April és az ál-világ (film)

Mert amiben beszélő macska van, az már rossz nem lehet.

Én igazán nem vártam sokat ettől a rajzfilmtől. Szórakoztasson, kössön le másfél órán keresztül, aztán köszönöm szépen, kalap-kabát és nem áldoztam rá hiába az időm. De amikor az apró jelekből viszonylag hamar összeraktam, kik állnak a rejtély hátterében, és azon kaptam magam, hogy mindjárt oldalba bököm a mellettem ülő vadidegen embert, hogy vigyorogva és fellelkesülten újságoljam el neki, én már tudom, kik ezek – na, akkor már tudtam, hogy ezzel a filmmel bizony nem fogtam mellé, sőt!

A beszélő macskán kívül – mert valljuk be, egy beszélő macska remek humorforrás – két dolog volt, ami egyáltalán bevonzott a moziba: a rajzfilm világa és az előzetesből átsütő mozgalmassága. Ami a látványvilágot illeti, az bizony a várton felül teljesített, az alternatív XX. század egészen elképesztő – a Francia Birodalmat még mindig a Napóleonok (nem a nagy Napóleon, hanem III. Napóleon leszármazottai) uralják, elektromosság hiányában pedig mindent gőz hajt, így aztán Európa ege sötét a koromtól, az emberek gázmaszkban járnak, és a fák már csak mutatóban vannak egy-egy múzeumban. Nagyon ötletes, amilyennek megálmodták ezt az alternatív (steampunk) Európát, fogaskerekekkel, léghajókkal, dupla Eiffel-toronnyal, függővasúttal és minden apró látványelemmel. Az pedig, hogy maga a rajzfilm külön hangsúlyozza a túlzott iparosodás negatív hatását, külön kiemelendő, ugyanis egyáltalán nem szájbarágósan, az ember arca elé tolva teszi ezt – pedig még a fő konfliktus is erről szól!

Ami pedig a mozgalmasságot és a humort illeti, ott maximálisan teljesít a film. A főszereplők folyamatosan menekülnek, igyekeznek borsot törni üldözőik orra alá, ebben pedig a legjobb figura, a szintén remek humorforrás, April nagyapja, Prosper – Pops – jeleskedik leginkább. De a többieket sem kell félteni, Darwin elmés fricskái mögött bizony egy vérbeli kandúr bújik meg, aki gondolkodás nélkül ront neki a rendőröknek, hogy aztán győzelemittasan odébbálljon. Julius, April segítője a kedves és kissé bamba fiú, akinek helyén van a szíve, még ha az esze nem is mindig. Ahogy halad előre a cselekmény, úgy kerülünk mi is egyre izgalmasabb és érdekesebb helyekre, a gépek pedig egyre elborultabbak lesznek. Maga a gyönyörűség látni például, ahogy egy ház páncélos ostromgéppé változik – de vannak itt hóbortos tudósok, féleszű rendőrök, minden, amit kicsi-nagyok egyaránt tudnak élvezni. De ne higgyük, hogy a film nem tud komor lenni! Amikor a történet megkívánja, tud nagyon komoly és sötét is lenni, kiderül, hogy a tét nemcsak April szüleinek megtalálása, de az egész emberiség sorsa. Ez a vonal szerintem tökéletesen működik, nyilván nem kell egy korszakalkotó történetet várni, de mégis többet nyújt, mint egy egyszerű kalandfilm.

Az April és az ál-világot egyaránt élveztem én és a nézőtéren ülő 6-8 évesek is, Darwin és Pops ugyanúgy megnevettette az élemedett korú nézőket, mint a fiatalokat. Igazán büszkék lehetnek magukra a francia rajzfilm készítői, hiszen nem kellett nekik popkulturális utalásokkal teletömniük a filmet ahhoz, hogy nagy közönségnek szóló alkotást csináljanak, saját ötletességükből, jó dinamikával és pár emlékezetes momentummal sikerült egy remek, szórakoztató és mélységgel bíró alkotást létrehozniuk. Nagyon remélem, hogy idehaza is el fog jutni minél többekhez ez a remek rajzfilm.