Beleolvasó - Laurell K. Hamilton: Jason

Fülszöveg:

Anita érzelmi élete egyre bonyolultabb, mert újabban már női szeretője is van a fekete tigris Jade törékeny személyében. Ráadásul az ágyban nem megy minden gördülékenyen, ezért Anitának segítségre lesz szüksége. Itt lép be a képbe J.J.,  a gyönyörű new york-i balerina, aki Anita legjobb barátjának és kedvenc vérfarkasának, Jasonnek a szerelme.

Azonban J.J.-nek is vannak megoldásra váró problémái, melyeken pont Anita tudna segíteni. A rettegett vámpírvadász beadja a derekát, a végeredmény pedig egy olyan élmény lesz, amit sem ők, sem az olvasó nem fog elfelejteni.

A Jason egy szó szerint lebilincselő, fülledten erotikus fejezet a rettegett vámpírvadász amúgy sem szokványos életéből.

 

Részlet a regényből:

1

 

Egyik legjobb barátom és legkedvesebb vérfarkasom, Jason Schuyler a konyhába áradó reggeli napfényben állt. Sárgásszőke haja ragyogott, kisfiúsan helyes arca köré glóriát vont a napsugár, de ahogy belenéztem abba a tiszta, lágy, kék szemébe, észbe kaptam, hiszen ezerszer inkább illik hozzá az ördög szarva és patája, mint a dicsfény, és a szeme tisztasága se vonatkoztatható lényének egészére. Koraérett kamasz volt, amikor megismertem, és már akkor is, ahogy most, a Bűnös Vágyakban táncolt egzotikus táncosként. Ma már nappali munkája is van, méghozzá ugyanott, ő ugyanis a klub vezetője. Pólója és sortja nem rejtegette szemérmesen, hogy nagyon is fitten tartja a testét ehhez a táncos melóhoz, de nem a teste miatt nem passzolt hozzá a glória. Jellemének annyira erőteljes eleme volt a komisz kópéság, hogy szinte soha nem volt képes legyűrni magában a késztetést a húr túlfeszítésére. Sőt, húrokéra. Bármilyen feszült volt is a helyzet, alig-alig tudta fegyelmezni magát, hogy ne tegyen rá még egy lapáttal. És mivel bennem is élénken élt ez a késztetés, elég jól megértettük egymást. Mindketten hajlamosak voltunk addig ingerelni a vadat, amíg az jól belénk nem harapott. Az évek során megtanultuk valamennyire uralni a nyelvünket, és könnyebbé is vált az életünk így, szelídebben, türelmesebben, de Jason „tavaszi ég” kék szeméből nem kopott ki az a bizonyos fény, a mosolya még mindig olyan ördögfiókás volt.

Félrekotortam az arcomból hosszú, fekete fürtjeimet, melyek persze hullottak is ugyanoda vissza, de itt igazából a mozdulat számít. A konyhaasztalnál ültem, hosszú selyemköntösömben kapaszkodtam a kávésbögrémbe, és azt a mosolyt figyeltem a képén. Vagy marhára bejön neki, hogy hajnalok hajnalán kiugrasztott bennünket az ágyból, vagy valamit leplez azzal a mosollyal. Mindannyian jók voltunk a vonásaink kordában tartásában, mindünknek megvolt a maga fapofája. Jason alapvetően vigyorral leplezte mindenféle érzelmeit. Persze, mivel egyébként is majdnem mindig mosolygott, somolygott, vihogott vagy egyenesen vigyorgott, bármikor könynyűszerrel előkaphatta a mosolygását, még ha nem is volt éppen nevetős kedve.

Szorosabbra fogtam a mellemen a köntöst. Nem mintha Jason nem látott volna már eleget egy szál bőrben, de most a barátomként keresett meg beszélgetni, szó se volt egyéb extrákról, és így a mellvillantás valahogy nem illett a képbe. Nem egyszerű képlet, amikor a legjobb barátod egyben a szeretőd is. De attól még nem a pasid – sok egyensúlyozást igényel a mindennapokban.

– Mind éjjel melózunk, Jason. Tényleg annyira fontos volt a téma, hogy hajnalban ránk kellett rontani?

