Főkép

Vajon hogyan nézhetett ki az emberiség Évája – az a nő (vagy nőstény), akihez minden ma élő nőnemű humanoid mitokondriális genomja visszavezethető? És az Ádámja? Kik a még korábbi őseink? Hogy működik az evolúció, és hogyan jutottunk el odáig, hogy ma az ember ember, a lepényhal lepényhal, a vörösfenyő pedig vörösfenyő? Ezekre, és még más, de nem kevésbé izgalmas kérdésekre keresi a választ Richard Dawkins, miközben egy évmilliárdokon átívelő múltbéli utazásra invitálja az olvasót.

 

A könyv méretei senkit ne riasszanak el az olvasástól: egyrészt rengeteg az illusztráció, másrészt pedig Dawkins jó humorérzékkel és izgalmas anekdotákkal szórakoztatja olvasóit.  A „történet” a Canterbury-mesék mintájára épül fel, csakhogy itt a zarándoklat nem térben, hanem időben történik. A kiindulópont az emberiség mai állapota, és ahogy haladunk visszafelé az időben, egymás után jönnek az újabb és újabb zarándokok: olyan élőlénycsoportok, amiket az köt össze, hogy a csatlakozás pillanatában az ő szemszögükből nézve jövőből érkező csapatnak valamennyien a következő közös ősei. A zarándoklat végső célja pedig nem más, mint az a pillanat, amikor mindenki közös őse, a Dawkins által köz-Ősnek nevezett lény létrejött. Ahogy haladunk vissza az időben, a közös ősök megjelenése egyre bizonytalanabb: pár százmillió év után Dawkins már csak óvatos becslésekbe bocsátkozik az egyes találkozások időpontját illetőn. Elvégre a Föld 4,6 milliárd éves pályafutásában mit számít pár tíz- vagy százmillió év, a keletkezés időpontjához közelítve?

 

A könyv célja a bolygónkon előforduló élet sokszínűségének, illetve az emberi faj kialakulásáig vezető evolúciós „lépcsőfokoknak” a bemutatása. Dawkins az utóbbi szempontot vezérfonalnak tekintve rakosgatta sorba a fejezeteket: időben visszafelé haladva mutatja be azokat az élőlényeket, élőlénycsoportokat, amelyek a távoli múltban valamikor olyan kulcsfontosságú elágazási pontok voltak az evolúció labirintusában, hogy később az emberi faj kialakulásához vezettek. Közben pedig megismerteti az olvasót egy nagyon izgalmas tudományterület, az evolúciógenetika alapjaival, illetve azokkal az alapvető módszerekkel, amelyeket ez a nem túl régi tudományág használ. Mindezek mellett pedig az a meglehetősen izgalmas kérdés is felmerül pár gondolat erejéig, hogy miként keletkezett a földi élet? Mikortól váltott át a kémiai evolúció biológiaiba?

 

Az emberiség gyökereinek keresésébe egyesével becsatlakozó „zarándokok” mind elmondják a saját meséjüket: van, akinek hely és idő szűke miatt csak egy-két gondolat jut, míg a nagyobb csoportok (például a csontos halak vagy az ízeltlábúak) igencsak hosszú fejezetet kapnak. Meséik nemcsak az evolúció alapelveit segítenek jobban megérteni, hanem azt is, hogyan alakult ki az élőlényeknek az a lenyűgöző sokszínűsége, amit ma is látunk magunk körül, még ha sokszor nem is vesszük észre. Dawkins nem feledkezik meg azokról sem, amikről a mindennapokban kevés szó esik, amik általában csak a mikroszkóp alatt látszódnak: a baktériumokról. Sőt, mi több, felhívja rá a figyelmet, hogy a földi élet alapját tulajdonképpen az elképesztő fajszámmal rendelkező baktériumok adják, erről pedig sokszor méltatlanul elfeledkezünk.

 

Összességében remekül összerakott „történet” ez, aminek bátran nekifoghatnak azok is, akik egyszerűen csak egy ismeretterjesztőt szeretnének olvasni a földi életről, sok színes képpel, és azok is, akik az evolúciógenetikába bevezető érdekfeszítő olvasmányt keresnek. De nyugodtan kézbe vehetik azok is, akik behatóbban foglalkoztak már ezzel a területtel – ha sok újat nem is tud mondani, gördülékeny stílusa és az érdekességek miatt mindenképpen érdemes elolvasni!