Aytül Akal: Léggömbök a magasban
Írta: Uzseka Norbert | 2016. 05. 09.
Aytül Akal török írónő 126. könyve ez, ám az első, mely magyarul is megjelent. És ha röviden kellene jellemeznem, azt mondanám, olyan, mint Janikovszky Éva könyveinek mai, török megfelelője.
A csuda helyes kivitelű, Anıl Tortop jó humorú, lényeglátó rajzaival illusztrált kis kötetben kilenc novella olvasható, melyek különféle korú gyerekek szemszögéből mutatják be életük és az őket körülvevő világ történéseit. És nagyon úgy fest, hogy a mai török gyerek nem is különbözik olyan nagyon a mai magyar gyerektől, és hogy a hazánkon egykor uralkodó nép hasonló körülmények között él, mint mi itt tőlük nyugatabbra.
Az első történet például arról szól, hogy egy család a pláza megnyitójára készül nagy izgatottan, ám aztán dugóba kerülnek az autójukkal. A másodikban egy kislányról olvashatunk, akit szülei hiperaktívnak tartanak, pedig mintha nem ő lenne az, aki mindenféle szakkört meg sportágat meg miegyebet ki akar próbálni, hanem inkább a szülei... Aztán ott vannak a nagyszülők, akiknél már nem kap az unoka limonádét meg sütit, mert annyira rákattantak az internetezésre; meg a túl sokat akaró gyerekek, és azok, akiknek épp túl kevés jut, az apró, ám a világot jelentő gyermeki titkok, és így tovább. Csupa mai és csupa örök, emberi pillanat, amelyek alighanem mindannyiunknak ismerősek.
Persze ettől még akár unalmas is lehetne a könyv, de nem az, épp ellenkezőleg. Mindegyik novella főszereplőjének megvan a saját hangja, de a humor és a mélységes emberismeret egyik írásból sem hiányzik. Így aztán a gyerekolvasónak és a felnőttnek is adhat valami jót, szépet vagy épp elgondolkodtatót ez a kis kötet, mely legalább annyira szépirodalom, mint gyerekkönyv. Mert valójában ezek az írások mind tükörképei mai világunknak, annak, hogy a globalizáció folytán csupán a nevek maradnak, amelyek jelzik, hogy török szereplőkről olvasunk, nem mondjuk magyarról vagy akár németről, angolról, amerikairól. Ez ijesztő is lehet, de épp ezt ellensúlyozza a novellákban „beszélő” gyerekek őszintesége, amely bizonyítja, hogy nem a globalizáció, de a közös emberi élmények, minőségek és értékek azok, amik miatt még most is csak emberek vagyunk, éljünk bárhol.