Főkép

Sajnálatos módon a legjobb underground metal webzine, a Subterra egy ideje már csak zombi módban működik, és cikkeket csak a legritkább esetben közöl (pedig amire ott azt írták, hogy jó, az 10-ből 10-szer az is volt), de mindannyiunk szerencséjére a koncertszervezésről még nem mondtak le teljesen. Így eshetett, hogy egy abszolút obskúrus doom metal banda léphetett péntek este a Dürer kert színpadára. Persze az is igaz, hogy az obskúrusságot itt némileg fenntartásokkal kell kezelni, mert a Goatess egyrészt a veretes Svart Records istállójának tagja, másrészt az énekes Christian Linderson valódi doom veteránnak számít a Lord Vicarban és a Count Ravenben eltöltött ideje miatt (és persze a St. Vitus szeretem-utálom C.O.D. lemezéről).

 

Mindezek ellenére azért az este teljesen az underground jegyében telt, kezdve a kis koncertteremtől (ami szégyenletes módon így se telt meg) egészen a közönség soraiban mászkáló, abszolút közvetlen módon viselkedő zenekartagokig. És a koncertidőpontok késéséig, amire az ember valahol titkon számít, de azért mégis... Úgy alakult, hogy csak a főbandára terveztem odaérni a Dürerbe, de a fél tizenegyes kezdéskor még bőven a harmadik (!) előzenekar beállását hallgathatták a nézők. Öröm az ürömben, hogy a Burning Full Throttle igazán remek kis banda, és a lazább, valóban stoneresebb beütés jól esett egyfajta átmozgatónak az igazi súly előtt, de az ilyen mértékű csúszásokat akkor se értem egy pillanatig se.

 

Időben vagy sem, a Goatess végül jött, látott és győzött. A banda nagyon ügyesen egyensúlyoz a bluesos doom és a Kyuss-fémjelezte elszállósabb fikcsik között, így megjegyezhető dalokat kapunk megfelelő atmoszférikus alátámasztás mellett. Persze azért az világos, hogy a világot nem fogja kifordítani a sarkából a zenekar (ráadásul az új, Purgatory Under New Management című lemez dalai mintha széttartóbbnak is tűnnének, mint a debütéi), de elmélyült bólogatásra keresve se lehetne jobbat találni náluk. Az énekes Chritus sokat merít Ozzytól, de a hangjában ott van egy kis Messiah Marcolinos himnikus íz is, amit olyan sokan utáltak (és legalább annyian szerettek) a Wino nélkül készült C.O.D.-n. A fickó ráadásul éneklés közben elég szuggesztív frontember, és a szünetekben is jó arcnak tűnt.

Természetesen rendes zene nélkül ez nem sokat érne, de itt ezzel se volt gond. Nyilvánvaló, hogy a nosztalgia-faktor is szükséges a Goatess sikeréhez, de a Black Sabbath-manírokon túl elég jó dalt tudtak összehozni, hogy önmagukban is megállják a helyüket. És itt szépen el is nyomták őket, egymás után, kicsivel több, mint egy órában.

 

Nekem a hallottak alapján (ahogy már említettem) az első album nótái erősebbnek és összeszedettebbnek tűnnek, de gondolom szükséges lesz a lemezen ismerkedés is a teljes képhez. Ezen kívül viszont tényleg tökéletes este volt, és még a késéssel együtt is bőven megérte bizalmat szavazni a svéd kecskéknek (a jegyár ráadásul a legenyhébb kifejezéssel is baráti volt), és biztos vagyok benne, hogy a júniusi Black Sabbath koncert sem lesz annyival jobb ennél a bulinál, mint amennyivel nagyobb a hírverés körülötte. Tudom, hogy nem egy liga, csak azt szeretném érzékeltetni, hogy minőségileg nincs annyira messze egymástól a kettő, mint azt sokan gondolhatnák. A Subterra pedig remélem, folytatja áldásos tevékenységét, ha másként nem, legalább a koncertszervezés területén.