Beszámoló: Haydamaky, Kettő Kettő Tánczenekar - Fonó, 2016. március 4.
Írta: Galgóczi Tamás | 2016. 03. 08.
Húsz perccel a meghirdetett kezdés előtt csak kevesen várakoztunk a Fonóban, ezért jutott idő a bámészkodásra, amit arra fordítottam, hogy megnézzem, miként ad interjút a Haydamaky teljes társulata a helyi stábnak. Kötetlen beszélgetés volt, hiszen babzsákokon elnyúlva, pozőrködés nélkül válaszoltak a kérdésekre, látszott, kellő rutinnal kezelik a helyzetet, amit kedvező előjelnek értékeltem.
Mindezek után megnyílt a mennyek kapuja, a jelenlévő sajnálatosan kevés kíváncsival együtt elfoglaltam helyemet az első sorban, hogy meghallgassam az előzenekarként fellépő Kettő Kettő Tánczenekart. Akik érdekes felállásban jelentek meg, úgymind öt rézfúvós, valamint dobos, gitáros, basszusgitáros és egy billentyűs. Előzetesen annyit tudtam róluk, hogy énekes nélkül játszanak, és saját bevallásuk szerint instrumentális ska zenében utaznak. Ez igaznak bizonyult, mert a fúvósok hangsúlyos jelenlétének köszönhetően, amíg ők a színpadon tartózkodtak, valóban a ska dominált. Kis túlzással teljesen mindegy mit játszottak, mert mindent átdolgoztak erre a nekik tetsző formátumra. Állításom igazolására legjobb példa a nyolcvanas évek nagy slágerének (Eye Of The Tiger) Kettő Kettes verziója, hiszen egy nagyon vidám, nagyon laza ska nótát csináltak belőle. Egyébként az ének hiánya többnyire nem volt zavaró számomra, hiszen a fúvósok különösebb erőlködés nélkül helyettesítették a szöveges részeket. De ennek ellenére nem tudtam eldönteni, hogy a hazai közönség hosszú távon mennyire lesz vevő az ilyen muzsikára.
A Tánczenekar nem okozott csalódást, mivel szemlátomást tudnak zenélni, Németh Kriszti kellően nagy teret kapott a szólózásra, Kebok pedig mint a közönséggel történő kapcsolattartásért felelős ember csevegett velünk, és persze az egész társaság szemtelenül fiatal, ami szintén pozitívum, hiszen még rengeteg idejük van a fejlődésre. Az mindenesetre meglepett, amikor elővették a kottákat, és azokból játszottak. A körülmények – előzenekarról lévén szó – nem voltak optimálisak, mert a színpadnak csak a felét használhatták, és az kevésnek bizonyult ennyi muzsikusnak. No és az sem segítette őket, hogy a közönség főként a Haydamakyra készült.
Rövid átszerelési szünet és a nézőszám jelentős növekedése után egy hangulatos intróval színpadra lépett a hattagú Haydamaky. A következő egy órában nem mondom azt, hogy felrobbant a színpad, de az első hatvan percben jelentősen megnövelték a nagyterem méretét, köszönhetően annak az irdatlan energiának, amely a zene révén áradt belőlük, és egyenesen szétfeszítette a helyiséget. Elsődleges forrásként a frontembert (Oleksander Iarmola) kell megneveznem, aki nem sok fésűt fog elkoptatni a következő években, ellenben vonzza a tekintetet, nagyon jó, férfias hangja van, ami remekül illik a kifejezetten sokrétű zenéjükhöz, amelyben erőt, energiát kell közvetítenie ének útján. De nemcsak az énekesből áradt az őserő, hanem az együttes minden tagjából, legyen szó punkos szökdécselésről, színpadi mozgásról, lelkesedésről. Látszott rajtuk, élvezik a zenélést, mindeközben nagyon komolyan vették a feladatot, és úgy játszottak, mintha a következő ötéves lemezszerződésük múlna rajta. Ennek a bizonyítási vágynak köszönhetően, amit zenével el lehet érni, azt elérték – fantasztikus volt az első óra.
Hallottunk számot Csernobilról, Majdanek téri áldozatról, játszottak Motörhead klasszikust (Ace of Spades), ésatöbbi, ésatöbbi. A zenéjük attól több szimpla rocknál, hogy majd minden számhoz hozzátettek valami pluszt. Ugye őket úgy reklámozzák, mint folk rock, ska, punk keverék – és ez mind igaz. Nagyon sokféle elemből építették fel a számokat, és főként az első órában érezhetően, de nem öncélúan felbukkantak azok a folkos elemek, főként a fúvósoknak köszönhetően, amelyek a balkánt idézték. Itt ragadnám meg az alkalmat és megdicsérem a két muzsikust (Roman Dubonos és Makszim Bojko), mert az ő játékuknak köszönhetően lett egyedi ez a zene. Természetesen az együttes minden tagja profi, akiknek nem okoz gondot, hogy akár egy számon belül stílust váltsanak. Rock, punk, metal, folk, reageae – erőlködés nélkül bármit eljátszottak nekünk.
Egy óra alatt mindenki elfáradt (volt pogózás is a nézőtéren, persze csak szolidan, elvégre mégiscsak a Fonóban vagyunk), és lélegzetvételnyi szünet után – de álljunk meg egy pillanatra, mert a közönségről eddig még semmit sem mondtam. Összetételileg nagyon vegyes társaság jött össze, mert a húszévestől a hatvanévesig minden korosztály képviseltette magát, és élvezte az estét. Hoztak ukrán zászlót (legalább háromféle méretben), páran ukránul kommunikáltak a zenekarral (akik azért angolul csevegtek velünk).
A röpke szünet után akusztikus szet következett, ami ugyan nem volt akusztikus, mert a gitárosok nem tették le a hangszerüket, de hangulatilag teljesen olyannak bizonyult, mintha száműzték volna az elektromos eszközöket. Az énekes kis túlzással letelepedett a közönség közé, ugyanis leült a színpad előtt elhelyezett két hangfalra, a mikrofonállványt letette a földre, és a következő pár számot ebben a pozitúrában prezentálta (tőlem másfél méterre!). A trombitás a színpad szélére telepedett le, a társa akusztikus gitárra váltott, és ettől a koncert egy közvetlen, meghitt hangulatot kapott.
Mielőtt túlságosan megnyugodtunk volna újabb hangulatváltás következett, és egy fémes, igencsak metalos blokkal zárták le a koncertet, aminek a végén egy új számot is eljátszottak. Gyakorlatilag ez is nagyon jól állt nekik, bár tény, nekem ez már nem tetszett annyira, mint a mindent felülmúló első óra (az a produkció simán bekerülhetett volna a Womexre is), ahol nagyon magasra tették a képzeletbeli lécet.
Természetesen nem panaszkodom, hiszen gyakorlatilag ők is végigjátszották a két órát, márpedig erre a meglepetésre (a héten már másodszor) igazán nem számítottam. Bárkinek merem ajánlani az ukrán Haydamaky együttest meghallgatásra, megtekintésre, mert olyan profi színpadi produkcióban lesz része, amilyen nem bukkan fel minden nap a környéken, ráadásul a zenéjük képes magával ragadni, felrázni, energiával feltölteni a koncertre látogatót.
Egy biztos: jó napjuk volt, és ennek köszönhetően nekem is az lett.