Főkép

A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot indítok, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. A hatékony helykihasználás miatt egy cikkben általában három albumról esik szó – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. A nagy fesztiválokon kívül a komolyabb szóló turnék is hiányoznak – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

 

 

Shantel: Viva Diaspora (CD)

 

A frankfurti Stefan Hantel, művésznevén Shantel évek óta azon fáradozik, hogy a különféle balkáni zenéket elektronizálja, és az így „modernizált” muzsika olyan emberekhez is eljusson, akik egyébként talán sosem helyeznének el világzenei lemezt a lejátszójukban. Mivel a tavaly megjelent albuma már a sokadik, cseppet sem érzem túlzásnak azt a kijelentést, miszerint tökélyre fejlesztette a stílusát, amire talán a kötetlen kalandozás a legpontosabb meghatározás, hiszen nem ragaszkodik kizárólagosan egyetlen nép zenéjéhez sem. A 2015-ös lemeze például simán felfogható körutazásként, amely során bebarangoljuk a Földközi-tenger keleti medencéjét (és időnként ennél jóval messzebbre is ellátogatunk).

 

Az album címét nem sikerült maradéktalanul értelmeznem (Viva Diaspora), de úgy vélem az eredeti görög jelentése a helyes, abban az értelemben, hogy a muzsikusok szétszóródnak a világban, és átadják a helyieknek a zene fontosságát, illetve azt a kultúrát, amit képviselnek. Ily módon „jobbítva” az embereket, és fogékonyabbá téve őket az új hatások iránt. Persze lehet, hogy csak arról van szó, Shantel most éppen milyen zenéket hallgat és kedvel.

 

A korábban említett körutazás Shantel második otthonául választott Athénban kezdődik, majd a zenei kalandozások során felkeressük Izraelt, Törökországot, a Balkánt, miközben közelről nézhetjük, hogy idegenvezetőnk milyen határozott kézzel egészíti ki digitális hangokkal és effektekkel a népzenei alapokat. Mondhatni minden számban más receptet használ, minek köszönhetően nem válik unalmassá az album, hanem megmarad egy táncolható, klubokba való zenének.

 

Kedvencem a görög alapokra épülő „EastWest: Dysi Ki Anatoli”, itt Areti Ketime éneke lazán megidézi a füstös tavernát, ahol annak idején rembétikót hallgattak az emberek. Nem mellékesen ebben a szerzeményben kaméleon módjára belesimul a többi hangszer közé az elektronika. A másik kiemelkedő tétel az albumon szerintem a „The Streets Where The Kids Have Fun”, mert ebben mutatkozik meg talán legjobban, hogy mire képes Shantel. Kezdésnek laza dub jön szembe, utána keleti gitárjáték, majd egy kis elektronikus betét, némi rappelés, hogy aztán ismét visszatérjünk a népi gyökerekhez, amit újból effektek és billentyűjáték követnek. Csak ismételni tudom, ez egy érdekes, felfedezésre váró korong, amit nem elég egyszer meghallgatni, annál sokkal több van benne.

 

Kinek ajánlom: aki szereti az elektronikával megfűszerezett népzenét, ebben az esetben sokféle helyről összegyűjtött népzenét, ami ennek köszönhetően világzenévé lényegül.

2015-ben megjelent lemez (Essay Recordings).

Bővebben Shantel weboldalán: www.bucovina.de

 

 

 

Pat Thomas & Kwashibu Area Band (CD)

 

Újabb társaság, akiknek a fellépését volt szerencsém élőben látni a budapesti Womexen. A ghánai Patrick Thomas nagyjából hatévesen kezdte a zenélést, köszönhetően zenetanár édesapjának és együttesvezető édesanyjának, valamint Kwabena Onyina nagybácsijának, aki nemzetközi sztárokkal lépett fel, s nem utolsó sorban közismert volt hazájában. Ilyen háttérrel nem csoda, ha más foglalkozás fel sem merült, és Pat Thomas hamarosan különféle zenekarokban énekelt – sikerrel. A következő évtizedekben rengeteg helyen fellépett, élt a világ több városában, hogy aztán újra hazatérjen Ghánába. Főként a highlife stílusban muzsikált – erről annyit illik tudni, hogy az 1960-as években a highlife főként Ghánában és Nigériában uralkodott a táncparketten. Keverednek benne az afrikai ritmusok, a jazzes fúvósok és az elektromos gitárok.

