Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 40.

A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot indítok, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. A hatékony helykihasználás miatt egy cikkben általában három albumról esik szó – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. A nagy fesztiválokon kívül a komolyabb szóló turnék is hiányoznak – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

 

Vilma Timonen Quartet: Drops (CD)

 

Korábban már említettem vonzódásomat a tiszta női énekhez, így amikor lehetőségem nyílt a finn Vilma Timonen Quartet tavaly megjelent albumának meghallgatására, egy pillanatig sem haboztam. Igaz, elsőre nem igazán tudtam hova tenni a zenét, mert a négyes elég szabadon értelmezi a világzenét, egyes számokat inkább gondoltam poppal kacérkodó muzsikának, mintsem hagyományos world music-nak.

 

A formáció frontemberének, Vilma Timonennek olyan gyönyörűséges hangja van, éneke olyan tiszta, mint a fjord vizébe siető patak – egyszerűen nem lehet nem szeretni. Akinek ez nem elég, azt megpróbálja elvarázsolni kanteléjével, és ebben három társa siet segítségére. Ők négyen egyfajta crossovert játszanak a lemezen, ami esetükben azt jelenti, hogy egyaránt támaszkodnak a finn népzenei hagyományokra, a jazzre, a popra, és szerintem van még ott más, általam elsőre-sokadjára fel nem ismert alkotóelem (azon egy pillanatig sem csodálkoznék, ha a karéliai zenei örökség jelenne meg a lemezen). Említettem a jazzt, de szerencsére esetükben ez nem a szabadjára említett szólózást jelenti (a szólózásra azért van példa, lásd, illetve halld a „Pinnan Alla” című tételt), hanem a jól felépített számokat és a technikai tudást, illetve szemléletet.

 

A Drops című album – köszönhetően Timonen finn nyelvű énekének – egyszerre archaikusan tiszta és modern. A négy muzsikus elvisz bennünket tündérföldre, itt még mindig az elemek uralkodnak, mágia rejtezik az erdők mélyén, és ahol egy dallam többet mond ezer szónál. A szellős zene mindezt már-már filmszerűen idézi meg nekünk, és bár értem, miért mondja valaki ezt XXI. századi popnak, szerintem a Vilma Timonen Quartet a rádióbarát slágereknél jóval komplexebb muzsikát játszik.

 

Kinek ajánlom: a tiszta női ének, a finn zene, valamint a jazzel kevert világzene kedvelőinek.

2015-ben megjelent lemez (Bafe`s Factory).

Bővebben az együttes facebook oldalán: https://www.facebook.com/vilmavtq/

 

 

 

 

Thanos Stavridis: Με μια βαλίτσα όνειρα - A suitcase full of dreams (CD)

 

Múlt héten újabb meglepetéscsomagot hozott a posta Görögországból, benne Thanos Stavridis bemutatkozó nagylemeze rejtezett. A borító segítségével azonnal kitaláltam, hogy Stavridis kedvenc hangszere a harmonika, ami azért némileg meglepett, hiszen hazáját sokkal inkább a buzuki vagy a gitár földjének gondoltam, nem pedig ennek a jelek szerint elpusztíthatatlan hangszer otthonának.

 

Többszöri hallgatás után azt mondom, hogy a zene két meghatározó alkotóeleme a jazz és a népzene. Érzésem szerint a jazz a dominánsabb, bár tény, helyenként a népi motívumok kerülnek előtérbe. A felvételeken a kíséretet nem egy állandó összetételű együttes játszotta fel, hanem, kis túlzással, minden számot más felállással rögzítettek, aminek eredményeként minden tétel másként szól – ez egyértelműen előnyére válik az albumnak.

 

Egyszer mintha bárban üldögélnénk, miközben a háttérben lágyan játszik egy zenekar (Morning Sunshine), máskor – maradva a jazz vonalon – meg a harmonika és a gitár egymással feleselő szólózása bűvölt el (Cafe De Tour Blanc). Nekem persze görögös dallamok tetszettek jobban, mint amilyen például a „Blue 9”, amelyben többek között felbukkan a töröksíphoz hasonló zurna. A különlegességek közé sorolom az „Inema” című számot, mert kivételesen a vendégmuzsikusokon kívül itt énekesnőt is sikerült a stúdióba hívnia Thanos Stavridisnak (Matoula Zamani személyében), másrészt mert belecsempésztek némi keleti motívumot, s nem utolsó sorban nagyon érdekes a hangszerelés, a nyolc percnyi játékidőbe rengeteg ötletet beletettek.

 

A suitcase full of dreams korong ígéretes bemutatkozás, amelyen Thanos Stavridis nem tolakszik mindenáron a társak elé, és inkább zeneszerzői képességeit igyekszik a legjobban kihasználni. A jazz-népzene összeházasítása érzésem szerint egyelőre még formálódik nála, hol ez, hol az a hangsúlyosabb, de ez a túlnyomórészt instrumentális album garancia arra, hogy a jövőben érdemes legyen figyelemmel kísérni pályafutását.

 

Kinek ajánlom: a jazz és a görög dallomok kedvelőinek.

2016-ban megjelent album (Kyklos Records).

Az előadó web oldala: http://www.thanosstavridis.com/

 

 

 

Oláh Gipsy Beats: No.1 (CD)

 

Úgy gondolom, a mai világban ritkaság, ha egy zenei formáció kilenc év után rukkol ki a bemutatkozó lemezével. Ez vagy azt jelenti, hogy a tagok nem foglalkoznak kellő mértékben a dalszerzéssel, vagy épp ellenkezőleg, annyira maximalisták, ami egyszerűen nem engedélyezi a hamari munkát, és csak a legjobbal elégednek meg. Ebben az estben a tökéletességre való törekvésről van szó, viszont ilyenkor félő, hogy a hosszú ideig történő szöszmötölés a spontaneitás és az áradó életerő kárára megy.

 

A külön-külön is maguknak nevet szerző együttesekből verbuválódott csapat neve arra utal, hogy oláh cigány zenét játszanak, bár szerintem a valóságban zeneileg ennél több forrásból táplálkoznak: időnként egyértelmű a balkáni rezesbandák hatása, nekem ezek a számok tetszettek a legjobban. Ezért is nagy szó szerintem, mert csupán két fúvós van az tízfős együttesben – de egyáltalán nincs hiányérzetem, mert például az „Aven mande” nótában, ami úgy kezdődik, mintha egyszerű cigánynóta lenne, de később átmegy balkániba, szóval itt majdnem teljesen kitöltik a rendelkezésre álló teret.

 

Ellenben énekesből rögtön hét is akad, ami nemcsak sokféle megszólalást eredményez, hanem biztosítja a változatosságot, amely többek között különféle hangulatok, érzelmek formájában is jelen van az albumon. Mindezt csak fokozza a kétnyelvűség, a gyakori tempóváltások és az autentikus hangkeltő eszközök (vizeskanna, kanál) használata – erre jó példa a „Sode Sheja” című szerzemény.

 

Akárcsak az előző Stavridis-album, ez is ígéretes első lemez, ahol nem az a kérdés, mire képesek a zenészek, hanem sokkal inkább az, hogy évtizedes gyakorlattal a hátuk mögött, mennyire képesek a koncertrutint lobogó tűzre, energiákat, érzéseket felszabadító hangokká formálni – ezt mindenki döntse el maga, közben pedig hallgassa meg a „Pala sheja” című számot.

 

Kinek ajánlom: a cigányzene kedvelőinek.

2016-ban megjelent album (Fonó).

A kiadó weboldala: http://romanodrom.eu/olah-gipsy-beats/