely a valóságban is létezik, bár ebben nem lehetett egészen biztos. Volt egy képeslapja egy Honolulu nevű helyről. Azt ugyan nem tudta, merre van Honolulu, azt viszont igen, hogy fehér homokos a partja, az óceán pedig lehetetlenül kék. A képen emberek hevertek színes napernyők alatt, a háttérben pedig vattacukor-rózsaszín szálloda állt. A képeslapot Mama egyik leányzójának hátizsákjában találta. Reb azt mondta, hogy nem lopás, ha elveszi, hisz a lány már úgysem él.

A kellemes csend nem tartott sokáig. Rövidesen egy újabb vérfagyasztó sikoly szakította szét, mely keresztülhatolt az éjszaka legsötétebb óráin, és mely visszarántotta Michaelt a jelenbe. Valakik mozgolódtak odakint. Árnyékok úsztak át a falon, ahogy az emberek áthaladtak a hátsó kert gyepén. Michael az oldalára fordult, meztelen talpát leengedte a durva padlódeszkára. Félrehúzta a rongyos függönyt, szabad kezével pedig összefogta tarkóján a haját, mely már háromujjnyival a válla alá ért. A testvére, Misty Dawn imádta a Jim Morisson-féle zenészeket, ő biztatta Michaelt, hogy növessze meg a haját. Több sem kellett Rebnek, amikor Michael megfogadta a tanácsot.

Tudod, hogy Jim Morrison miért nyírta ki magát? Mert tele volt a töke azzal, hogy úgy néz ki, mint egy csaj.

Misty Dawn ilyenkor mindig Michael védelmére kelt azzal, hogy felemlegette Reb magas derekú farmernadrágját és zöld bőrdzsekijét. Misty azt hajtogatta, hogy a bátyja éppolyan jóképű, mint a srácok a lány egyik kedvenc bandájában – abban, amelyiket Reb utált. Amikor Misty Dawn Benny Andersonhoz és Björn Ulvaeushoz kezdte hasonlítgatni Rebet, az mindig elég volt ahhoz, hogy a fiú beugorjon a Delta 88-asába, és teljes gázzal elhajtson.

A sikoltozó lány átbotorkált a kerten.

Ebben a pillanatban egy ABBA-dal halk akkordjai kúsztak át a falon, mely elválasztotta Michael és Misty Dawn szobáját. Misty sem rajongott a sikolyokért, a svéd popzenéért annál inkább.

A füvön botladozó lány meztelen bokáján már lifegett a szürke ragasztószalag, de a kezei még össze voltak kötözve a csuklójánál, a teste előtt. Rázta a fejét, a szájával szavakat formált, de Michael nem tudta kivenni, mit mond. Mintha csak együtt akart volna énekelni a Misty szobájából kiszűrődő zenével, a vidám ütemek éles ellentétben álltak a lány arcán ülő rettenettel.

Wade alig három méterre állt tőle, a kezét piszkos farmerjának zsebébe rejtve. Enyhén felemelte a fejét az emeleti ablakok felé, ahonnan Misty zenéje szólt. Két ütem erejéig Wade és Michael farkasszemet néztek a mocskos ablakon át, majd Wade a lányra nézett, aki az életéért könyörgött. Wade katona volt Vietnamban a hatvanas évek elején, jóval azelőtt, hogy az egyetemisták megszállták Washingtont, ügyetlenül megfestett transzparensekkel hadonászva. A szokásos merengő arckifejezés ült ki az ábrázatára, mintha a lány sikolya visszarepítette volna a rizsföldek, a gépfegyverropogás és a helikopter rotorjának zúgása közé.

Rebel is az udvaron állt. Mint éhes farkas körözött a lány körül, közben egy hosszú bottal böködte, mint ahogy egy gonosz gyerek kínoz egy bogarat. Reb neve valójában Ray volt, de Michael soha nem hívta így. Ray tizenegy-tizenkét éves lehetett, amikor megkérte a családját, hogy szólítsák Rebelnek, de csak kuncogás és szemforgatás volt a válasz. Michael volt az egyetlen, aki engedett Reb kívánságának, részben mert boldoggá szerette volna tenni a testvérét, részben pedig azért, mert rettegett attól, hogy mi várna rá, ha nem tenne eleget a kérésnek.

