Főkép

Évekkel ezelőtt láttam egy dokumentumfilm-sorozatot egy természettudományi csatornán, amelyben olyan családokat mutattak be, akik a világ különböző pontjain földalatti bunkerek kiépítésébe fogtak. Ezekben vizet és élelmet, vagy azok előállítására kialakított rendszereket, de nem ritkán fegyvert és egyéb muníciót halmoznak fel, illetve fizikailag edzik magukat egy esetlegesen bekövetkező elszigeteltség és ínség idejére. Teljes menekülési stratégiát dolgoznak ki, hogy el is jussanak az élőhelyük bármely pontjáról az óvóhelyre abban az esetben, amint beüt a ménkű, mondjuk egy világméretű időjárási- vagy energiakatasztrófa. Akkor forgattam a szemem, hogy mekkora lúzerek élnek a Földön, hogy élve temetik el magukat még béke idején, és kinevettem még a gondolatot is, hogy valaha erre szükségünk lehet. Az utóbbi időben viszont itthon is egyre több ismerősöm készül leválásra az energia-szolgáltatókról, és a Föld adta energiákat hasznosítják otthonukban. Igyekeznek maguknak megtermelni és félretenni, amit csak lehet a fogyasztói társadalomtól elváltan, egyelőre csak takarékossági- vagy egyéb praktikus okokból. De mit tesz mindeközben a Föld fennmaradó, naiv és nem túl előrelátó, vagy a vésztervek szövögetését zsigeri szinten elutasító lakossága, vagyis mi? Egészen egyszerű a válasz! Amíg nincs gond: semmit!

 

Otthon vár a család, megvan az egészségünk, jó esetben van munkánk, életünk tökéletes mederben folyik. Teljesen természetesnek tartjuk a körülöttünk morajló energiaforrások akadálytalan áramlását: napsütés, víz, levegő, és ott van az általuk generált, illetve rendszerben tartásukhoz is elengedhetetlen elektromos áram. Ezek létezéséről tudunk, de jelenlétéről tudomást sem veszünk. Hiányukról viszont annál inkább. Gondoljunk csak bele, hogy egy kicsit nagyobb erejű vihar és az olykor vele járó 1-2 órás áramszünet már mekkora felfordulást és elégedetlenséget tud okozni a fővárosban. Egyből masszív támadás éri a szolgáltatók felkészületlenségét és az időjósok hozzá nem értését. Na, de mi lenne akkor, ha nem 1-2 óra, hanem napok, sőt hetek telnének el páni félelemben, mivel minden, hangsúlyozom, MINDEN, az eddig a civilizációs jólétéhez szükséges forrás és eszköz működésképtelenné válna körülöttünk?

 

Pontosan ezt mutatja be a Blackout, ami zseniális és az egyik legizgalmasabb thriller, amit az utóbbi években kézbe fogtam. Remek koncepció és izgalmasan megválasztott történet, mindez pedig az általam kedvelt, kiszámíthatatlanul intelligens krimi elemekkel társulva. Ami pedig az író, Marc Elsberg és a könyv fordítója, Torma Péter közös munkájából fakadó stílust illeti, csak gratulálni lehet, hiszen a fejezetenként váltakozó, jól megválogatott helyszínek, a különböző beosztású és nézetet képviselő szereplőtől befolyó információk befogadása különös éberséget igényel a majd 700 oldalon, de pont ezzel a megoldással érték el, hogy a könyv beszippantsa, lendületben tartsa és magával sodorja az olvasó érdeklődő figyelmét.

 

A regény főszereplője egy olasz exhacker, a nekem kicsit túl fontoskodó és idegesítően kíváncsi, a könyv végére igazán hétpróbásnak nevezhető Piero Manczano. Rögtön az első lapokon egy mozgalmas autós balesetet szenved szokatlan körülmények között, hiszen a közlekedési lámpák fénye kialszik az utakon. Aztán sorra jelentkeznek a problémák: az utakon balesetek, torlódások, nincs benzinellátás, de a legrosszabb, hogy az információhálózat is megszűnik, így az embereknek hirtelen fogalmuk sincs, mi történik a világban, hogy mi lesz velük vagy a hozzátartozóikkal. Ugyanakkor felbolydul a normális kórházi ellátás, megszűnik a fűtés, a vízellátás, a boltok is bezárnak, ahol a kasszagépek árammal működnek. Szinte teljesen megbénulnak a kommunikációs vonalak, a bankokban leáll a pénzforgalom. Kiszolgáltatottság érzetét keltő és borzasztóan feszült, mozgalmas és ijesztő már az első nap is és akkor még nem is sejtjük, hogy mit hoz a másnap.

 

Idővel hősünkben megerősödik a „gyanú”, hogy az áramkimaradás nem a rendszer hibája, hanem egy nagyon is tudatos és gondos tervezés következménye, és ilyen állapotok között, lóhalálában kell a Blackout főszereplőjének szembeszállnia a támadások mögött álló terrorista hackerrel. Ezután azonban a megszerzett tudásával épp ő válik gyanússá, épp ő kerül az Europol és a hatóságok célkeresztjébe, így útját nehezíti, hogy közben menekülésre is kényszerül. Közben sorra jön a többi csapás: a boltokban tönkremegy az áru, megindulnak a fosztogatások, kitör a pánik, az emberekben felerősödik a „túlélésért” küzdő állati ösztön, fokozatosan omlik össze a gazdasági, társadalmi és ipari biztonság. Pár nap alatt a mezőgazdaságban pusztulásnak indulnak az állatok, illetve a nukleáris erőművekben a folyamatos hűtést áram híján nem lehet garantálni, így a reaktorokban előbb-utóbb robbanás következik be. A Blackout mondanivalója egyáltalán nem utópisztikus, hiszen mind sejtjük, hogy egy esetleges világméretű konfliktusban ma már nem igazán fegyverekkel szállnak szembe egymással a felek, hanem titkos adatháború folyna a háttérben, ami bármikor megbéníthatja a világ összes informatikai- és biztonsági rendszerét, az átlagos és sziklaszilárdnak hitt életünk pedig pillanatok alatt darabokra hullhat.

 

Borsódzik a hátam és nem is titkon (mert felütötte a fejét a téma a baráti körömben is). Most azt gondolom, hogy talán ők, a készülők és a Blackout szerzője mind többet tudnak nálam és jogosak a megérzéseik, papírra vetett vízióik. Így, ha még halovány szinten is, de beköltözött a feszültség az otthonomba, és egy csöppnyi agyrágó bogár a fejembe. Amióta letettem ezt a pörgős rémkép-szimulátort, nem először jutott az eszembe, hogy nem csacsiság, amit ezek az emberek tesznek, és mindenkinek érdemes lenne valóban elgondolkodni egy vészforgatókönyvön! Egy szónak is száz a vége: „minden hazugságnak (jelen esetben nevezzük regénynek) a fele igaz” alapon csak remélni tudom, hogy a könyv csupán fikció marad. Elsberg szövege száraz, de gazdag képalkotó készséggel is bír, és a téma hihetetlen kaliberű fantáziaindító mivoltának köszönhetően a könyv megfilmesítésért kiált, de én, vizuális típusként, el tudnék képzelni belőle egy több részes sorozatot is. Kíváncsian várom lesz-e ilyen. Persze csak erős idegzetűeknek!