Főkép

Idén 25 éves a Trio Midnight, a hazai jazzszcéna egyik legjelentősebb formációja. Már önmagában e tény elképesztő – 25 éve lüktet körülöttük a színpad, vendégeskedett koncertjeiken a világ és a haza krémje; hogy csak két nevet mondjak és csak e jubileumi év vendégeiből: Ernie Watts és Roby Lakatos… A teljesen szabadon körbetáncolt sztenderdekre és Oláh Kálmán saját szerzeményeire épülő műsorba tényleg élmény lehet belevendégeskedni – úgy színt keverni a palettába, azzal a szabadságfokkal, amely a trió tagjainak játékát is így (hogy ne mondjam: szabadjára) engedi.

 

Az valami hihetetlenül felszabadító, hogy milyen könnyed szigorral nyúl Oláh Kálmán a jazz akár legismertebb, sokszor, sokak által feldolgozott dalaihoz! Egri János bőgőjével folyamatos incselkedésben, már az együttfutás egyfajta vágta és játékos akadályverseny, ahol el-elszabadul a két hangszer. A bőven mért szólók előtt és után is úgy játszanak egymással, hogy leginkább a sztenderdeket jól ismerő közönséggel – nekünk mutogatva: nézzétek, még ez is belefér, ez az utalás, megidézés, belehallható dallamív, finom cifra, amiből egyszer csak fő dallam lesz, nézzétek, hogy pattog az egymásnak dobált zenei labda… S a zongora és bőgő egymást körülindázó játékára mindig valami egészen szabad módon táncol ritmust Balázs Elemér keze alatt a dob… táncol – a viszonya, a szabadságfoka legalább akkora, mint a született táncosok lépései a mélyen átélt zenére. Túl technikákon, virga őrületeken úgy szabad, hogy közben dédelgeti a hozzájárulás élményét. Messze túl az „ezt is meg tudom csinálni” büszkeségein – egyszerűen átéli a játszótársak egymással-játékát, és eljátszik az élménnyel.

 

Felszabadító, hogy a saját dallamhoz is ugyanezzel a féktelen játékossággal áll a trió. A „Liric Song” gyengéd futamai alá szinte progresszív rock-ízeket, olykor szinte Seattle és a grunge ízeit megidéző dobjátékot pakolt Balázs Elemér, amivel teljesen másként emelte ki a dallam színeit – teljesen máshová csábítva Oláh Kálmán elszabadulásait, Egri János is teljesen más színeket adhatott az ellenpontozásnak; a múltban hallott és felvételeken megidézhető az előadásban szinte reinkarnálódott a fülünk hallatára. Nyilván akad a három zenész közt feszültség-teli pillanat, próbán, színpadon akár – de a huszonöt éve működés titka ez lehet: ahogy bármelyikük képes újraszülni a már ismert, szeretett dalt, úgy képes a másik kettő a megszülető interpretáció dajkálására, felnevelésére, így a pillanat szülte produkció szinte minden alkalommal másként érik be – de minden alkalommal beérik.

 

Felszabadító volt, ahogy az édes dallamok mestere: Fényes Szabolcs könnyed sanzonjai köré rajzolt teljes látképet a három muzsikus. Oláh Kálmán ugyanis átvehette a Fényes Szabolcs-díjat, és - mint ahogy pár szóban összefoglalta nekünk - ennek kapcsán egyszerűen szükségét érezte a megidéző zenei tiszteletadásnak. Amely egyszerre volt tisztelgés és játékos fricska a sanzonnak, mélységeket nyitott a dalok alá, hogy repíthesse őket – a nyíló távlatokon át ezek az annyiszor hallott, untig ismert dallamok lerázhatták magukról a port. Nem hittem volna, hogy valaha még így hallgatom a „Félteni kell”-t, ilyen odaadással – hogy a játék módja elhiteti velem: könnyű szövetből is hajtogathatók súlyokat cipelni képes zenei szárnyak.

 

És nagyon vártam, mit tesz mindehhez Harcsa Veronika. Oláh Kálmán elmondta nekünk, olyan zenésztársat kerestek, akivel még soha nem álltak egy színpadon – de akivel inspiráló közös munka lehetősége nyílhat. Nos, a kedvenc kortárs énekesnőmet ezen az estén is imádta a színpad! Valami elképesztő sebességgel és töménységgel áll idén a közönség előtt Veronika, csodálom érte, hogy így bírja a maga diktálta tempót – a Quartet, a duó Gyémánt Bálinttal, a Kassák-lemez, és turné, turné, turné… sűrű és változatos szövetű zenei ünnephalmozás, amit művel! Ráadásul a Trio Midnight teremtette légkörben mintha megszólaltak volna máshol ennyire-így nem használt regiszterei is az énekének… 

 

Nagyon remélem, hogy inspirálónak találják a közös munkát, Veronika és a trió tagjai – mert szívesen hallanék ebből sokkal, de sokkal többet, szívesen venném, ha előbb-utóbb hazahozhatnám valamilyen hordozón ezt a varázslatot is. Amit a maga teljességében úgysem őriz meg a felvétel – mert a teljessége része, hogy a pillanat szüli, mindig másképp, mindig gyönyörűen. Nagyon szépen köszönöm!