Zenék a nagyvilágból, avagy világzenéről szubjektíven – 40.

A 2015-ös WOMEX Budapesten került megrendezésre, és számomra nemcsak a számtalan remek koncert miatt maradt emlékezetes, hanem azért is, mert rengeteg új zenét ismertem meg általa. Ezért indítok egy új rovatot, amelyben – terveim szerint – a WOMEX-en kapott demókról és lemezekről, illetve a később érkezett korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán párszámos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három albumot igyekszem bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinformációval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és akad néhány exportképes hazai zenekarunk és előadónk, illetve időnként külföldi kollégáik is fellépnek nálunk, azért még bőven van mit pótolnunk. Nemcsak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szólóturnék is – hogy ez elsősorban az anyagi helyzetből vagy más okokból fakad, azt mindenki döntse el maga. Egy azonban biztos: rengeteg megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

Vilma Timonen Quartet: Drops (CD)

 

Korábban már említettem vonzódásomat a tiszta női énekhez, így amikor lehetőségem nyílt a finn Vilma Timonen Quartet tavaly megjelent albumának meghallgatására, egy pillanatig sem haboztam. Igaz, elsőre nem igazán tudtam hova tenni a zenét, mert a négyes elég szabadon értelmezi a világzenét, egyes számokat inkább gondoltam poppal kacérkodó muzsikának, mintsem hagyományos world music-nak.

 

A formáció frontemberének, Vilma Timonennek olyan gyönyörűséges hangja van, éneke olyan tiszta, mint a fjord vizébe siető patak – egyszerűen nem lehet nem szeretni. Akinek ez nem elég, azt megpróbálja elvarázsolni kanteléjével, és ebben három társa siet segítségére. Ők négyen egyfajta crossovert játszanak a lemezen, ami esetükben azt jelenti, hogy egyaránt támaszkodnak a finn népzenei hagyományokra, a jazzre, a popra, és szerintem van még ott más, általam elsőre-sokadjára fel nem ismert alkotóelem (azon egy pillanatig sem csodálkoznék, ha a karéliai zenei örökség jelenne meg a lemezen). Említettem a jazzt, de szerencsére esetükben ez nem a szabadjára engedett szólózást jelenti (a szólózásra azért van példa, lásd, illetve halld a „Pinnan Alla” című tételt), hanem a jól felépített számokat és a technikai tudást, illetve szemléletet.

 

A Drops című album – köszönhetően Timonen finn nyelvű énekének – egyszerre archaikusan tiszta és modern. A négy muzsikus elvisz bennünket tündérföldre, itt még mindig az elemek uralkodnak, mágia rejtezik az erdők mélyén, és ahol egy dallam többet mond ezer szónál. A szellős zene mindezt már-már filmszerűen idézi meg nekünk, és bár értem, miért mondja valaki ezt XXI. századi popnak, szerintem a Vilma Timonen Quartet a rádióbarát slágereknél jóval komplexebb muzsikát játszik.

 

Kinek ajánlom: a tiszta női ének, a finn zene, valamint a jazzel kevert világzene kedvelőinek.

2015-ben megjelent lemez (Bafe`s Factory).

Bővebben az együttes Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/vilmavtq/

 

 

 

 

Thanos Stavridis: Με μια βαλίτσα όνειρα - A suitcase full of dreams (CD)

 

Múlt héten újabb meglepetéscsomagot hozott a posta Görögországból, benne Thanos Stavridis bemutatkozó nagylemeze rejtezett. A borító segítségével azonnal kitaláltam, hogy Stavridis kedvenc hangszere a harmonika, ami azért némileg meglepett, hiszen hazáját sokkal inkább a buzuki vagy a gitár földjének gondoltam, nem pedig ennek a jelek szerint elpusztíthatatlan hangszer otthonának.

 

Többszöri hallgatás után azt mondom, hogy a zene két meghatározó alkotóeleme a jazz és a népzene. Érzésem szerint a jazz a dominánsabb, bár tény, helyenként a népi motívumok kerülnek előtérbe. A felvételeken a kíséretet nem egy állandó összetételű együttes játszotta fel, hanem, kis túlzással, minden számot más felállással rögzítettek, aminek eredményeként minden tétel másként szól – ez egyértelműen előnyére válik az albumnak.

