Főkép

Benyák Zoltán igazán érdekes témát választott a legújabb regényéhez, hiszen mindannyiunk élete halállal végződik, minden embert foglalkoztat annak gondolata. Persze sokan vagyunk úgy, hogy elhessegetjük – áh, túl fiatal vagyok én még a halálhoz, nem törődöm vele! –, aztán amikor a közvetlen környezetünkben eltávozik egy korunkbeli embertársunk, akkor döbbenünk rá, hogy nem mutathatunk örökké fricskát a halálnak. De talán még az eseménynél is többet gondolunk arra, hogy vajon mi lehet utána? Vallásunktól, meggyőződésünktől függ, miben reménykedünk, de bizonyítékot sohasem tudunk szerezni, ezért csak képzelgünk róla.

 

Az író épp ebben a fantáziálgatásban sietett segítségünkre, hiszen regényében olyan változatát tárta elénk a halál utáni „életnek”, ami (bármennyire is meglepő, de) gyakorlatilag még hihető is. Az általa kitalált túlvilág első ránézésre nem is különbözik attól, amelyben élünk – de amikor megkapargatjuk a felszínt, azért bukkannak fel némi érdekességek, szokatlan dolgok.

 

A negyvenéves festőművész, Tom Pastor halálával indul a regény. Egy sivatagban tér magához, és lövése sincs arról, hogy ő már nincs az élők sorában. Aztán a semmi közepén hirtelen megcsörren egy telefon, közel s távol sehol semmi, csupán egy telefonfülke... A rejtélyt tovább fokozza maga a telefonbeszélgetés, illetve egy épp megérkező Chevrolet Impala, volánjánál egy fiatal lánnyal, Ninával. Ő a révész, akinek az a feladata, hogy felvilágosítsa Tomot jelenlegi helyzetéről, illetve kalauzolja a túlvilágon. Így tudja meg Tom, hogy ebben a világban csupán egyetlen törvény létezik: „Ha elfelednek, meghalsz”. Kell az élők sorában valaki, aki emlékszik rá, ellenkező esetben a Keselyűember eljön érte, és attól kezdve megszűnik létezni.

 

Ám Tom a többség számára feledhető életet élt, volt egy félresikerült házassága, egy 15 éves kislánya, Lili – aki csupán rövid idővel Tom előtt halt meg. A feleségén kívül tehát nincs senki, aki az élők közül emlékezne rá, így Tom belátja, egyetlen dolgot tehet: mihamarabb meg kell találnia a túlvilágon a lányát, addig, amíg nem késő, s ezzel kezdetét veszi egy eszeveszett, izgalmas, hihetetlen dolgokkal, kalandokkal tarkított utazás, melynek során Tom élettörténetét is megismerhetjük.

 

De ahelyett, hogy még részletesebben beszámolnék a cselekményről, inkább néhány praktikus tanáccsal látnám el azokat, akik úgy döntenek, elolvassák: lehetőleg hétvégén kezdjenek bele, kapcsolják ki a mobiltelefonjukat, készítsenek be kétnapi hideg élelmet és innivalót, vonuljanak félre – és mehet a menet. Itt nincs megállás, csak „rabság” és függőség. Benyák Zoltán kinyit számunkra egy ajtót, mi olvasók pedig gyanútlanul belépünk rajta, s egyszeriben egy olyan világban találjuk magunkat, amelynek rabjai leszünk, amely teljesen elvarázsol minket.

 

Ez a könyv egyszerűen zseniális, akárhogy kutakodok, nem találok semmiféle hibát. A szerző a történetet úgy csűri-csavarja, hogy mindvégig körmömrágva olvastam, lelkesen, lendületesen, s közben pedig nem győztem pislogni a regény fordulatain, hiszen szinte még az utolsó oldalak is tartogattak bőven meglepetéseket.

 

Engem leginkább az fogott meg ebben a regényben, hogy az író olyan finoman adagolta a misztikumot, pedig a témája szerint akár többet is elbírt volna. Pontosan ezért is éreztem úgy, hogy az a fajta túlvilág, amit fantasztikus képzelőerővel elénk tárt, talán még igaz is lehetne. De nem csupán igaz, hanem szimpatikus is, hiszen „odaát” találkozhatunk nemcsak a szeretteinkkel, hanem például híres festőkkel, írókkal, zenészekkel, akik már hosszú-hosszú ideje távoztak az élők sorából, ám Benyák törvényei szerint övék a túlvilág az örökkévalóságig, mert mindig vannak emberek, akik emlékeznek rájuk.

 

A nagy illúziónak meglehetősen nagy számú és széles körű olvasói réteget tudok elképzelni, melyben nyilván nagy szerepet játszik maga a műfaj: szórakoztató irodalom. Benyák Zoltán ezt olyan színvonalon műveli, hogy időnként inkább szépirodalmi a szöveg. Pozitívumként kell említenem még a szerző hangulatteremtését, például minden egyes alkalommal, amikor a Keselyűember színrelép, szinte megfagy az emberben a levegő is. Az olvasókat minden bizonnyal el fogja bűvölni továbbá az író fiatalos, olvasmányos stílusa és legfőképpen az elképesztő képi világa.