Georges Simenon: Maigret és a vérfoltos öltöny

Kinyitni egy Simenon-regényt számomra mindig különleges pillanat. Ha nem hangzana nagyon patetikusan, akkor azt írnám, ünnep. Van ugyanis valami ezekben az izgalmas, eredeti és időről időre újraolvasható, rövid történetekben, ami túl van a szavakon: egy érzés, amiben jó és különleges elmerülni. Hangulat, atmoszféra, világ, ráadásul mindez egy sajátos nyelv és látásmód segítségével megteremtve és felidézve.

Igaz ez a roman durs-kötetekre éppúgy, mint az író korai, monumentális társadalmi regényeire. De talán leginkább a Maigret-történetekben érhető tetten. Épp ezért várom mindig izgatottan, mi is lesz az Agave következő Simenon-címe, vajon Maigret-könyvet vehetek-e majd a kezembe. Idén Maigret-vel indult az év: az első könyves hírek közt kiderült, hogy ismét ritkaság, egy igen korai Maigret-kötet kerül majd az olvasók elé, igaz, csak a nyár elején. Érdemes volt türelemmel várni: a Maigret és a vérfoltos öltöny ugyanis 1930-ban íródott, s írójának kötetben másodikként kiadott műve volt a (fő)felügyelőről. Mivel Georges Simenon végül hetvenöt regényterjedelmű történetet alkotott Maigret főszereplésével, ezért izgalmas egy ilyen korai regényt kézbe venni.

No meg persze azért, mert a Maigret és a vérfoltos öltöny megjelenésével hetvenre nőtt a magyar nyelven, kötetben kiadott Maigret-krimik száma. Úgy érzem, a magyar olvasók változatlanul szeretik a pipázó, megfontoltan és fáradhatatlanul nyomozó főfelügyelőt. Népszerű volt a hatvanas-hetvenes években, amikor a krimikedvelők a legendás Fekete Könyvek és Albatrosz sorozatokban találkozhattak vele, számos nyomozása jelent meg a kilencvenes, majd a kétezres években: s azt hiszem, ma sem egyedül vagyok, aki azon szurkol, bárcsak a további öt történet is lefordításra kerülne mihamarabb.

Hogy az Agave Maigret-könyvei olyan jók, amilyenek, nagyban köszönhető a fordítóknak is: Barta Tamás és – mint a jelen könyv esetében – Ertl István is mindent megtesz azért, hogy az íróra jellemző varázslat, a szándékolt egyszerűség, a tapintható tárgyiasság, a néhány vonásból kibontakozó jellemrajzok sokasága magyar nyelven is működni kezdjen.

A Maigret és a vérfoltos öltöny egészen különös szereplőket sorakoztat fel. Szinte egyetlen átlagembert sem találni benne: mindenki gyanús, és furcsa. A fiatalember, aki egy ócska bőrönddel járkál, véletlenül elcseréli azt a Maigret-ével, majd váratlanul öngyilkos lesz... A kedélyes vállalkozó, aki idegenben is szinte tapad Maigret-re, barátságossága mögött azonban ott lapul a félelem… Az egykor tehetséges rajzoló, aki akasztott emberek képével borítja be a szobafalait… A nagypolgári bankigazgató-helyettes, akinek túlságosan is tökéletesnek tűnik az élete… A főfelügyelő a maga szívós és csendes módján egy teljességgel abnormális bűntényre derít fényt a kötet lapjain, egyedül képviselve egy őrült világban a nyugalmat és az erkölcsöt. Nyomozói tehetségénél azonban csak egy dolog fontosabb: hogy képes megérteni az embereket.

Az új Maigret-könyv szuggesztív olvasmányélmény, nemcsak nyári délutánokra. Maradandó, mindenkinek bátran ajánlható olvasmány a francia krimi utánozhatatlan nagyságától.