Főkép

A 2015-ös WOMEX Budapesten került megrendezésre, és számomra nemcsak a számtalan remek koncert miatt maradt emlékezetes, hanem azért is, mert rengeteg új zenét ismertem meg általa. Ezért indítok egy új rovatot, amelyben – terveim szerint – a WOMEX-en kapott demókról és lemezekről, illetve a később érkezett korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán párszámos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három albumot igyekszem bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinformációval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és akad néhány exportképes hazai zenekarunk és előadónk, illetve időnként külföldi kollégáik is fellépnek nálunk, azért még bőven van mit pótolnunk. Nemcsak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szólóturnék is – hogy ez elsősorban az anyagi helyzetből vagy más okokból fakad, azt mindenki döntse el maga. Egy azonban biztos: rengeteg megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

Palya Bea: Tovább nő (CD)

 

2016. március 18-án jelent meg az új Palya Bea lemez, amely cseppet sem meglepő módon, eltér a korábbi korongoktól. Elvégre az énekesnő köztudomásúlag irtózik a változatlanságtól, folyamatosan arra van szüksége, hogy valami újat próbáljon ki zeneileg, nekünk pedig arra, hogy időről időre stúdióba vonuljon, és ellásson bennünket hallgatnivalóval. No meg persze arra, hogy koncertezzen, és élőben bűvöljön el bennünket, akár szólóprodukcióval, vagy a selymeim sorozattal, a külföldi vendégekkel közös estéken a MüPában.

 

Szóval itt az új lemez, amely zeneileg zavarba ejtően sokszínű, hiszen van itt minden, magyar, cigány, jazz, arab-afrikai és még ki tudja mi minden – azonban a változatosság ellenére nem találomra összehordott hanggyűjteményről beszélhetünk, hanem egy jól átgondolt kerek egészről. Amelyet eltérő énekstílusok díszítenek, hogy az egészre a szövegek tegyék fel a koránt – ezt az albumot nem elegendő egyetlen alkalommal meghallgatni, odafigyelést, elmélyülést igényel, annak ellenére, hogy vannak szerzemények, melyek azonnal hatnak (Beavatás).  Kár, hogy a CD-hez mellékelt füzetbe a gondolatok már nem fértek bele, pedig ott lenne a helyük, elvégre személyesek, miközben bizonyos értelemben mindenkire vonatkoznak – gondolok itt például a „Tükör” című számra.

 

Talán túlzásnak tűnik a sok dicséret, de teljesen megérdemelt, miként nem mehetek el szó nélkül a hangszerelés mellett sem. Nem tudom mennyi időt töltöttek előzetes próbával, gondolom sokat, mert minden hang a helyén van, legyen szó a „Cigányos” című szám gitár- és furulyajátékáról, vagy az „Apa-blues” melankolikus káoszáról. Nekem a korábban már említett „Tükör” tetszett a legjobban, mert a szövege aktuális, mindenkinek érdemes meghallgatnia. Másik kedvencem a „Cigányos”, mert olyan életöröm sugárzik belőle, ami tényleg jókedvvel tölti fel a hallgatót és nem mellékesen táncra csábít.

 

Kinek ajánlom: ugyan nincs olyan stílus, hogy Palya Beás, de igazából azok szeretik majd ezt a lemezt, akik a korábbiakat is kedvelték.

2016-ben megjelent lemez (Palya Bea Production).

Bővebben Palya Bea weboldalán: www.palyabea.hu

 

 

 

Vesevo: Vesevo (CD)

 

Fura egybeesése a zenéknek, hogy nagyjából a Kaláscima koncerttel egy időben érkezett meg szerkesztőségünkbe a szintén délolasz Vesevo (magyarul Vezúv) együttes utolsó albuma. A származási helyen kívül még annyi hasonlóság van a két társaság között, hogy zenéjükben nagyon komolyan építkeznek a népzenére – de eltérő módon használják fel azt. Nekem alapvetően fura a hegedű ennyire hangsúlyos jelenléte, ha semmi más nem történne ezen a lemezen a hagyományos dalokkal, már akkor is megemelném a képzeletbeli kalapomat, pedig ez a trió ennyivel nem érte be.

 

A nyitó tétel (O Rre Rre) elsőre Antonio Di Ponte melizmatikus énekével hívja fel magára a figyelmet, amely annyira hagyománytisztelő, amennyire csak lehet, hogy aztán Antonio Fraioli hegedűjátéka teljesen új dimenzióba vigyen minket. Ezt követően váltunk, hiszen a „Catarina” más hangulatot, jelesül arab-mór hatást idéz, itt Francesco Manna olyan ritmusokat varázsol elő a kezével, amelyek bármely hastáncost a parkett közepére perdítenének. Sorrendben harmadikként következik az egyetlen saját szerzemény (Scioscia viento), ami ennek megfelelően tág teret biztosít a trió tehetségének bemutatására. A zaklatott hegedű, a vendégként jelenlévő elektromos gitár teszi igazán különlegessé, ebben modernizálnak a legjobban, teszik kortárssá zenéjüket. A hátralévő hat dal gyakorlatilag feldolgozás, amelyeket különböző helyekről (Nápoly, Calabria, stb.) válogattak össze, aminek köszönhetően eltérő atmoszférákat idéznek meg, és kellő teret kap a három muzsikus, hogy megfogalmazzák mindazt, amit a népzenéről, a modernizált, „naprakész” délolasz népzenéről gondolnak.

 

Kedvenceim közé tartozik a „Muntagna pe Muntagna”, mert olyan ritmusa van, ami tényleg ott rezonál az ember bőre alatt, egyszerű, de mégis emlékezetes, és kiegészülve a hegedűvel teremt otthonos hangulatot. Nem maradhat ki ebből a felsorolásból a „Figliole”, mert itt érvényesül legjobban szerintem Di Ponte érzelemdús hangja, megvan benne az a szenvedélyesség, amit az olaszokhoz társítunk. Harmadikként pedig a „Tarantella alla Calabrese” szerzeményt említem, elvégre egy itáliai album, számomra elképzelhetetlen valamirevaló Tarantella nélkül.

 

Hálás vagyok, hogy meghallgathattam a nápolyi együttes első lemezét, amelyen a válogatott délolasz dallamokon kívül ott rejtezik Afrika és Balkán hatása, és gyakorlatilag minden újrahallgatáskor felfed magából valamit. Nem érzem túlzásnak, hogy az egész korong kiváló muzsikát tartalmaz, nem csoda, ha ez is felkerült a WMCE huszas listájára.

 

Kinek ajánlom: az olasz, azon belül pedig a csizma déli részének zenéjét kedvelőknek bizony ez kötelező darab.

2015-ben megjelent album (Agualoca Records).

Az együttes weboldala: http://www.vesevoproject.com/

 

 

Az eheti harmadik lemezről (WaggakiBand) túlságosan terjedelmes írás született, így az külön cikkben kerül publikálásra pár napon belül.