Greg Keyes: Hangakirály I-II.

A Delta Vision itthon szinte a kezdetektől fogva a fantasy-regény kiadás egyik élharcosa, más – a jelen cikk szempontjából irreleváns – zsánerek felkarolása mellett. A kiadó ráadásul megkülönböztetett figyelmet fordít az olvasói véleményekre, így például külön fórumot tart fent nekik, ahol a munkatársak a mezei tagok jelzéseire reagálnak, és közösen ötletelnek azon, melyek azok a regények, amiket mindenképpen szeretné(n)k, ha magyarul is megjelennének, mert honosított hiányuk egyszerűen fájó pont, ami sürgősen orvoslásra szorul.

Az amerikai Greg Keyes A tövis és a csont országai tetralógiája egy volt a folyton-folyvást felmerülő lehetséges címek között, és a sorozat első része már el is érhető. Ráadásul rögtön kétféle – egy nagyszerű (a gerincen nagyon izgalmas címfelirattal rendelkező) normál, valamint egy lehengerlően gyönyörűséges keménytáblás – változatban is a polcokra került, amiért jár is a külön köszönet a gyűjtők nevében! A külföldön óriási népszerűségnek örvendő kötetek a fantasy-nek szentelt különféle LEG-es listákon (amikre persze nem adunk, de aztán mégis…) rendre előkelő helyen végeztek. A négy kötet hazai megjelentetése előtt jó eséllyel méretes akadályként tornyosult a részek majdhogynem ezer oldalas hossza, aminél félő volt, hogy az árra érzékeny olvasókat éppúgy elriaszthatja majd, mint azokat az alkalmi olvasókat is, akik szerint írtak már kiváló epikus fantasy regényt ötszázas oldalszám alatt is… Nagy hiba lenne viszont, ha zsúfolt táncrendünkbe valahogyan nem zsúfolnánk bele mégis a Hangakirályt!

A regény története röviden annyi, hogy az emberek kétezer évvel ezelőtt levetették magukról elnyomóik, a szkaszloiok (démonok?) igáját, és Virgenia Dare vezetésével kiirtották írmagjukat is, ám (talán) az utolsó jövőbe látó ellenség átka/jövendölése miatt is, az egységes ember-birodalomból semmi nem lett, több, egymással viszálykodó ország alakult ki helyette. Most, amikor a szkaszloiokat szinte már elfeledték, az egyik királyság összeesküvői a régi idők szent helyeinek meggyalázásával akarnak szentségtelen erők urává válni, és megdönteni az uralkodó hatalmát. Ám ezen erők felszabadítása során elszabadul valami sokkal nagyobb, sokkal ősibb pusztító erő is – ami inkább természeti erő, mintsem olyan, ami ellen valahogy is harcolni lehetne –, aminek senki és semmi nem állhat ellen.

Amennyiben már a rövid összefoglalóból – és a regény hosszából – is gyorsan levonjuk a következtetést, hogy jó eséllyel egy remek történelmi háttérrel, teljesen kidolgozott mitológiával megtámogatott, részletekben dúskáló epikus fantasyt tartunk a kezünkben, nem is tévedünk sokat. Igaz, a mai trendekhez képest kissé lassabb folyású a történet – a Miért?-ek ráadásul az első rész végére sem állnak össze teljesen, szóval aki szerint ez egy ezer oldalas monstre Prológus, azt sem tudom kárhoztatni… –, de ez nem igazán róható fel hibaként, hiszen így van igazán idő elmélyülnünk a több, sokáig egymással egyáltalán nem kapcsolódó szálon futó eseményláncban. Ez pedig valamennyire szükségszerűség is, már csak a szereplők szép számát tekintve is. Akik ráadásul nem is hullanak olyan vehemenciával (az elején, mert aztán persze minden bedurvul), mint például Martin könyveiben, így Keyesnek muszáj volt személyiségüket és hátterüket részletesebben is kidolgoznia.

De nemcsak a szereplők vannak részletekbe menően kitalálva, hanem például több kitalált nyelvet, kifejezést is megalkotott a szerző, amiket úton-útfélen használnak is a karakterek. Szerencsére túlzásokba sehol nem esett, nincsenek a könyvben tolkieni mélységű nyelvtani magyarázatok vagy oldalak tucatjaira rúgó tájleírások. Sőt, egyes fejezetek közt nagyobb időbeli ugrások is lehetnek, így az eseménytelenebb utazásokon való csámcsogást megspórolva az olvasónak. Arra viszont kiválóan megfeleltek már azok a kisebb trükközések is, amiket a szavakkal (tünvér/tündér, őrgréf/őrgróf) művelt Keyes – és a fordítás, ami szerintem igazán remek lett, bár nem az eredetivel összevetve mondom ezt, csakis egyszerű olvasói szemmel –, hogy hangulatossá és egyedivé, más kitalált világokkal össze nem téveszthetővé tegyék a sorozatot.