Mama is odalent volt, bár Michael csak a hátsó verandáról a kert közepéig elnyúló árnyékát látta. A fiú maga elé képzelte a sziluettjét, ahogy a veranda lámpája fénykört von a feje köré, magas, sovány alakja mint egy imádkozó sáska magasodik a többiek fölé.

Csak Michael és Misty Dawn maradtak a házban – Michael az ablaknál állt, Misty pedig a szoba közepén piruettezett, könnyedén lebegett hálóingének fodros alja, miközben mezítláb körbetáncolta a helyiséget. Michael a csuklóján viselt gumipánttal hátrafogta az arcába lógó rakoncátlan, hullámos tincseit. Hátat fordított az ablaknak, leült, és a bakancsáért nyúlt – mindkettőbe be volt gyűrve egy-egy zokni. Már nem tart sokáig. Talán még néhány percnyi sikoltozás, aztán a kiabálás erőtlen hörgéssé tompul. Ekkor lép a képbe Michael. Ideje munkához látni.

A megnyikorduló padló miatt Michael felkapta a fejét. A zene hangosabbá vált, ahogy finoman befelé áramlott, Misty pedig belibbent a szobába. A haja éppolyan vörösesszőke volt, mint Rebé és Mamáé. Wade frizurája is hasonló árnyalatú volt, mielőtt színét vesztette volna. Misty huszonegy éves volt, két évvel idősebb, mint Michael, ám szelídsége valami különös fiatalságot kölcsönzött neki. Világos rózsaszín hálóingében, a tánctól kipirult arccal nem tűnt idősebbnek tizenöt-tizenhat évesnél. Az egyik vállát felvonta a füléhez, és fájdalmasan nézett a fiúra.

Misty igyekezett olyan távol tartani magát Mama hobbijától, amennyire csak tudta, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy kivegye a részét a zsákmányból. Gyűlölte a sikoltozást és a vért, de imádta a csillogó dolgokat, melyek a lányok után maradtak: a gyűrűket, a karkötőket, a nyakláncokat és a fülbevalókat. Komódjának legfelső fiókjában egy egész kollekció lapult az így összegyűjtött bizsukból. Michael Misty Dawn zsebébe csempészte az ékszereket, amikor anyjuk nem figyelt, cserébe a fiú akkor használhatta testvére lemezjátszóját, amikor csak akarta.

– Ne aggódj, nem fogom elfelejteni – mondta Michael. Felvette a zokniját, aztán felhúzta a bakancsát, és szorosan megkötötte a fűzőt – a kopott pamutzsinór fekete és merev volt a masni körül.

– Köszi – mosolygott Misty szélesen a fiúra, noha kintről nem ült el a sikolyok hangja. Már épp megfordult, hogy visszatipegjen a szobájába, amikor mozdulatlanná dermedt. A két fiatal egymásra nézett, amint az anyjuk hangja belehasított a csípős hajnali levegőbe.

– Michael!

A sürgető kiáltás áthatolt a ház falain és ablakain, és elnyomta az emeleti folyosót betöltő vidám zenét. Az anyjuk sohasem volt érzelmes fajta, de ez alkalommal a hangját átjárta a pánik.

Michael felugrott a padlóról, százkilencven centiméteres magasságával felmagasodott, és elhúzta a függönyt. Mama, akit Reb Claudine-nak szólított, a verandára vezető lépcső előtt állt, Michael szobájának ablakát kémlelte, várta, hogy felbukkanjon a fiú arca. Michael tekintete az anyjáról Rebre siklott, aki a ház mögötti erdő irányába szaladt.

Michael fél másodperc alatt felmérte, hogy mi történt.

Ám még ennyi idő sem kellett ahhoz, hogy rájöjjön, a testvére soha nem kapja el a lányt.

