Főkép

2016 januárjában jelent meg Charan-Po-Rantan második nagykiadós stúdiólemeze, amely kapcsán egyetlen kérdésem volt: vajon ugyanazt az őrült zenét csinálják-e mint eddig, vagy változtatnak, és elindulnak egy másik irányba. Nos, az első két szám után nyugodtan dőlhettem hátra a székemben, mert első hallásra kiderült, hogy nem változtattak semmit, megmaradtak a rájuk jellemző kaotikánál. Egy kritikában úgy írták le ezt a zenei kavalkádot, hogy olyan, mintha a punkzenészek táborán átvonult volna egy vándorcirkusz zenekarostul, és mivel nem sikerült szétválasztani a tömeget, kollektíven beültek egy folkkocsmába, ahol csatlakozott hozzájuk pár helyi muzsikus. Szép próbálkozás – csak nem teljes, mert van pár elem, ami hiányzik a felsorolásból, például a klezmer, a sramli, a balkán és a szovjet időkre jellemző esztrád.

 

A testvérpár közül Koharu Matsunaga a zeneszerző, és azt kell mondjam, nagyon becsülöm, mert egyáltalán nem a saját hangszerét, a harmonikát helyezi előtérbe, hanem sokkal komplexebb szerzemények kerülnek ki a keze alól. Itt egy másik kritikust említek, aki úgy próbálta meghatározni a CPR produkcióját, hogy a japán turista egy hét alatt körbeutazta az Alpokat, és az útközben látott-hallott zenéket nem külön-külön, hanem egyszerre próbálja lejátszani a kollégáknak odahaza. Ezt is kissé túlzásnak tartom, mert egyrészt nem kakofóniáról van szó, másrészt pedig azért az egészet nézve egy alaposan kidolgozott, a hangulat érdekében a túlzásoktól vissza nem riadó zenéről van szó. Jöjjön az első klip, ilyen ez a lemez.

 

 

Az album egyrészt rövidebb az előzőnél, másrészt viszont semmit sem veszített energikusságából – amikor első ízben hallgattam végig, meg is lepődtem, hogy elhallgatott a zene, mert egyáltalán érzékeltem az idő múlását. Csupán két lassabb nóta enged szusszanásnyi szünetet, nagyjából félidőben elhelyezve. A hatos tételre (Teira Ni Nare Nai Yo) azt mondom, hogy érdekes kísérlet a J-pop és a big band összepárosítására, van benne báj és egyéniség. Másik erénye, hogy talán itt a „legkislányosabb” vagy leginkább „japános” Momo Matsunaga hangja – komolyan mondom, minden alkalommal meglep, mennyire sokoldalúan használja a torkát, és mi mindenre képes vele. Érdekességként erről még annyit, hogy a Taylor Swift nótával való rokonság nem véletlen, tényleg a „Shake it off” ihlette meg a duót. A szöveg angol fordítása itt olvasható.

 

 

A másik nyugisabb nóta (Milk Tea) elsőre a minimalizmusával tűnik fel, hiszen csak a testvérpár játszik benne, és a harmonika időnként mintha wurlitzert imitálna, de teljesen illik az énekhez. A nagyvilágban kevésbé járatos hallgatók nagy valószínűséggel nem veszik észre, a saját szerzemények és a feldolgozások közötti különbséget – ennyire jól beletanultak saját stílusukba a lányok. Ebből a szempontból érdemes az „Adam” rádióbarát opuszt meghallgatni, mert lenyűgöző, egyrészt ahogyan az énektémával variálnak, másrészt amit a háttérben a zenekar művel. Mintha egy zenés kabarébetétet hallanánk, vagy egy rövid részt bármelyik Vörös Hadsereg kórusának műsorából.

 


Az album csúcspontját számomra az utolsó szám jelenti, amely egy héber dal (Hava Nagila) CPR szellemiségben történő feldolgozása. Érdekes volt Momo hangján meghallgatni, adott hozzá annyi pluszt, amitől több lett, mint egyszerű előadása a számnak. Arról már nem beszélve, hogy a testvérpár ezúttal sem hazudtolta meg magát, hiszen nagyjából a harmadánál úgymond faképnél hagyják az eredeti dalt, és egy kis jazzes improvizálással múlatják az időt. Aztán megijedve, hogy kifutnak az időből, az utolsó harmadban belehúznak, felgyorsítják a tempót.

 

Nem tagadom elfogult vagyok, és mivel tudtam mire számítsak, egyáltalán nem okozott csalódást az Onna no 46 Pun című CPR album. Teljesen elégedett vagyok azzal, hogy kísérletezés vagy útkeresés helyett azt játsszák, amihez nagyon értenek. Ezúttal is kaptam feldolgozásokat, húzós-zúzós slágergyanús nótákat, kellőképpen eredeti és vicces-bolondos videókat, ráadásul erejükből még kísérletezésre is futja, hiszen a „Chanto Yatterumon” elektronikus effektekkel és billentyűs hangszerrel egészül ki – ilyet még nem hallottam tőlük. Momo hangját nem lehet eleget dicsérni, kis túlzással csodákra képes, mind technikailag, mind hangterjedelmét tekintve, az pedig már csak ráadás, hogy mennyire sokféle hangulatot képes visszaadni vele. Egy biztos: a zenéből időnként áradó energia földbe döngöli a hallgatót, vagy éppen ellenkezőleg, táncra készteti.

 

 

Az együttes tagjai:

Momo Matsunaga

Koharu Matsunaga

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Tokei Jikake no Jinsei - 時計仕掛けの人生

2. Moebius no Ikidomari -メビウスの行き止まり / チャラン

3. Adam - アダム / チャラン

4. Watashi Machigatteta - 私間違ってた / チャラン

5. Otoko no Saga - 男のサガ / チャラン

6. Taylor ni Narenaiyo - テイラーになれないよ / チャラン

7. Kono Saki no Scnario wa Anata Shidai - この先のシナリオはあなた次第 / チャラン

8. Milk Tea - ミルクティー / チャラン

9. Suki Doshi - 好き同士 / チャラン

10. Yoku - 欲 / チャラン

11. Chanto Yatterumon - ちゃんとやってるもーん

12. Anata no Kuni no Merry Go Round - 貴方の国のメリーゴーランド / チャラン

13. Hava Nagila - ハバナギラ / チャラン