James Luceno: Tarkin

Nemes politikus, kiváló katonai hadvezér, számos csata hőse. Legendás taktikus, aki valóban tetteinek köszönhetően szerezte hatalmát, nem a bürokrácia vagy különböző politikai intrikák jóvoltából. Az elveihez körömszakadtáig ragaszkodó ember, akit komoly megpróbáltatások és nehéz döntések formáltak. Szolgálni akarta a Köztársaságot, rendőrbírónak készült, ráadásul már kadétkorában kiemelkedett a társai közül rátermettsége és bátorsága okán. Később kormányzó, a Birodalom húsz moffjának egyike, majd az első nagymoff. Bizony, ez Tarkin életrajza, akit eddig azért nem egészen ilyennek ismertünk meg... Az Egy új remény cselekménye egy megalomán, a hatalomtól megrészegült férfit mutat be, egy ellenszenves alakot, aki Vadert kutyaként utasítgatja, hogy aztán a saját dicsőségétől és nagyképűségétől elvakultan haljon meg. Hogy fér össze ez a két kép? Talán ez a legérdekesebb kérdés, amit már az első oldalak elolvasása után fel kell tennünk magunkban, ha belevágunk James Luceno könyvébe.

Bevallom, sosem érdekelt különösebben Tarkin figurája. A filmben mindig is annyira sematikusnak éreztem, hogy sosem kaptam kedvet ahhoz, hogy mélységeiben is utánanézzek, ki is volt valójában a nagymoff. Viszont amikor megjelent a róla szóló könyv, ráadásul Luceno írta (akit az egyik legjobb Star Wars-szerzőnek tartok), akkor rögtön felcsillant a szemem – valami olyasmit vártam, mint a Darth Plagueis esetén: egy összetett, utalásokban gazdag, az adott eseménysorozatot valóban kontextusában vizsgáló, de közben nagyon is szórakoztató és élvezetes regényt. Hogy mégsem ezt kaptam, az talán a felfokozott elvárásaimnak köszönhető, pedig már a rövidebb terjedelemből sejthettem volna, hogy itt valami mást fogok kapni. Nem feltétlenül rosszabbat, de egyértelműen mást.

No persze számos aspektusából emlékeztet a már emlegetett Luceno-regényre. A szerző szerencsére most sem fogta vissza a tollát, ha utalásokról és apró megjegyzésekről van szó: érezhetően minden olyan eseményt bele akart szőni a történetbe, ami valamilyen módon kapcsolatban van a főszereplővel. Ezúttal ugyan kevesebb ténnyel kell gazdálkodnia (köszönhetően az „új érának”, miszerint a korábbi regények már nem számítanak kánonnak), de én minden olyan apróságnak örülök, ami képes egy-egy már ismert pillanatot más színben, más nézőpontból láttatni. Elvégre így részletesebben megérthetjük a „másik oldalt”, vagy legalábbis azt, hogy egy esemény (mondjuk Ahsoka és Anakin Skywalker közös küldetése Tarkinnal, amit A klónok háborúja animációs sorozatban láthattunk), amit eddig csak egy szemszögből ismertünk, miként hatott a főhősünkre.

Tarkin jellemét ugyanis elsősorban nem a róla elnevezett könyv cselekménye alapján fogjuk megismerni – sokkal inkább az egyes visszatekintéseknek köszönhetően. Nagy vonalakban végigkövethetjük a gyerekkorát és a kadétkorát, majd az első politikában és hadszíntéren töltött éveit, különös tekintettel a szülőbolygóján, az Eriadun végigszenvedett próbákra. Nagyon izgalmas azt figyelni, hogy miként formálódott Tarkin személyisége: hogy lett a befolyásos és gazdag családban nevelkedett, akaratos, de még „puhány” fiúból az Egy új reményből ismert, kemény férfi, aki csak a félelmen keresztül képes gyakorolni a hatalmát. Nem mellesleg tényleg további plusz rétegeket jelent, hogy értjük a motivációit és gondolatait – így már közel sem olyan egysíkú az a filmbéli kép, amit róla alkottunk.

De azért a „jelen” szálát sem kell félteni, az is bőven szórakoztató, noha igazán eredetinek azért nem nevezném, ahogy a szárnyait bontogató Birodalom elleni lázadás (vagy legalábbis annak kezdeti verziója a bosszú és a polgári engedetlenség jegyében – vajon ilyenkor kinek is kellene „szurkolni”?) megnehezíti a Császár és persze kedvenc alárendeltjei, Vader és Tarkin dolgát. Egyébként pont ez utóbbi tetszett a legjobban a regényben: a Sith Nagyúr és a moff párosának együttműködése, ahogy próbálják a saját akaratukat a másikra ráerőszakolni, de úgy, hogy egyikük sincs egyértelmű erőfölényben (miközben pedig Palpatine a háttérben manipulál, hogy minden a (saját) tervei szerint haladjon...). Nagyon örültem annak, hogy ezt a kérdést Luceno nem redukálta le valami triviális, „most ki adja a parancsot?” jellegű adok-kapokra, hanem valódi problémákon, érdekes párbeszédeken keresztül árnyalta a kapcsolatukat.

A Tarkin ha nem is hiánypótló, de mindenképpen kellemes darab a Star Wars univerzum regényei között. Talán nem a legjobb, de James Luceno egy olyan időszakot és egy olyan figurát választott, amit eddig még nem igazán ismerhettünk – így bőven ad tűnődni valót ez a kevesebb, mint háromszáz oldal. Hiszen a lázadás épp kialakulóban, de még léteznek szeparatista csoportok is; a Birodalom azon munkálkodik, hogy mindenhol megszilárdítsa a hatalmát, de közben belső problémák is gyötrik. Elkezdik építeni a Halálcsillagot, egyre kisebb a Szenátus befolyása bármire, minden a Császár és Vader kezében összpontosul. Tarkin végre megkapja azt a hatalmat és azt az erőt, amire egész életében vágyott: nagymoff lesz, szektorok ura, aki azon dolgozhat, hogy a Birodalom tényleg az a szervezet legyen, ami előre viszi a bolygókat, ezzel pedig beköszönthet a béke és a fejlődés kora. Várjunk csak, mintha valami furcsa lenne itt...