Főkép

Az Anilogue egy csodás nemzetközi animációs filmfesztivál, melynek ez évi nyitódarabja volt ez a film. De még előtte megnézhettünk egy hovatovább zseniális interaktív animációt: a vásznon egy videojátékokat idéző, pixeles emberke állt, aki akkor kezdett el szaladni, ha a közönség zajt csapott. S ha nem szalad el a főcímig, akkor nem nézhettük volna meg a filmet… :)

 

Kahlil Gibran (1883-1931) Libanonban született, maronita keresztény családba. Tizenkét éves volt, mikor New Yorkba, s onnan Bostonba emigráltak. Ebből fakadóan sajátos világlátású gondolkodó és művész vált belőle, aki költőként és festőként is maradandót alkotott. Legismertebb műve az 1923-ban megjelent A próféta című prózavers, mely 26 tanítást közöl különféle témákról, s máig milliók kedvence.

 

Bár valamiféle történetet talán elmesél, elsősorban tanítások sorozata, így animációs filmként, önmagában nem állta volna meg a helyét, szükség volt egy kerettörténetre, mely Roger Allers és Douglas Wood forgatókönyvírók műve. Az eredeti könyvben sok minden máshogy van, és a filmből sok minden hiányzik, amit a rövid irodalmi klasszikusban olvashatunk, ám nekik sikerült annyira hitelesen, szépen és ízlésesen megfilmesíteni, amennyire egyáltalán egy ilyen, az élet és halál legfontosabb kérdéseiről elmélkedő művet lehet. És erre a részint kitalált, de az író életét és szeretett igazi hazája, Libanon körülményeit, történelmét nagyon is tükröző szálra fűzték fel az egyes tanításokat. Melyeket egytől-egyig más-más rendező készített el. Maga Roger Allers, aki a film fő rendezője és Mustafa, a próféta történetének elmesélője, olyan Disney klasszikusokat rendezett vagy írt korábban, mint Az oroszlánkirály, A szépség és a szörnyeteg vagy A kis hableány. Az ő képi világán látszik is ez, de a néma, vadóc kislány, Almitra alakja (aki az eredetiben egy papnő), vagy épp a lányka cuki sirály pajtása sokkal többet ad hozzá a filmhez, ahhoz, hogy az üzenet fogyasztható és felfogható legyen a mai néző számára is, mint amennyit esetleg elvenne az eredeti szellemiségből. Emellett Allers remekül visszaadja a közel-keleti, ottomán miliőt.

 

A többi rendező is mind a maga stílusában álmodta filmre az egyes tanításokat, nélkülük nem lett volna ennyire gazdag és lenyűgöző élmény ez a film. Örömmel fedeztem fel közöttük egyik nagy kedvencemet, az ír Tomm Moore-t, akinek a The Secret of Kells és A tenger dala című alkotásokat köszönhetjük. A prófétában a szeretetről szóló részt rendezte, de a többiek is lenyűgözőt alkottak. Még akkor is, ha némelyikük része elvont és megrázó.

 

A szinkronhangok között olyan neves színészeket találunk, mint Salma Hayek (aki producere is a filmnek), Liam Neeson vagy Alfred Molina. A moziban lehetett kérni fülhallgatót, amin egy kedves női hang narrálta a filmet, szerintem jól, viszont a füles zúgása sokat rontott az élményen – ezt jó lenne, ha ki tudnák küszöbölni az Urániában, hogy aki elmegy a szombaton esedékes második vetítésre, annak jobb legyen. De nagyon remélem, hogy a fesztivál után rendes forgalmazásba is kerül majd A próféta, mert animációs filmként egészen kivételes alkotás, egyben megindító, gyönyörű lelki élmény is.