A vigyora csak szélesebbre húzódott. Közelebb lépett, ki a direkt napfényből, és így már ragyogás nélkül láttam a haját. Megint levágatta, egészen rövidre, mint valami rendes menedzser. Egyébként jól tette, ő volt az egyetlen pasim, akinek tényleg jobban állt a kurta fazon, mint a hosszú. Így rendesen látszott az arca, kinyílt meg minden, és világossá vált, hogy tényleg mennyire jóképű, hogy nem csak egy bolondos vagy épp idegesítő kiskölyök. Bár az utóbbi időben az idegesítő jellege szinte totálisan megszűnt. Tizenkilenc éves volt, amikor megismertem, most huszonöt, igazi felnőtt. Öt vagy hat évvel vagyok idősebb nála, attól függően, hogy épp hol járunk az évben, és a harminc meg a huszonöt nem is áll annyira távol egymástól. Ugyanez az öt-hat év korkülönbség egészen más tészta volt tizenkilenc és huszonöt között.

– Várjuk meg a többieket is – mondta, és ő is kortyolt egyet a kávéjából. Nem volt nagy kávézós, soha nem itta meg az egész bögrényit, csak alkalmanként kortyintott belőle, aztán a végén mindig megmaradt legalább a fele, hidegen, ihatatlanul. Ami elég nagy pocsékolás, mert szemes kávéból, mi magunk őröltük, és rendes kávéfőzővel készítettük. Ment a levesbe a sok jó koffein.

Én már a harmadik bögrémmel nyakaltam, hogy Jason helyett is álljam a sarat.

Envy sétált be a konyhába. Egy-nyolcvanas magasságával fölénk tornyosult. Én alulról nyaldostam az egy-hatvanat, Jason erős kéthárom centivel nőtt túl rajtam. Megfésülködött, sűrű, majdnem vállig érő haja világosszőkén fénylett, de a sminkkel nem vesződött, ahogy én sem. Szabályos, magas arccsontja így pucérnak, befejezetlennek tetszett, mintha a tizenöt éves énjét látnánk, nem a felnőtt, érett huszonvalahányast. Túlméretezett férfipólót kapott magára, nekem talán a térdemig is leért volna, de neki épp csak takarta a hátsóját, így a hosszú, aranybarna lába uralta az egész helyiséget. Legalábbis látványilag.

Kicsi koromban épp ilyen szerettem volna lenni, hogy hasonlítsak az apámra meg a mostohaanyámra, a nővéremre meg az öcsémre meg… de mindegy már, mostanra megbékéltem az anyám mexikói hagyatékával, a fekete göndörségemmel és a sötét szememmel, meg hogy mindenek dacára mégis világosabb a bőröm, mint Envyé, és nehezebben is barnulok nála… ami azért nagyon nem stimmel nekem, de az van, ezt kell szeretni. Álmélkodva pislogott sápadtkék tigrisszemével, mint akit meglep a reggeli napfény. Egyikünk se az a délelőtti típus. A tigrisszem egyébként szó szerint értendő, mert Envy az aranytigris klánból való, márpedig a vértigrisek az egyetlenek a vérállatok közt, ahol öröklik a tigrisséget. És ennek az a jele, hogy a szemüknek csakis tigrisszíne van. Emberként és állatként is ugyanazzal a szemmel néznek bele a világba. Ez az ő ismertetőjelük, a büszkeségük. Más vérállatnál is láttam már olyat, hogy állati lényének szeme ragadt az emberi arcába, de az általában olyankor van, ha túl sok időt töltött állati alakjában. Az ember olyankor kicsit úgy marad, és az első a szem, legelőször azon lehet észrevenni a változást. Egy idő után már nem tud visszaváltozni emberi szemmé.

– Még meleg a kávé – szóltam neki.

– Teát – motyogta.