 

A tavaly Accrában felvett albumnál Thomashoz csatlakozott Ebo Taylor, valamint Tony Allen dobos, no meg egy maroknyi tehetséges fiatal muzsikus, és ennek a több nemzedéket átívelő együttműködésnek köszönhetően megszületett ez a lemez, ami egyszerre idézi fel a hatvanas-hetvenes éveket és napjainkat, megmutatva, hogy miért is szerették annak idején annyira ezt a stílust az emberek. S nem utolsó sorban bizonyság arra, hogy a highlife nem múló divathóbort, hanem egy időtálló valami, csak megfelelő tudású előadók szükségesek hozzá.

 

Tony Allen dobolásának köszönhetően a zenében jelen van az afrobeat, kár hogy csak három szám erejéig vendégeskedett a felvételeknél. Érdekes egyébként, hogy újrafelvettek/átdolgoztak pár régi Pat Thomas dalt is, és azok cseppet sem meglepő módon sokkal jobban, modernebben szólnak. Nem csodálkoznék, ha készítenének még pár hasonló albumot – és mintegy mellékesen újraélesztik a highlife stílust. Egy biztos, a 2016-os év nyarát intenzív koncertezéssel töltik, és nagyjából Európa minden csücskében fellépnek.

 

Kinek ajánlom: a highlife és úgy általában a nyugat-afrikai világzene kedvelőinek.

2015-ben megjelent album (Strut Records)

Az együttes facebook oldala: https://www.facebook.com/PatThomasKwashibu

 

 

 

Scotland’s Music: Ready for the World (CD)

 

Csak a szokásos – röviden így tudom jellemezni a soron következő válogatást, ami ezúttal a Creative Scotlandnak köszönhetően került a kezembe. Ismét egy államilag támogatott intézmény, akik többek között a helyi lottóbevételekből finanszíroznak mindenféle projektet, legyen az film, zene vagy bármi más. Ennek köszönhetően készült el az album, ami nem kevesebbre vállalkozik, mint a kortárs skót világzene bemutatására, hogy az arra kíváncsiaknak képet kapjanak arról, hol is tart ez a stílus arrafelé. Szokás szerint csak egyetlen szempont volt a gyűjtésnél: minőségi legyen, ami végül a korongra kerül.

 

A jelek szerint 16 szerzemény ment át a rostán, és ezúttal nem mondhatok mást, köszönhetően az évszázados előzményeknek, ezek az előadók, együttesek nagyon jók abban, amit csinálnak. Na persze most sem szerettem bele mindenkibe, mert bárhogyan próbálkozom a jazzes megközelítés továbbra sem az én zeném, ellenben a skót dudák, vagy egyszerűen a kelta-gael dallamoknak nem tudok ellenállni. Éppen ezért a szokásosnál is nehezebbnek bizonyult csak három tételt a többiek elé helyeznem.

 

Igazából éppen a sokszínűség okozza a gondot, hiszen az ír ízeket becsempésző (Nuala Kennedy) daltól, a természet neszeivel versenyző hárfától (Rachel Hair), a hagyományos férfi-nő duón át, a manx és gael nyelven éneklő Barrule trióig annyi hangulat, ritmus és dallam keveredik, mintha egy skót körutazás részesei lennénk, csak szekér helyett éppen versenyautóval száguldunk át a vidéken. Azért a Mànran folk-rock szerzeménye (MSR) ideális kezdés, mert egyszerre idézi meg Skóciát, másrészt a rock miatt ott van benne a modernség is. Mischa Macpherson (Leanabh an Óir) egy-az-egyben hozzá azt az énekstílust/hangot, amivel annak idején például Loreena McKennitt elbűvölte a világot, úgy tűnik az utánpótlásért nem kell aggódni, legfeljebb azért, hogy minél előbb megismerjék a szigetországon kívül. Végezetül pedig a Breabach együttest méltatom (The Old Hill), mert náluk a duda, a hegedű és az ének olyan kerek egészet alkot, aminek köszönhetően ott állunk a szélfútta hegytetőn, miközben alattunk a völgyben ők játszanak, és tüdőnket átjárja a tengeri szellő.

 

Kinek ajánlom: a kelta-gael, vagy egyszerűen a skót muzsika kedvelőinek.

2015-ben megjelent album (Creative Scotland)

A hivatalos weboldala: http://www.creativescotland.com/