 

Egyszer mintha bárban üldögélnénk, miközben a háttérben lágyan játszik egy zenekar (Morning Sunshine), máskor – maradva a jazz vonalon – meg a harmonika és a gitár egymással feleselő szólózása bűvölt el (Cafe De Tour Blanc). Nekem persze görögös dallamok tetszettek jobban, mint amilyen például a „Blue 9”, amelyben többek között felbukkan a töröksíphoz hasonló zurna. A különlegességek közé sorolom az „Inema” című számot, mert kivételesen a vendégmuzsikusokon kívül itt énekesnőt is sikerült a stúdióba hívnia Thanos Stavridisnak (Matoula Zamani személyében), másrészt mert belecsempésztek némi keleti motívumot, s nem utolsó sorban nagyon érdekes a hangszerelés, a nyolc percnyi játékidőbe rengeteg ötletet beletettek.

 

A suitcase full of dreams korong ígéretes bemutatkozás, amelyen Thanos Stavridis nem tolakszik mindenáron a társak elé, és inkább zeneszerzői képességeit igyekszik a legjobban kihasználni. A jazz-népzene összeházasítása érzésem szerint egyelőre még formálódik nála, hol ez, hol az a hangsúlyosabb, de ez a túlnyomórészt instrumentális album garancia arra, hogy a jövőben érdemes legyen figyelemmel kísérni pályafutását.

 

Kinek ajánlom: a jazz és a görög dallamok kedvelőinek.

2016-ban megjelent album (Kyklos Records).

Az előadó weboldala: http://www.thanosstavridis.com/

 

 

 

Oláh Gipsy Beats: No.1 (CD)

 

Úgy gondolom, a mai világban ritkaság, ha egy zenei formáció kilenc év után rukkol ki a bemutatkozó lemezével. Ez vagy azt jelenti, hogy a tagok nem foglalkoznak kellő mértékben a dalszerzéssel, vagy épp ellenkezőleg, annyira maximalisták, ami egyszerűen nem engedélyezi a hamari munkát, és csak a legjobbal elégednek meg. Ebben az esetben a tökéletességre való törekvésről van szó, viszont ilyenkor félő, hogy a hosszú ideig történő szöszmötölés a spontaneitás és az áradó életerő kárára megy.

 

A külön-külön is maguknak nevet szerző együttesekből verbuválódott csapat neve arra utal, hogy oláh cigány zenét játszanak, bár szerintem a valóságban zeneileg ennél több forrásból táplálkoznak: időnként egyértelmű a balkáni rezesbandák hatása, nekem ezek a számok tetszettek a legjobban. Ezért is nagy szó szerintem, mert csupán két fúvós van a tízfős együttesben – de egyáltalán nincs hiányérzetem, mert például az „Aven mande” nótában, ami úgy kezdődik, mintha egyszerű cigánynóta lenne, de később átmegy balkániba, szóval itt majdnem teljesen kitöltik a rendelkezésre álló teret.

 

Ellenben énekesből rögtön hét is akad, ami nemcsak sokféle megszólalást eredményez, hanem biztosítja a változatosságot, amely többek között különféle hangulatok, érzelmek formájában is jelen van az albumon. Mindezt csak fokozza a kétnyelvűség, a gyakori tempóváltások és az autentikus hangkeltő eszközök (vizeskanna, kanál) használata – erre jó példa a „Sode Sheja” című szerzemény.

 

Akárcsak az előző Stavridis-album, ez is ígéretes első lemez, ahol nem az a kérdés, mire képesek a zenészek, hanem sokkal inkább az, hogy évtizedes gyakorlattal a hátuk mögött, mennyire képesek a koncertrutint lobogó tűzre, energiákat, érzéseket felszabadító hangokká formálni – ezt mindenki döntse el maga, közben pedig hallgassa meg a „Pala sheja” című számot.

 

Kinek ajánlom: a cigányzene kedvelőinek.

2016-ban megjelent album (Fonó).

A kiadó weboldala: http://romanodrom.eu/olah-gipsy-beats/