Már épp bólintottam volna, hogy oké, tudja, hol találja, de hogy is tudta volna. Envy most először aludt nálunk a Jefferson megyei házban, a házamban, házunkban, mert alapból bent lakott a Kárhozottak Cirkuszában a többiekkel, Jean-Claude-nál. Az este viszont Richard Zeemannel volt randija, aki szintén a közelben lakik, és egyértelm űen praktikusabbnak tűnt, hogy csak idáig hozza, ne kelljen vissza bumliznia a városba. Most reggel már nem tűnt annyira jó ötletnek, mert Richard, aki civilben biológiaprofesszor a fősulin – egyébként pedig a helyi vérfarkasok királya, az Ulfricunk –, nevezhető az exemnek. Egy rövid ideig még jegyben is jártunk. Régen volt meg minden, és most is a szeretőm alkalomadtán, mert persze mindannyiunknak több szeretője van egyszerre, és mindenki tudja, hogy ki kivel van pakliban. De hogy reggel az aktuális csaja a házamban ébredjen… és még ráadásul felajánlotta, hogy ő is itt alszik vele… Szerencsére azt Envy is megfúrta, nemcsak nekem kellett ágálnom ellene. Mert egy dolog, hogy elvben – és félig-meddig gyakorlatban – mindenki tudja már a helyét, ennyire direktben szembesülni a nyers tényekkel, hogy ki kin osztozik, hát… nyögvenyelős lehet. És még finoman fogalmaztam. Richard időbeosztása alapvetően pont ellentétes volt az enyémmel, ezért elég ritkán kerültünk egy ágyba, hiába, hogy szeretők voltunk. Nem mintha nem lett volna pazar vele a szex, csak az évek során túlságosan is mély érzelmi sebeket ejtettünk egymáson, és… hát szóval akad már pasim, aki ugyanolyan remekül betölti a helyét az életemben, több is, és ők egymással sokkal jobban kijönnek, mint Richard bárkivel is. Nem mondom, hogy nem próbálkozik, de túlságosan is sokáig tartott neki feldolgozni ezt a sok szart, hogy központi hely juthatna neki a boldog kis csoportunkban. Jelen van, de csak a periférián, az életem peremén, ahogy én is nála.

Envy az egyik vendégszobában aludt, de azt a hosszú arany lábát most először hajtogatta be a konyhaasztalom alá.

Most akkor ki kellene szolgálnom? Hozzak neki teát, vagy mi? Kezdett bennem éledezni a harag, ami még mindig az erősségeim közé tartozott, így hát új helyzetekben szívesen nyúltam érte.

– Milyen teát kérsz? – kérdezte Jason. Már le is tette a kávéját, és indult a konyhaszekrényhez. Ő eleget aludt már itt, hogy elboldoguljon a konyhában is.

– Mentát – felelte Envy, és két karjára hajtotta a fejét, mint aki mindjárt visszaalszik.

– Bors, fodor vagy vegyes?

– Mindegy – motyogta a fejét fel se emelve.

– Hosszú volt az éjszaka? – kortyoltam a bögrémből.

Épp csak annyira fordította felém a fejét, hogy lássam, ahogy a szemét forgatja. Mennyire Sátira emlékeztetett! Unokatesók voltak, Sáti, Sátán, avagy Mephisztophelesz is aranytigris, csak ő még a szeretőm is. Envy tiszta mázlista volt a nevével ebben a klánban.

– Nem ártana, ha gyakrabban szexelnél vele – nyögte.

– Mármint Richarddal? – kérdeztem, mert Envy Jean-Claude-nak is a szeretője volt, aki pedig az én vőlegényem és egyben az Egyesült Államok fő-fővámpírja. Mondtam, hogy sokszerelműségben élünk, nem? Ez így nem számít megcsalásnak, csak épp néha eléggé bonyolult. Máskor meg nagyon.

– Vele – nézett rám azzal az állati szemével.

– Ő kért meg, hogy beszélj velem?

– Nem – felelte, és csak nézett tovább, mintha arra várna, hogy tovább faggassam. Ki kéne belőle imádkozni minden egyes szót, vagy mi?

– És mitől volt annyira durva az éjszaka? – szállt be Jason is a társalgásba. Már feltette forrni a vizet, és kikészítette a bögrét benne a filterrel. Tartottunk itthon valahol szálas teát is, de mentát ezek szerint nem.

– Szerintem úgyse értenéd – fordult felé Envy, hogy most már csak a haját láttam.

– Azért csak próbálkozz. Nagyon megértő tudok lenni – vigyorgott rá Jason, hogy nehéz volt eldönteni, tényleg megértő-e, vagy csak ugratja.

– Nagyon jól meg tud hallgatni – erősítettem meg.

Envy erre felém fordult, és csak most esett le, hogy talán idegességében rejtegeti előlem annyira az arcát. Mi a halál történhetett az éjjel?

– Azt mondja, időben nem tudjátok összeegyeztetni, hogy többet szexeljetek. Ez igaz?

– Ja – feleltem, és még nagyobbat kortyoltam a kávémból. Talán csak elég kávé kell, hogy higgadtan túl legyek ezen a beszélgetésen.

– És élvezed vele?

Még több kávé. Lehet, hogy kénytelen leszek belefojtani magam a kávéba.

– Igen.

– És amikor már túlságosan durva az ágyban, hogy állítod le?

