Főkép

Kevés univerzálisabb dolog van a zenénél, különösen a klasszikus zenénél. Épp úgy megértik Brazíliában, mint Magyarországon, a lehető legtermészetesebb és legegyszerűbb módon fejezhető ki vele minden érzelmünk: olyan közös nyelv, aminek segítségével átérezzük a másik szomorúságát, örömét és félelmét. Egyesek számára azonban még ennél is több: ez az egyetlen menekülési lehetőség a valóság elől. São Paulo egyik nyomornegyedében, Héliopolisban működik egy program, aminek keretében kisiskolások zenélni tanulnak. Igaz, egyelőre nem játszanak annyira szépen, de már ez is komoly előrelépés a kottát olvasni sem tudó gyerekektől. Persze ez kétségtelenül nem az a szint, amit Laerte, a legprofibb zenészekhez szokott hegedűművész elvár, ám mivel nem veszik fel São Paulo legnagyobb zenekarához, anyagi nehézségei miatt kénytelen elvállalni a gyerekek oktatását.

 

És hamarosan rádöbben, hogy a diákok között igazi tehetségeket is találhat, s hamarosan már szívét-lelkét beleadva tanítja őket – fejezhetném be a cselekmény rövid leírását valami hasonló közhelyes mondattal, de nem akarom rögtön elvenni mindenkinek a kedvét A hegedűtanártól. Mert bár igaz, hogy a film nem a nagy meglepetéseiről, a váratlan megoldásairól vagy az egyedi történetéről lesz híres, de mégis annyi szív szorult bele, hogy az valami varázslatos. Bevallom, én nem különösebben értek a klasszikus zenéhez (a többihez sem mondjuk, de a klasszikushoz a legkevésbé), sosem tanultam hangszeren játszani, és valószínűleg nem tudnék megkülönböztetni egy Bach-darabot egy Vivalditól, ám valamiért – talán pont az előzőek miatt – lenyűgözve szoktam figyelni az ilyen témára épülő alkotásokat, különösen ha abban tényleg benne van az alkotók lelke.

 

A hegedűtanár pedig szinte túlcsordul, annyi érzelem járja át: a zenélés öröme, a gyerekek helyzete okozta düh és frusztráció, a jobb élet halvány reménye, a mindent uraló bánat és fájdalom megragad, és miközben figyeljük a szegény, ám mégis végtelenül tehetséges gyerekeket – akiknek az a szombati programjuk, hogy a részeg apjukra ügyelnek, nehogy belefulladjon a saját hányásába –, ez a már-már lírai elegy a hatalmába kerít. Talán hatásvadásznak érződik olykor, de lehetetlen nem szeretni: igen, megkönnyezzük azokat a pillanatait, amikor a zene csodája megérint; igen, nevetünk és örülünk a gyerekkel együtt; igen, nekünk is fáj, amikor a valóság közbeszól. Ez nem a Whiplash végtelenül profi, illúzióromboló, erőszakos drámája – ez a zene szépségének kiáltványa, himnusz azért, hogy még nehéz sorban élőket sem szabad veszni hagyni.

 

A film ott lép ki a sablonos „zenetanítós” műfajból, amikor bátran be meri mutatni a favela életét. Nemcsak azt, hogy a nyomornegyedből kitörni szinte lehetetlen, hogy az erőszak és a bűnözés teljesen természetes errefelé, hanem azt is, hogy ez milyen hatással van a gyerekekre – és hogy ebből milyen kiutat kínál a zene. Vagy éppen Laertében milyen változásokat indít el az, hogy kimerészkedik a belváros elit-környékéről a favela területére (ahol mindenki fegyvert hord, és nemigen hallanak igazán jó zenészt), hogyan éli meg a tehetséges és a kevésbé tehetséges diákok örömét akkor, amikor végre szépen el tudnak játszani egy egyszerű darabot (Lazaro Ramos kiválóan mutatja be ezt a folyamatot). És ha már zene, muszáj megemlíteni mennyire hangulatos világot teremtettek a zeneszerzők: a klasszikus dallamok (Paganinitől Villa-Lobos-on át Vivaldiig) közé beférkőzött az arrafelé uralkodó hip-hop, ez pedig váratlanul izgalmas és stílusos keverék lett, amiben nem nyomják el egymást, sőt, inkább erősítik.

 

A lehető legjobban kezdődött számomra a 23. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál. A Mozinet jóvoltából elvileg júliusban a mozikba is bekerül A hegedűtanár, de nem vagyok arról meggyőződve, hogy a nyári dömping közepette is felfigyeltem volna rá – pedig egyértelműen megérdemli. Rendkívül szerethető, igazán szép alkotás, ami bár nem tökéletes, de mégis megtölti a szíved érzelmekkel. Szárnyalva jössz ki a moziból, kedved lenne táncolni, nevetni, zenélni, hátha ezzel közelebb kerülsz ahhoz a csodához, amit láttál. Varázslatos filmélmény.

 

Még megtekinthető: április 15-én este a Sugár Moziban, illetve a Mozinet forgalmazásában július közepétől.