Michael kirohant a szobából, mielőtt Misty megmozdulhatott volna. A lány hátratántorodott, és mire megtámaszkodott a folyosó falán, Michael már a lépcső alján járt. Átszaladt a konyhán, ahol a tűzhelyen és egy összevissza karcolt tetejű asztalon kívül nemigen volt más berendezési tárgy. Aztán kirohant a fedett hátsó verandára, majd egy ugrással a kertben termett. Másodperceken belül lehagyta Rebet.

Michael gyors volt. A magassága miatt előnyösebb helyzetben volt, mint a testvére, aki alig volt magasabb százhetven centinél. Reb megállt az erdő szélén, hogy kifújja magát – talán mert nem bírta már szusszal, vagy mert nem volt ínyére a kergetőzés. Rebel nem igazán erőltette meg magát, ha Michael is elvégezheti helyette a munkát.

Ám a lány is jó futó volt. Michael látta koszos fehér pólóját, ahogy a fák között cikázott. Összekötözött kezét az arca elé tartotta, meztelen lába a tavalyi avart taposta. A lány balra fordult, Michael viszont jobbra folytatta az útját. Úgy ismerte az erdőt, mint a saját házukat: jobbra gyorsabban lehetett haladni, mint a másik irányba. Misty kedvenc helyénél fogja beérni a lányt, egy dombnál, melyről rálátni a Nagy-Appalache-völgyre – erdő mindenhol, ameddig a szem ellát. Átugrott egy keskeny patakon, és körözni kezdett a pont körül, ahol a lánynak fel kellett bukkannia. Balra meredek töltés húzódott, nyár- és nyírfákkal. Jobbra Michaelnek egy lankásabb lejtőn kellett megkerülnie a dombot, hogy megelőzhesse a lányt, és már lesben állhasson a domb tetején.

Amint felért, már hallotta a lány szabálytalan, ziháló lélegzetét. Felmá­szott a menekülést ígérő domboldalon, közben zokogva, levegőért kapkodva imádkozott, Istenről és az ő segítségéről motyogott valamit. Michael egy tölgy törzse mögül figyelte a küszködését. A lány megfordult, lenézett az alatta húzódó völgyre, és bár nem volt a nyomában az üldözője, nem látott semmilyen utat, házat vagy bármiféle jelet, hogy merre rohanjon tovább. De ez most nem számított. Az arcára kiült rettegést felváltotta a remény. Lerázta az elrablóit, megmenekült. Nemsokára az ő arcával lesz tele a híradó, interjúk során meséli el, hogyan vette fel egy szimpatikus srác a barna oldsmobiljába, amikor a 10-es autópálya mellett stoppolt. Ekkor történt, hogy az elrablója megragadta a tarkóját, és a műszerfalba verte a fejét. A kocsi egy 68-as kupé volt, a műszerfal pedig kemény acélból készült. Már az is csoda volt, hogy Reb nem ölte meg azonnal. Amikor a lány eszméletét vesztve elterült az anyósülésen, Michaelt meglepte, hogy az orra nem csúszott fel az agyába.

Michael gyűlölt utánamenni azoknak, akiknek sikerült elmenekülni­ ük, kioltani a szemükben csillogó makacs optimizmust. Ki nem állhatta, ahogy ránéztek az áldozatai, mintha egy meghitt pillanatba gázolt volna bele. Viszolygott a látványtól, ahogy a szemük a kétszeresére nőtt, ahogy levegő után kapkodnak, mintha valami láthatatlan ételt rágnának. Sokkal jobban szerette, amikor már a kertben meghaltak, és csak a kimerevedett tekintettel és az elvágott torokkal kellett foglalkoznia. Sokkal könnyebb az emberekkel bánni, amikor már meghaltak.

Összeszorította a fogait, és kilépett a fa mögül.