– Úgy, hogy azt mondom neki: „Ne, ezt hagyd abba!”

Most felemelkedett, hogy megrázza a fejét.

– Ennyi? Ne? Szóval csak azt mondom neki, hogy ne, és ő abbahagyja? Mármint hogy mondod meg neki, hogy éppenséggel túl durva volt?

Koncentrálnom kellett, hogy ne kezdjem a homlokomat ráncolni.

– Olyankor azt mondom neki: „Jaj, ez fájt, ne csináld!”

– Vagy van a kedvencem – kottyantott közbe Jason –: „Ha ezt még egyszer megpróbálod, megöllek.”

– Rosszul mondtad, Jason. Pontosan úgy van, hogy „ha ezt még egyszer megpróbálod, kurvára megöllek”.

– Ja, bocs, azt a részt elfelejtettem – nevetett nagyot Jason.

A konyhapultot támasztotta, úgy vigyorgott. Nekem kicsit se volt mosolygós kedvem, megdobtam egy durcás pillantással, de ettől még jobban vigyorgott, hogy még a szeme is szikrázott bele.

Csak megcsóváltam a fejemet, és visszamenekültem a kávémhoz. Jason egyszerűen javíthatatlan, és ha elköveted azt a hibát, hogy javítgatni próbálod, hát csak a képedbe röhög, te meg halálba frusztrálod magad.

– Amúgy nekem igazából a „jaj” a biztonsági szavam.

– Richard azt állítja, hogy te durván szereted. Hazudott?

Belebámultam a bögrémbe, hogy most akkor felálljak, és töltsek még, vagy legyek tökös, nézzek bele a szemébe, és úgy intézzük végre ezt a nagyon kínos beszélgetést. Basszus, a tökösség mellett döntöttem.

Felnéztem, egyenesen bele abba a csodálatosan elképesztő szemébe:

– Szeretem a durva szexet. És szeretek Richarddal szexelni. Akkor végre kibököd, hogy mi az ábra? Hogy mire akarsz kilyukadni?

Kihúzta magát.

– Hú, ez aztán bele a közepébe.

– Majdnem biztos vagyok benne, hogy az évek során más barátnőivel is lezongoráztam már ugyanezt a beszélgetést, szóval essünk túl rajta, Envy. Túlságosan is durva volt az éjjel?

– Igen.

– És mit szeretnél tőlem az ügy kapcsán?

– Tényleg te is annyira durván szereted, ahogy ő?

– Igen, néha igen – vontam meg a vállamat. – Nem minden áldott este, de azért igen.

Megborzongott.

– Oké, Anita, ha te egyenes vagy, akkor én is egyértelműen fogalmazok. Az éjjel gyakorlatilag folyamatosan rá kellett szólnom, hogy ne olyan durván. Vagy hogy hagyja abba. Akkor egy ideig fantasztikus volt, aztán amikor elmentem, megint durvulni kezdett, mintha úgy gondolná, hogy ha már nekem jó volt, akkor megérdemli, hogy durva legyen, és fájdalmat okozhasson.

– Megfelelő előjáték után a legtöbb nő többet bír dugás közben – szólt közbe Jason. – Szerintem nem bántani akart, csak esetleg azt gondolta, hogy kellőképpen bemelegített a durvább mókára is. És már te is élvezni fogod úgy is.

– Hát én nem élveztem, és a végén kénytelen voltam leállítani, hogy szálljon le rólam.

– Mármint szó szerint, vagy végleg?

Ahogy Envy rám nézett, a szeme elsötétült, ahogy az emberi szem is, amikor a gazdája haragos lesz.

– Végleg. Tényleg csodás lenne vele az ágyban, ha képes lenne uralkodni magán, de annyira nagy, hogy ha elkezd döngölni, esélyem sincs élvezni, mert csak a fájdalom van. Túlságosan is fájt.

– Sajnálom, hogy fájdalmat okozott – mondtam, mert mi mást mondhattam volna.

– Mikor feküdtél le vele utoljára?

– Egy ideje már.

– Nem is emlékszel, mikor?

Megint vállat vontam.

– Nem tartozik a főbb pasijaim közé. Nem is tudom… mondjuk hat hete? Valami emberi nővel próbál összejönni, és az elég sok időbe telik. És amikor rendesen randizik, akkor a mi szexeléseink háttérbe szorulnak.

– Mert amikor csak dugni szokott mással, olyankor nem – fakadt ki Envy. Szerintem berágott.

