Jenny Rogneby: Leona - Pókerjátszma

Ajánlóm egy újabb skandináv krimiről szól, mégpedig minden skandik őssorozatának, az Animus regényszériájának egy újabb kötetéről. A kötet címe azt sejteti, hogy egy szerzői sorozat kötetét vesszük a kezünkbe: a főcímbeli Leonával még biztosan találkozunk majd a későbbiekben is, lesz folytatás. E magabiztos címadás azért érdekes, mert ez a regény írója debütáló műve: Svédországban tavaly adták ki, és azóta már tizenegy országban megjelent.

Mindig izgalmas, amikor új szerző tűnik fel az Animus Skandináv krimik sorozatában. A kiadó volt az első, aki bevezette a zsánert (ha az) Magyarországon, s jó szerző- és műválasztásaival továbbra is tartja első helyét a magyar skandinávkrimi-piacon. Így ha valakinek a könyvét beválogatják a sorozatba, arra érdemes figyelni. Jenny Rogneby ráadásul meglehetősen különleges svéd írónőnek. Először is fekete bőrű, mivel etiópiai születésű, s adoptálás útján került Svédországba. Másodsorban foglalkozása kriminológus, s egy ideig nyomozóként is dolgozott. Így azután nagy várakozások közepette vettem a kezembe a könyvét: egy különleges írónő első kötetét, amely hatalmas sikert aratott és nem mindennapi sorsú szerzőjének világhírt hozott…

Nos, a cselekmény is különlegesen indul: bankrablás történik a stockholmi belvárosban. Az elkövető azonban egy hétéves forma kislány, aki meztelenül, testén vérfoltokkal sétál be a bankba és lejátszik egy felvételt, amely pénzt követel és az életét fenyegeti. Természetesen átadják neki a pénzt, ő pedig köddé válik. Már ez az epizód (amelyet a külföldi kiadásból átvett szép borító ügyesen elmismásol, rajta a kislány mackót cipel és ruhácskát visel), a bántalmazott, fenyegetett, megkínzott kisgyerek szerepeltetése gombócot nyom minden olvasó torkába.

A helyzet azonban egyre rosszabb: a titokzatos bankrabló ismét támad, a kislány ügyét pedig Leona Lindberg nyomozó kapja meg, aki – amellett, hogy képzett szakember – a saját démonaival küzd. És ezek a démonok egyáltalán nem szokványos skandinávkrimi-hátteret sejtetnek válással, alkoholizmussal vagy épp lelki bajokkal, hanem… Minél tovább olvastam a könyvet, annál inkább Sophie Hannah pszichothrillereinek világa kezdett kísérteni, előrehaladva a cselekményben lassanként minden sötétségbe burkolózott. A szereplők egyikét sem lehetett egyértelműen jónak vagy rossznak nevezni: nem voltak sem feketék, sem fehérek, inkább – szürkék. Olyasvalakik, akikkel bármi megtörténhet... Amikor pedig elérkeztem a regény duplán csattanós befejezéséhez, elgondolkodtam, mit is vártam tőle. Hogy mit várok általában a skandináv krimiktől (társadalomkritikát, realista emberábrázolást, hétköznapi emberek történeteit)… Mert ez a könyv – nem olyan. Nagyon nem.

Engem elkeserített. Valószínűleg másnak nagyon fog tetszeni – a megdöbbentő bátorsága, tromfoló ötletessége miatt. De azért érdemes elgondolkodni rajta, valóban krimi-e a könyv. Ami biztos: hogy Leonával még találkozni fogunk. Ám elképzelni sem tudom, hogyan és mit fog kinyomozni a következő kötetben…