A szerző világteremtő képességeire egyébként már A Váltott Isten gyermekei (Folyamszülött, Hollóisten) sorozatánál felfigyelhettek a figyelmesebb olvasók. Az olyan egyszerű csúsztatások is tovább miszticizálták a regény egyelőre még sok titkot tartogató világát, mint hogy sok név, szó lett átemelve, kissé eltorzítva más ma is élő (főleg olasz, spanyol, német, holland) földi nyelvekből. (Spoiler: Az első kötet végén még nem egyértelmű rengeteg kérdésre a válasz, amikre remélhetőleg a későbbi részekre azért fény derül majd: Mik voltak valójában a szkaszloiok? Honnan jött/ki volt valójában Virgenia Dare? Valóban egy, a Földről származó boszorkány volt az 1580-as évekből, aki Roanoke szigetén alapított elveszett angol kolóniájának lakosaként került át valahogyan erre a másik világra? Úgy tippelem, ez lesz a megoldás, hiszen logikailag is stimmelne és rengeteg mindenre magyarázattal szolgálna. Spoiler vége.) Sok más művel ellentétben, ebben a könyvben még a szövegbe ültetett rövid gyerekverses betétek is pompásan működnek, mert a magyar fordításuk igen élvezetesre sikerült. Keyes regényének nyelvezete magasan átlag feletti – helyenként, ahol a szereplő tulajdonságai ezt megengedik, kifejezetten vicces is –, igaz, azért szépirodalmi minőségről jelen esetben még nem beszélhetünk.

Bár a szöveg minőségét hamarabb kezdtem tárgyalni, mint a szórakoztató irodalom sokszor, sokaknak jóval fontosabb vektorait, de szerencsére nincs arról szó, hogy más téren ne lenne épp ilyen erős a könyv. Igazából inkább azt lenne helyes mondanom, hogy minden más aspektusát vizsgálva ugyan ennyire erősnek találnánk. Az biztos, hogy ásítozni, unatkozni nem fogunk a regény egyetlen része alatt sem. A Hangakirály emlékezetes karakterek terén is kiemelkedő. Sok a szereplő, akik három-négy fejezetenként, ciklikusan térnek vissza (á la Trónok harca), de mindegyik eseménylánc rengeteg kalandot és veszélyt tartogat, ráadásul különféle típusúakat.

Míg a komor Fehér Asparnak, a király berkészének (rendész-erdész) szörnyek és haramiák támadásait kell túlélnie, addig a királyi család tagjainak árulók cselszövéseit és mágikus veszélyeket. Stephen Darige-nek, a spirituális tanokat kutató nyelvész szerzetesnek a könyvek titokzatos világából kéne megoldást keresnie az ősi regék feltámadt alakjai ellen, miközben a fizikai testének az sem ártana, ha az élők birodalmát közben nem hagyná el. Cazio Pachiomadio da Chiovattiónak, a nagyszájú kardmesternek és Neil MeqVrennek, a birodalom egyetlen közrendű lovagjának a gyengék oltalmazása jelent közel megoldhatatlan feladatot, a számos fiatal hölgyszereplőnek pedig egyszerűen az életben maradással kéne megbirkóznia, ami nem ígérkezik egyszerű feladatnak. A legnehezebb dolga ettől függetlenül persze szegény, gonosz konspirátoroknak van, hiszen igencsak elszánt kemény legények (és nők) óvó pillantásától kísérve szeretnék mindenképpen megdönteni a világ egyik legerősebb királyságát, Crotheny-t. Sajnos a háborús részekre várnunk kell még, de ami késik nem múlik!

Addig is szörnyek, varázslatos lények, idegen fajok tömkelege és az emberi természet gyarlósága lesz a Hangakirály és teremtménye, a halálos kipárolgással rendelkező greff segítségére, hogy az emberek birodalmait, városait egyszer és mindenkorra eltörölje a világ színéről. Én ott leszek, hogy megtudjam, melyik csoport milyen munkát végez! Erre szerencsére nem is kell túl sokat várnom már, hiszen idén ősszel jön is a sorozat második része, a Kriptaherceg, valószínűleg szintén két kötetben.