– Ja, hát a randizgatás időigényesebb, mint a szimpla dugás – zártam le. Igyekeztem nem berágni én is, és megsértődni se nagyon kellett volna, mert már így is érzelmi aknamezőn táncoltunk, nem kell még pluszérzelem a robbanáshoz.

– Jean-Claude-dal szeretek lefeküdni, vele csodálatos. Richard viszont egy állat az ágyban.

Hú, de nagyon szabadultam volna már ebből a beszélgetésből! Olyan volt, mint egy vonatszerencsétlenség, amiből nyilván mindenki ki akarna maradni, de ha egyszer benne vagy, és beindul, akkor nincs megállás.

– Ja, hát megesik vele.

Jason a székem mögé lépett, vállamra tette a kezét:

– Mondd el neki az egészet, Anita.

– Milyen egészet? – néztem fel rá.

Azzal a jellegzetes te is tudod nézéssel nézett vissza, melyet csak igen kevesen engedhetnek meg maguknak velem. Jason sajnos a kevesek közé tartozott.

– Én bírom, hogy durva. Mert van, hogy pont arra vágyom – böktem ki.

– Hát én végeztem vele, a tiéd lehet – borzongott bele Envy.

– Én se akarok járni vele meg semmi komolyat. Viszont az alkalmi szex bejön. A szex mindig is működött közöttünk igazság szerint.

– Pedig olyan törékenynek tűnsz. Azt gondolnám, hogy simán összeroppant.

– A látszat csal.

Jason már megint a vállamat szorongatta:

– Pont azért trombitáltam mindenkit egybe, mert Anita szereti a durva szexet. Vagy legalábbis részben azért – mondta rejtélyesen.

Erre azért megint felkaptam a fejem.

– Ezt meg hogy értsem?

A tea ideje lejárt, Jason szaladt kikapcsolni a konyhai órát, mielőtt felrobban. És persze ezzel frankón kibújhatott a válasz alól.

– Mi köze bármihez is az én szexuális preferenciáimnak? – kiáltottam utána.

– Előbb elintézem a teát – mondta háttal, a filterrel bíbelődve.

– Mi a célja ennek a kis reggeli találkozónak? – forszíroztam most már gyanakvón.

Nathaniel lépett a konyhába, és már válaszolt is:

– Hogy a szeretői csoport minden tagja kicsit jobban érezze magát – fuvolázta.

A kedvenc farmerját vette fel, azt, amelyik már teljesen kifakult a sok mosástól, és a combján felfeslett az anyag. A térde kikandikált az egészen méretes lyukakon. Egyébként mezítláb volt. Bokáig érő haja a szokásos fonatba rendezve, hogy csak olyankor látszódott, ha a kötélvastag padlizsánszín fonat oldalra lendült.

Az önkéntelen üdvözlőmosoly ettől a nyitástól megfonnyadt kissé a képemen.

– Ez meg mit akar jelenteni? És miért van az az érzésem, hogy Jasonnel összebeszéltetek a hátam mögött?

Rám mosolygott, nem azzal a sápatag verzióval, ami a Bűnös Vágyak vendégeinek zsebéből bűvöli a gatyájába a százdolcsisokat, hanem az igazival. Ha a vendégek egyszer látnák ezt a szerelemmel, vággyal és egyszerűen csak… Nathaniellel teli mosolyt, hát ezerdolcsisokat keresnének, és azzal próbálnák megfizetni, amit ez a mosoly ígér.

Küzdöttem, hogy duzzogni tudjak, de fel kellett adnom, mert egyszerűen nem lehetett rá haragudni, ahogy a napfényben közeledett felém. A napsugarak lila szemét szinte kékre változtatták. Egyébként igazából orgonalila volt, és csak a harag vagy a vágy mélyítette el, márpedig haragudni ritkán haragudott.

Alig érzékelhetően változott a mozgása, de hirtelen valahogy nagyon felfigyeltem rá, mennyire jól mozog, mennyire izmos és gusztusos a meztelen felsőteste. Az utóbbi időben vissza kellett vennie a súlyzós edzésekből, mert kezdett túl izmos lenni ahhoz, hogy a táncban elengedhetetlen hajlékonysága megmaradjon. Mostanában már nemcsak éjjelente, vetkőzve táncolt, hanem képezte magát, és valami modern darabban is, de ez a kihívó, sikló mozgása a Bűnös Vágyakból ragadt rá. Jött a reggeli csókért, hiába, hogy Jason fogadása előtt már a csóknál lényegesen többet foglalkoztunk egymás testével.

