Főkép

Miért nem jutott ez még eddig senkinek az eszébe?! Vagy eszébe jutott, csak nem volt körülötte ekkora felhajtás?! Persze, ez nem egy National Geographic vagy Animal Planet produkció, de ahhoz képest, hogy beszélő állatokról szól, rengeteg eleme van, ami valóságos – ahogy azt mindenki tudja (vagy legalábbis él benne a gyanú), akinek valaha is volt háziállata.

 

Már az első előzetes megvett, de abból nem derült ki, hogy milyen is lesz A kis kedvencek titkos élete című film. Ott szinte csupa olyan dolgot lehetett látni, amit tényleg csinálhatnak odahaza az állatkák, amíg a gazdi nincs otthon. Még a filmben sajnos kevés szerepet kapó, System Of A Downt hallgató uszkár sem tűnt olyan földtől elrugaszkodott ötletnek. De valószínűleg erre nem is lehet egy egész mozifilmet felépíteni... Hogy legyen igazi sztori is, ahhoz ennél több kellett, és lehet azon vitatkozni, hogy lerágott csont-e, amit itt látunk, de az tény, hogy roppant látványos, pörgős és vicces filmet csináltak a Gru alkotói.

 

Apropó, a Minyonok is feltűnnek, a film előtt lemegy róluk egy rövid kisfilm, melyben pont olyan elmebeteg módjára viselkednek a kis sárgák, mint ahogy megszokhattuk tőlük. Aztán kitárul előttünk New York, majd nyomban össze is szűkül – elvégre a kis kedvencek perspektívájából láthatjuk az eseményeket.

 

Van egy aranyos kutyus, Max, aki boldogan éli életét Katie nevű gazdijával. Szebb életet nem hogy kutya, de még tán ember sem kívánhatna magának (eltekintve persze az ivartalanítástól), csak aztán egy este a csupaszív Katie egy másik kutyával állít haza, egy loncsos, lompos és bozontos melákkal, akit a menhelyről mentett meg. Max számára itt a jólét vége – pedig ez még csak a kezdet. Másnap addig rivalizál egymással a két eb, hogy elkapja őket a sintér. Az pedig egyenes út a lét végéhez is. Ám ez nem az a film, ami 20 perc után véget ér, mert felbukkan egy csodás mentőcsapat, a lehúzottak, kidobottak, elpateroltak földalatti forradalmát vezető, bizonyos értelemben fékezhetetlen agyvelejű állattal az élen, és hőseink (s alighanem a néző is) olyan mélységeit ismerik meg nyomban New Yorknak, melyekről fogalmuk sem lehetett korábban.

 

Aztán van még sok-sok üldözés, üvöltözés, s némi üdvözülés is, az elmorzsolt könnyeket sem mindig a nevetéstől ejti a néző, de összességében mintha csak egy grandiózus akciófilmbe oltott Benny Hill show-t látnánk. Van jó pár emlékezetes szereplő, az úgymond főgonosz különösen az, de Gru megalkotóitól nem is vár mást az ember. Az állatok egytől egyig módfelett eltaláltak, úgy fajta és forma tekintetében, mint viselkedés terén. Arról nem is szólva, hogy mennyi apró utalást rejtettek el a készítők a filmbe – melyekről részint azért nem szólok, mert annyira eszelősen pörgős a mozi, hogy egy megtekintés alatt nem is lehet belőle mindent felfogni. De az tuti, hogy a virslis jelenetben van Amerikai szépség, és nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a film elején, mikor Max kettőt vakkant és Katie gyorsabban kezdi tekerni a bringát, az Garth Stein bestsellerére, az Enzo, avagy az emberré válás művészete című szuperjó kutyás regényre utal.

 

De nyilván ezen finomságok felismerése nélkül is módfelett szórakoztató film ez, kutyásoknak és macskásoknak egyaránt, de a rágcsáló-, madár- és hüllőtartók sem panaszkodhatnak teljes mellőzöttségre. Talán csak a halasok és az ízeltlábú-fanok húzhatják a szájukat, de hát előbbieknek ott a Nemo nyomában folytatása, utóbbiak pedig számos klasszikus és B-kategóriás horrorral vigasztalódhatnak. Igaz is, horror, a hullámos papagájnál a Madarak plakát is milyen jó ötlet...