Főkép

A Syrius nevére a magyar Rock évkönyv 1981-ben bukkantam rá egy olyan időszakomban, amikor nagyon vágytam valami új zenei élményre – viszonylag sokszor fordul elő ilyesmi velem, s ekkor paradox, egyszersmind érthető módon, rendszerint mind régebbi anyagokra fordítom a figyelmem. Sokáig úgy tartottam, igazán örvendetes muzikális tartalmat kizárólag angolszász és skandináv származású zenészek képesek nyújtani számomra, ám az Omega, a Piramis és társaik óta tudom, a magyar zenészközösség kiválóságai is meg tudnak ragadni. A Syriusszal és utódzenekarával, a Syrius Legacy-val ez idáig nem ismerkedtem meg igazán mélyrehatóan, viszont e különleges kiadvány arra sarkallt, hogy alaposabban áttanulmányozzam a nem mindennapi formáció dolgait.

 

Az eredeti együttes mai szóhasználattal élve egyfajta supergroupként állt össze 1968-ban (az 1962-ben létrejött, populárisabb beállítottságú tagság feloszlása után), hiszen többek között korábbi Liversing és Metro tagok erősítették a bandát. Az 1970-1973 között működött, klasszikus felállás, Baronits Zsolt (1944-1999) szaxofonos vezetésével számos bootleg mellett egyetlen nagylemezt készített, a Devil’s Masquerade-et, melyet Ausztráliában vettek fel és adtak ki, s ez a korong kalandos huza-vona után végül Magyarországon is megjelent, Az ördög álarcosbálja címmel. A fénykor utolsó évében Tátrai Tibor gitáros is tagja volt a zenekarnak, ám egy újabb széthullást és erőtlen újrakezdést követően 1977-ben végleg feloszlottak.

 

 

37 esztendő múlva Maloschik Róbert producer kezdeményezésére egyetlen tag a klasszikus kvintettből, Ráduly Mihály (korábban szaxofon, az új csapatban hegedű) összeállt öt fiatal jazz zenésszel, akik gyakorlatilag újra feljátszották az eredeti album hét dalát. A számsorrend némileg változott, és egy saját, azaz Syrius Legacy-szerzeménnyel bővült a felvétel, ennek magyar címe „Szabad bevezetés az >>A kiállítás méhében<<-hez”, amely egy free jazz/klasszikus prog kompozíció.

 

Progresszív rockba ágyazott jazzes hangszerelésben bővelkedett az eredeti verzió is, itt pedig még hangsúlyosabban érvényesül az improvizáció műfaja. A hangzás teljesen kortárs, ezen belül a letisztult, őszinte, agyon producerelés-mentes fajta, tehát olyan, amilyet egy ilyen gesztus – egy hőskorbeli alapmű újragondolása – megérdemel. A meghatározó motívumokat kellő gondossággal átemelték az eredetiből, emellett jól idomuló friss rögtönzések is bekerültek a tételekbe. Mozgalmas, minőségi, magával ragadó megoldások sorjáznak az egész lemezen, szépen viszik előre a „történéseket”. Akadnak merengő, bolyongó, de kalandozós betétek úgyszintén. Számomra az említett új tétel mellett a címadó és a korai Genesis, King Crimson jegyeket hordozó, friss köntösbe öltöztetett „Psyhomania” sikerült a legjobban.

 

 

A két fúvós, Vidákovich Izsák és Ludányi Tamás játékát érzem a produkció hangulata fő meghatározó elemének; színes hangszerkezelésük elsődleges a dallamvezetésben. Szépen árnyalja a hangokból álló képeket Ráduly mester hegedűje és Tempfli Erik billentyűsei. Utóbbi jó pár emlékezetes szólóval gazdagította az Örökséget. Az alapot Fonay Tibor basszer mellett Benkó Ákos dobos, ütőhangszeres szolgáltatta, akinek nemcsak a hangszeres teljesítménye, a hangja is remek.

 

Sajnos minden értelemben viszonylag távolról tudok közelíteni a Syriushoz és utódához, de úgy gondolom, érdemes volt feléleszteni ezt a rövid, ugyanakkor nagyon értékes Örökséget. Nem elsősorban követendő, annál inkább iránymutató példának vélem a Devil’s Masquerade Reloadedet: így érdemes viszonyulni a régebbi zenékhez, s ez egy kiváló módja a folytatásnak.

 

Az együttes tagjai:

Vidákovich Izsák – tenor szaxofon, fuvola

Ludányi Tamás – alt, szoprán szaxofon, EWI

Templi Erik – zongora, billentyűsök

Fonay Tibor – basszusgitár

Benkó Ákos – dobok, ének, ütős hangszerek

Ráduly Mihály – hegedű

 

Diszkográfia:

Az ördög álarcosbálja, újratöltve/Devil’s Masquerade Reloaded (2015)