Szépséges arcát fölém hajtotta.

– Pontosan tudod, milyen hatással vagy rám, igaz? – kérdeztem.

– Ez a munkám. Hogy mindig tudjam – súgta, és megcsókolt.

Visszacsókoltam, mert mi egyebet tehettem volna? Egy fenét, mi mást akarhattam volna? És egyébként se haragudtam rá annyira, hogy ne akarjam átfogni meztelen derekát, és végigcirógatni a hátát, miközben csókoljuk egymást.

Felegyenesedett, és felmosolyogtam rá, tisztára belebutulva a csókba meg a reggeli csókokba meg a korábbiakba. Már három éve éltünk együtt, és a dolog csak egyre jobb lett.

– Na, én is ilyet akarok – szólalt meg Envy. – Hogy valaki úgy nézzen rám, ahogy ti ketten egymásra, vagy ahogy Jason meg J. J.

Gyöngédséget meg szerelmet akarok.

– Ki nem? – kérdezte kedélyesen Jason, ahogy a teát letette elé.

– Van olyan. Anita maga mondta, hogy bírja, hogy Richard durva, egy állat, de neki ott van Nathaniel meg Micah meg Jean-Claude, ha gyöngédségre vágyik. Neki jutott gyöngéd is, meg durva is.

– Jean-Claude neked is ott van – jegyeztem meg.

– Nem igaz, mert vele szexelünk. Csak a szeretője vagyok, de nem szerelmes belém.

Nathaniel a kezemet fogva nézett Envyre:

– Mert te szerelmes vagy belé?

– Nathaniel! – szóltam rá. A kezem megrándult a kezében.

– Nem, Anita, ha nem vagyunk őszinték, minden darabokra hullik. Tudnunk kell, ki mit érez a másik iránt.

– Igaza van – csatlakozott Jason. Leült az asztal másik végére, hogy mindannyiunkat jól lásson.

Így könnyűszerrel hozzávághattam egy ingerült pillantást.

– Ne gyere ezzel a tekintettel – nevetett nagyot. – Te is tudod, hogy igazunk van.

Majd belefeszültem, hogy komor maradjak, de egyszerűen nem ment. Nem tudtam nem mosolyogni rá. Valahogy az első pillanattól fogva ilyen hatással volt rám. Részben ezért is voltunk ennyire jó barátok, és részben ezért nem nyírtam ki rögtön az első találkozásunkkor. Milyen jól tettem, hogy nem nyírtam ki!

Ha már nem bírtam nem vigyorogni, legalább elrejtettem a kávémb a, bár már azzal is sokat rontottam a kemény csaj imidzsemen, hogy a másik kezemmel épp Nathaniel kezét markoltam.

Nathaniel meztelen hasához nyomta a kézfejemet, és máris még jobban összekutyulódtak a gondolataim. Felnéztem rá.

– Ezt direkt csinálod, igaz?

– Mit? – kérdezte tágra nyílt, ártatlan, lila szemmel. Ha Jason lett volna, nyilván biztos lehetek benne, hogy kamu az egész, de Nathaniel folyton tapizott, sokszor már észre se vette, ösztönösen jött nála a dolog.

– Semmit – morogtam.

Jason már megint vigyorgott a túlvégről. És én megint bepróbálkoztam a komoran feddő nézéssel, de besokalltam, nekiszegeztem inkább a kérdést:

– Basszus, mi a fene a baj? Vagy mit akarsz?

Nathaniel a szájához emelte a kezemet, megcsókolta, majd az arcához dörzsölte, mint amikor a macska meg akar valamit jelölni a szagával, hogy az az övé. Nekem ez bejött, mert egymáséi voltunk, és a tény, hogy ez nem állt meg a teljes kizárólagosságnál, még nem csökkentette az egymáséi levés fontosságát és komolyságát. A monogám barátaim és ismerőseim elég nehezen fogadták be ezt a pontot, akárhogy is igyekeztem elmagyarázni nekik.

– Elkezdem csinálni a reggelit, míg Domino is ideér. Még zuhanyozik.

Domino az egyik testőrünk volt, és a szeretőim egyike, de ő se gyakran aludt nálunk. Egyelőre átmeneti állapotok uralkodtak a testőreink beosztásában, Ares halálával mindent át kellett szervezni.