Főkép

Gondoltál már arra, hogy mi lenne, ha a robotok fellázadnának az emberiség ellen? Nem, nem valamiféle gigantikus, mászkáló emberszerű fémalakra gondolok, aki jön, és halomra gyilkol mindenkit. Hanem mondjuk a felokosított porszívóra. Vagy a hűtőre, aminek amúgy csak annyi dolga lenne, hogy jelezze, ha kifogyott a tej. Tudom, tudom, ez még nem hangzik annyira vészesen, elvégre ki félne pár porszívótól? De mondjuk gondolj a kocsidra. Nem a mostani berregő benzinszörnyre, hanem az okosváltozatára. Nemrég röppent fel a hír, hogy a Google kifejlesztett pár olyan autót, ami (aki?) vezető nélkül közlekedik, képes haladni előre, kanyarodni és a többi. És akkor most gondolj arra, hogy a munkahelyedre tartasz egy ilyenben, mész szépen az úton, aztán úgy dönt(!), hogy inkább nekimegy a szembejövő kocsinak. Ez már félelmetesebb, ugye?

 

Persze, persze, nincs semmi újdonság az emberiség ellen küzdő robotokban, elismerem. Mindenki ismeri Frankenstein szörnyetegét, még szép, hogy félünk attól, amit teremtünk, legyen az akár egy kis fehér hűtő is. Láttuk a Terminátort, féltünk a Skynettől, aki valamilyen rejtélyesen furcsa oknál fogva úgy döntött, hogy felébredése után az lesz a legjobb a számára, ha inkább megszabadul ezektől a bőrös-véres lényektől, akit amúgy embereknek hívnak. De akármennyit is láttunk már robotlázadásból, azért mozgatja a fantáziánkat. Amolyan igazi filmes alapanyag, nem véletlenül jutnak nekem is először eszembe a Battlestar Galactica cylonnak nevezett lényei. Vagy gondoljunk a filmadaptációkra, az Én, a robotra meg a Szárnyas fejvadászra. Lassan ideje egy újabbnak, nem? Sajnos, a Robokalipszis esetén még várnunk kell egy kicsit, de Steven Spielbergék már dolgoznak az ügyön – addig is itt van nekünk az eredeti könyv.

 

Amit ha elkezdesz olvasni, neked is az fog eszedbe jutni, hogy milyen jó filmet lehetne belőle csinálni – nekem kifejezetten olyan érzésem volt olvasás közben, mintha a szerzőnek, Daniel H. Wilsonnak is ez lebegett volna a szeme előtt. Persze már a felépítése sem szokványos: rövid (ha úgy tetszik, jelenetnyi) fejezetekből áll össze, tucatnyi különböző szemszögből látunk eseményeket, mintha novellákat olvasnánk. Az alaptörténet szerint Cormac, az ember-robot háború túlélője talál egy fekete doboz-szerű masinát, ami rögzítette a háború legfontosabb pillanatait, a harcos pedig elhatározza, hogy végignézi, és leírja ezeket a későbbi korok számára. Ezekből látunk mi több mint harminc „jelenetet”, amik között van biztonsági kamera felvétele, két repülő és az irányítótorony párbeszédének leirata, interjú és tanúvallomás, sőt, Cormac tolmácsolásában még egy egyszerű fénykép tartalmát is megismerjük.

 

Ez még mindig nem hangzik izgalmasan? Pedig Wilson ügyesen használja ki ezt a technikát – mindig különböznek egy kicsit egymástól az egyes fejezetek, ráadásul mivel ugyanazzal a szereplővel legfeljebb csak ötvenoldalanként egyszer találkozunk, és azok között is sokszor hónapok telnek el a történet szerint, így egy pillanatig sem válik egyhangúvá vagy unalmassá a cselekmény. Ha most arra gondolsz, hogy ez nagyon forgatókönyvszerű, akkor nem is jársz messze az igazságtól – de szerintem a Robokalipszis nem is akar sokkal több lenni. Csak megmutat pár képet a nagy egészből, a maradékon pedig gondolkozz, töltsd ki a fantáziáddal. Te mit tettél volna ilyen helyzetekben? Túlélted volna? Jó, értem én, hogy ez egyszerű megoldásnak tűnik, így a szerzőnek sokat nem kell foglalkoznia a karakterek felépítésével vagy a történet dramaturgiájával, de engem például nem zavart különösebben mindez, sőt, néha nagyon is elkapott a ritmus.

 

Nem, természetesen nem azt akarom mondani, hogy hibátlan könyv lenne. Engem mondjuk idegesített, ahogy Cormac minden fejezet elején hangsúlyozza, az egyes események milyen jelentős hatással voltak a háború kimenetelére és az emberi faj sorsára nézve. De gyorsan túl lehet lendülni az ilyesmin, és az egyes jelenetek tényleg elég szórakoztatóak, sőt, meghatóak olykor (hiába, mégiscsak az amerikai közönség igényeire készült, úgyhogy készülj fel). Vagyis, ha egy olyan könyvet keresel, ami egy közel sem olyan elképzelhetetlen (egyben meglehetősen rémisztő) jövővel foglalkozik, és emellett ki akarsz kapcsolódni, szeretnél végigkövetni egy ilyen háborút, akkor nem rossz választás a Robokalipszis (csak ne várd el tőle, hogy ő lesz a következő korszakalkotó és zsánermeghatározó mestermű). Ráadásul szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy ha végigolvastad, az fog kattogni a fejedben, hogy mikor láthatod már végre mindezt moziban is?