Beszámoló: Egy őrült naplója – Thealter Fesztivál, Szeged, 2016. július 23.
Írta: Dr. Benkő Marianna | 2016. 07. 27.
Az orosz kishivatalnok valami olyan figura, akit érdemes újra és újra megnézni. Gondolkoztam rajta, vajon miért hat ránk még mindig ez a több, mint száz éves karakter, és rájöttem, hogy ő a mai napig a mi problémáinkról beszél. Korábban Zuvoljov, Dosztojevszkij hőse az Elvesztvében, de Gogol Popriscsinje is mai helyzeteket elevenít fel. Mások a témáik, de a mi problémáinkról beszélnek eltérő eszközökkel.
Az Egy őrült naplójának szereplője hátrányból indul, mivel eleve labilis a valóságérzékelése, emellett korlátolt, de érzékeny figura. Rajta keresztül a darab bemutatja a magányt és elidegenedettséget, ahogy Popriscsin megpróbálja túlélni a mindennapjait, a hivatali kisszerűséget és törtetést, de mellette keresi saját boldogulását is. A talaj azonban szépen lassan kicsúszik a lába alól, mikor a valóság nem idomul az általa elképzeltekhez; nem tudja feldolgozni ezt a különbséget és egyre inkább lázálmaiba menekül. Sorsa tragikus, kegyetlen, nem is lehet más, mert a világ kitaszítja magából azokat, akik nem férnek bele a megszokott sémákba.
Ennek ellenére azonban az előadás mégsem annyira megterhelő, mivel nem feledkezik meg a humorról. Gogol mindig is érzékeny volt a finom árnyalatok iránt, sosem mulasztotta el a szélsőséges helyzetekben megmutatkozó iróniát, ez a darabnak is nagy erénye. Hiába látjuk, hogy Popriscsin személyében egy szépen, lassan széteső személyiséget, ennek egy darabig mégsem vagyunk tudatában, mivel mulatságos epizódokkal jeleníti meg a dramaturgia. Ahogyan hősünk újra és újra eljátssza élete eseményeit, különböző hangokon megjelenítve a figurákat, ahogy kutyáktól rabol leveleket, ahogy királlyá koronázza magát, mind-mind kacagtató epizódok. Éppen ezért csap különösen keményen arcon a darab utolsó harmada, amikor a zárt osztály keménysége elpusztít benne mindent. Amikor édesanyját szólítgatja megtörten, fázva, minden emberségétől megfosztva, nehezen elviselhető pillanat.
Ezen események minél pontosabb bemutatásának van minden alárendelve az előadáson, mégpedig mesteri módon. A díszlet rajzfilm- és karikatúraszerű eltúlzottsággal mutatja be Popriscsin életét – a párhuzamos vonalak hiánya is jelzi a főhőst kísérő zavarodottságot és szürrealitást. Emellett pedig nagyon ötletes, ahogy egyben megjelenítenek minden helyszínt, pusztán egyszerű forgatással. Ezt a fények is kiválóan egészítik ki, mindig kiemelve és ezáltal megjelölve a fontos részleteket. De a legnagyobb erénye a megvalósításnak a loop-technika nagyszerű alkalmazása: ahogyan Keresztes Tamás hangja, az általa keltett zörejek megteremtik a darab terét, egyaránt pontosan megjelenítik a környezetet, a figura lelkét, az őrület fokait is, ahogy mintegy magával perel a technika által.
De a karakter nem működne a színész alázatos munkája nélkül. Valóban zseniális az, amit Keresztes Tamás megmutat; közhely, de szinte eggyé válik a figurával. Arcát és hangját, mozgását és apró mozdulatait mind az előadás szolgálatába állítja. Megjeleníti Popriscsin mélységeit, kitaszítottságát, érzelmeit és őrületének minden apró stációját. Talán legnagyobb erénye, hogy a karakter végig szimpatikus marad számunkra, így a legmélyebb bugyrokban is együtt tudunk érezni a figurával, nemcsak szánandó, de szerethető is marad.
Bodó Viktor rendezése egy nagyon mai előadást ad a nézők számára. Számtalan olyan pontja van, ami kapcsolódhat a hétköznapi valóságunkhoz: a hivatalok, a hatalom helyzete és működése, az előrejutás módjai, a korrupció, vagy csak egyszerűen az, ahogy egy őrülttel bánunk, ahogy gyakran nem tekintjük embernek őket, nem tudjuk őket megfelelően „gondozni”. De emellett nem marad adós az egyetemes gondolatokkal sem: az egyedüllét személyiségromboló ereje, az egyén helyzete a világban és saját fejlődése, az önkifejezés vágya és kudarca. Olyan témák, amiken érdemes elgondolkozni, önmagunkban és másokkal is beszélni, beszélgetni róla. Hiszen ezek a kérdések és válaszok (is) tesznek bennünket emberré. Az Egy őrült naplója pedig kiváló kiindulópont egy belső utazáshoz.
Ha tehetik, tehetitek, nézzétek meg ősztől Budapesten.