A lány meglátta, és pontosan úgy reagált, ahogy a fiú számította: megrettent, és nem hitte el, amit lát. Szemei kiguvadtak, a bőre alatt kidagadtak a kéken lüktető erek. Amikor eltátotta a száját, Michael észrevette, hogy Reb akciózása folytán letört az egyik elülső foga. A lány elkezdte kap­kodni a levegőt, egyre csak hátrált, ziháló lélegzettel, megkötözött kezét kinyújtotta maga elé, hogy távol tartsa támadóját.

Michael összeszorította a szemét, és mozgásba lendült.

Valaha még győzködte magát, hogy a lányok üldözése egy idő után majd könnyebb lesz, hogy meg fogja szokni, és az ilyen esetek nem lesznek rá hatással. Várta, hogy bekapcsoljon a robotpilóta, hogy távolságot tudjon tartani az érzelmeitől, hogy az egészet más szemmel lássa, mint ahogy Wade-nek is sikerül. Elege volt a döbbenet, a félelem, a rettegés látványából. De már évek óta csinálta, és a robotpilóta egyszer sem kapcsolt be.

Csak akkor nyitotta ki a szemét, amikor a lány megint futni kezdett. Ám nem indult rögtön utána, mert az jutott eszébe, hogy Morrow-ék vajon tényleg kitagadnák-e, ha üres kézzel térne haza. Vagy öt másodpercig komolyan fontolgatta, hogy elengedi a lányt, aki egyre messzebb tántorgott tőle, vértől ragacsos talpára úgy tapadtak a száraz falevelek, mint valamiféle rögtönzött cipő. A hatodik másodpercben Michael gondolatai kitisztultak. Ha elengedi a lányt, azzal a saját sorsát pecsételi meg. A rend­ őrséggel jönne vissza, a zsaruk pedig letartóztatnák az egész családot, mint azokat az alakokat, akikről Rebel olvasott az újságban, és akiket annyira bálványoz: Mr. Bundyt meg azt a John Wayne Gacy nevű tagot.

Michael a lány után iramodott.

A lány felsikoltott.

A jobb vállát kapta el, és még futtában hátracsavarta a törzsét. A lány lábai összecsuklottak. Tompítás nélkül zuhant a földre, felkiáltott fájdalmában. De nem adta fel a küzdelmet – a lábaival rugdosott, hogy minél messzebb kerüljön a támadójától, kar nélküli rákjárásban igyekezett hátrálni az avarban. Michael a csuklója után kapott, de a lány kitért a mozdulat elől, és teljes erejéből mellkason rúgta a fiút, aki megtántorodott – meglepte a lány ereje. Michael ismét próbálkozott, de a lány ismét rúgott. Michael döbbenten állt, miközben a lány segítségért kiabált, amiről mindketten tudták, hogy hiába.

– Kopj le rólam! – ordította. – Szállj le rólam, te kibaszott őrült!

Az oldalára fordult, és nagy fájdalmak közepette álló helyzetbe küzdötte magát. Michaelnek feltűnt, hogy a lány jobb karja ernyedten lóg a teste mellett, valószínűleg eltört. Minden egyes lépésnél felnyüszített a fájdalomtól. A mozgása most már alig volt több kétségbeesett kocogásnál, mint amikor a maratonfutó az utolsó kilométereket kezdi meg, kimerülve, mégis eltökélten, csak a célvonal lebeg a szeme előtt. Annyi a különbség, hogy itt a cél Morrow-ék hátsó verandájánál volt.

Michael gond nélkül követte a lányt, úgy ment mögötte, mintha csak hajnali sétát tennének az erdőben. A lány hátranézett a válla felett, majd elkapta a fejét, és zokogni kezdett azzal a sajátos, reménytelen és üres sírással, mely a halállal szembenéző emberekből szokott kiszakadni.

