Főkép

A 2015-ös WOMEX Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, megismert muzsikának köszönhetően. Ezért indítok egy új rovatot, amelyben – terveim szerint – a WOMEX-en kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán párszámos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három korongot igyekszem majd bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk és előadónk, illetve időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. Nemcsak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szólóturnék is – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

 

 

 

Sarabi: Live 2015 Roskilde Festival (DVD)

 

Kis túlzással mondhatom, hogy a Sarabi koncert miatt történt minden. Ez a kenyai együttes lépett fel utolsóként a Womex első napján, és olyan koncertet adtak, amit egyrészt szavakban nagyon nehezen lehet visszaadni, másrészt olyan erővel rúgták be a köztem és a világzene között lévő ajtót, hogy Arnold Schwarzenegger fénykorában sem csinálta jobban.

 

Mindezek után érthető a lelkesedésem eme DVD lemez láttán, ami nem sorlemez, hanem egyszerű promóciós kiadvány, de ennél praktikusabbat nem tudok elképzelni arra a célra, hogy bárkit meggyőzzön az adott együttes színpadi és zenei képességeiről. A 2015-ös a dán Roskilde fesztiválon rögzített teljes koncertjük felvételén a szokásos talpig fehér szerelésében látjuk az együttes tagjait, illetve élvezhetjük a rájuk jellemző kenyai és afrikai, valamint reggae ritmusokkal keveredő rockzenét. Élő fellépésről lévén szó, eszük ágában sincs ragaszkodni a lemezeken hallható verziókhoz, addig-addig cifrázzák a számokat (például a „Kelele” esetében), amíg kedvük tartja – vagy míg a táncosok el nem fáradnak. Merthogy ez a zene elválaszthatatlan a mozgástól, a tánctól, gyakorta a két énekes (Nelson Mandela és Christabel Were) is tánccal tölti az időt, amíg rájuk kerül a sor.

 

A ritmus és az energia megfelelő átadásán kívül a Sarabitól nem idegen a tartalmas szöveg, a dolgok jobbítására törekvés. Nem véletlenül forgattak róluk filmet (Music is Our Weapon), hiszen mindenkit arra buzdítanak, hogy nyitott szemmel éljen, és tegye szóvá a társadalom problémáit. Kevés afrikai együttest ismerek, akik számot írtak volna hazájuk utolsó évtizedeinek politikai botrányairól vagy a társadalmi igazságtalanságokról, de ezen a lemezen ilyen a záró, „Sherima” című szám. A zenének köszönhetően leginkább az utolsó három nóta („Kelele” és „Sio Lazima” tartozik még ide) alkalmas arra, hogy elkoptassuk a cipőtalpunkat – ja és a Womexes koncert még jobb volt.

 

Kinek ajánlom: rock és Afrika kedvelőknek.

2015-ben megjelent nyolcszámos koncert DVD.

Bővebben az együttes Facebook oldalán: https://www.facebook.com/SARABIAFRICA

 

 

 

Made in New Zealand (pendrive)

 

Míg a Sarabi menedzsmentje koncert DVD-vel igyekezett népszerűsíteni az együttest, addig egy kontinenssel távolabb egy hasonlóan újszerű formátumot választottak, és az új-zélandi zenét pendrive-on osztogatták, ami azért előnyös megoldás, mert a zenén kívül kellő mennyiségű és minőségű kiegészítő anyagot is tartalmaz a névjegykártya-méretű adathordozó.

 

A hallottak alapján azt kell mondanom, gyakorlatilag mindenféle muzsikát játszanak arrafelé, és nagyon sok olyat, ami igazából nem tekinthető világzenének. Hip-hop, country, rockabilly, jazz, latinos, elektronikus, pop, soul, rock, valamint mindezek keverékei – de szerencsére maori alapokra építkező darab is megtalálható ebben a válogatásban, ezért maradt végül ez a válogatás a rovatban.

 

Toni Huata szerzeménye (Hopukia Te Tao) nemcsak a maori nyelv miatt tetszett, hanem mert tényleg sikerült megidéznie valamit a fehér ember felbukkanása előtti időkből – na őt szívesen megnézném idehaza élőben. Rajta kívül a Summer Thieves formáció reggae/rock/hip-hop koktélja tetszett még, mert a „Love is Lost” nóta azon kívül, hogy egyszerre követel magának helyet a slágerlistákon és a rádióban, van annyira laza, mint egy rigalánc a motocross verseny után.

 

A végére maradt az igazi meglepetés, amit a Moana & The Tribe együttes okozott. Moana Maree Maniapoto hangja különleges, a „Water People” című szám pedig egyszerre szomorú és himnikus, idéz hakát és végtelen vizeken evezők munkadalát. Mindezeken túl hangszerelése igazi multikulti – legalábbis a mellékelt videó alapján hegedűtől kezdve a dudáig sokféle zeneszerszámot felhasználtak. Őket még szívesebben megnézném élőben.

 

Kinek ajánlom: a felvonultatott stílusok sokszínűsége miatt mindenki talál rajta kedvére valót, nekem legjobban a maori gyökerekig visszanyúló két szám tetszett.

2015-ben, direkt a Womexre összeállított válogatás.

Nincs központi weboldal, ezért csak Moana honlapját linkelem ide: http://www.moananz.com/band.html

 

 

 

Ex Oriente Lux (EP)

 

Újabb formáció, amely erősen a határon mozog, ugyanis ahogyan valamelyik weboldalon meghatározták önmagukat, etno-pop zenét játszanak, aminek célja elsősorban annak kiderítése, hogy a keleti muzsika milyen hatással van a nyugatira. Az együttes védjegye Melike Tarhan török-belga származású énekesnő, aki már korábban is kísérletezett a két világ összepárosításával, és a jelek szerint új utakon folytatja a kísérletezést.

 

Ez az ötszámos CD zavarba ejtő muzsikát tartalmaz, mert a számok közül négyre simán ráhúzható a pop kategória, ellenben majd mindegyik tartalmaz olyan elemet, ami miatt mégsem fogják gyakran játszani a rádiók lemezlovasai. Nemcsak az olyan egzotikus hangszerekre gondolok, mint a duduk vagy a tabla, esetleg az arab lant, hanem mondjuk Tarhan előadásmódjára, amelyen kissé meglepő módon nem a török, hanem inkább az indiai hatást érzem.

 

Ezúttal csak egyetlen számot, a „Lonely King”-et emelném ki a többi közül: egyrészt mert a duduk hangja rögtön kezdéskor egy másik dimenzióba helyezi át a zenét, másrészt mert itt Tarhan hangja Enyára emlékeztet, és kis túlzással ez a tétel tényleg elférne bármely Enya albumon is.

 

Kinek ajánlom: ethno-pop kedvelőknek (ha vannak egyáltalán).

2014-ben megjelent album.

Bővebben Melike Tarhan oldalán: http://melike.be/projects/exorientelux/