Michael legszívesebben a lány vállára tette volna a kezét, hogy biztosítsa: minden rendben lesz, Mama általában nagyon gyorsan végez az áldozataival. Ám kételkedett benne, hogy a lányt ez megnyugtatná. Annyira belemerült a gondolataiba, hogy nem vette észre, mikor lassult le a lány, mikor feleződött meg a kettejük közti távolság. A lány megfordult, hogy szembenézzen az üldözőjével, összekötözött kezét Michael nyakába vetette, és olyan szélesre nyitotta a száját, amennyire csak tudta, készen arra, hogy átharapja a fiú torkát. Michael hátraugrott, de a lány követte. Michael megragadta a könyökét, és hátrataszította. Érezte, ahogy a lány csuklóját rögzítő ragasztószalag a tarkójának feszül, majd elszakad. A lány hanyatt esett, rámeredt szabaddá vált csuklójára, majd kificamodott válla ellenére ismét kúszni kezdett az avarban. Michael megunta a játékot, és rávetette magát. A lányban bennszakadt egy sikoly, ép karjával arcon csapta Michaelt, meggörbített ujjaival pedig végigszántott a fiú arcán, közben a lábával rugdalózott, ahogy csak bírt. Michaelnek sikerült a földre szorítania a lány karját, és harcképtelenné tenni, de csodálta, hogy még mindig milyen hevesen küzd az életéért.

A kapálózó lánnyal képtelenség lett volna visszaindulni a ház felé. A térdével szorította a nedves földhöz a lány csuklóját, majd kartávolságra észrevett egy követ. Megragadta, és kiemelte a másfél kilós darabot a sárból – az alján lárvák és giliszták kúsztak a reggel halványkék fényében.

Valaki a közelben kiáltott, bár Michael nem értette a lány szüntelen visításától, hogy mit.

Amikor a feje fölé emelte a követ, a lány hirtelen elernyedt, mintha megbékélt volna a sorsával. Michaelt meglepte a lány mozdulatlansága. Az arca vörös volt, és puffadt a sírástól, a szeme alatt a táskák mint borzalmas fekete sebek éktelenkedtek, a fogait vércseppek pettyezték. Mégis, ebben a pillanatban, angyali látvány volt: egy gyönyörű lány, aki talán hasonlított Mamára, amikor ő is ennyi idős volt. A lány úgy nézett rá, mintha Istent látta volna meg. Ez teljesen zavarba hozta a fiút.

– Miért csinálod ezt? – motyogta.

Michael szíve összeszorult. Még szorosabban megmarkolta a követ. El szerette volna magyarázni a lánynak, hogy nem az ő hibája, és nincs választása. De csak annyira futotta:

– Mert meg kell tennem.

Aztán fejbe csapta a lány.

Wade és Rebel akkor ért fel a dombra, amikor a kő kigurult Michael markából.

– Basszus! – rohant hozzájuk Reb. – Mégis mi volt a szándékod, hogy megölöd? – Türelmetlenül lelökte Michaelt a lányról, odatérdelt mellé, és a nyakához nyomta két ujját, hogy megnézze, van-e pulzusa. Aztán gondterhelten Michaelre emelte a tekintetét. – Mázlid van – motyogta. – Úgy gondoltad, hogy most már elég messzire szaladt?

Wade Michael vállára tette a kezét. A tekintete ugyanolyan hűvös volt, mint mindig, de a szavak könnyedén gördültek ki a száján. – Szép munka, fiam. – Meglapogatta Michael vállát, aztán megindult vissza, a ház felé.

Michael figyelte a távozó férfit, majd visszafordult a testvére felé. Amikor a tekintetük találkozott, Reb a szemét forgatta.

– Istenverte bolond – morogta Reb. – Hozd vissza a házhoz – lépett el az eszméletlen lány mellől. – És reménykedj benne, hogy Claudine nem bánja, hogy egy félholt lányt viszel neki. – Ellépett Michael mellett, miközben szüntelen motyogott az orra alatt.

Michael visszanézett az avaron elterült lányra. Felületesen, de ritmusosan lélegzett. Alaposan kiütötte, de nem lehetett megmondani, hogy meddig marad ebben az állapotban.

– Sajnálom – mondta, majd a vállára vette a lányt.

Legközelebb majd a pincében lesznek kettesben.

Legközelebb a lány már minden kétséget kizáróan halott lesz.