Főkép

Bud Spencernek, a pörölyöklű és mackós mosolyú sztárnak világszerte sok a rajongója. Azt azonban valószínűleg még ők sem hitték volna, hogy kedvencük nagysikerű önéletrajzai után egy újabb könyvet is megjelentet, amely ráadásul még eredetibb, mint az előző kettő. Az Eszem, tehát vagyok, amely Étel- és életrecepteket tartalmaz a vízilabdázóból és úszóbajnokból filmszínésszé vált Mester tollából, külföldön tavaly jelent meg, s szerencsére már idén kiadták nálunk.

 

A könyv igazi különlegesség, hiszen egyszerre ismertet meg a bölcselet történetének tizenkét nagy alakjával és az olasz konyha ínyencségeivel. Fikciója ugyanis még furább, mint a két önéletrajznak. Míg a Különben dühbe jövök és a 80 év alatt a Föld körül emlékezéseinek keretét az adta, hogy egy furcsa reggelen találkozott egymással az ifjú Carlo Pedersoli és a nyolcvan felé járó Bud Spencer, az Eszem, tehát vagyok lapjain még kölönösebb dolgok történnek a hatalmas termetű, ám immár nyolcvanöt éves Mesterrel. Egyik este épp kínzó éhségével küszködik, amikor morlupói háza nappalijában feltűnik egy bizonyos René Descartes… A „gondolkodom, tehát vagyok” eszméjének megalkotója pedig azonnal beszélgetésbe kezd Buddal az élet értelméről… Ráadásul az éjszaka folyamán további tizenegy filozófus követi a példáját: az aszkéta Galilei, akiről azonban kiderül, hogy nagyon szereti a süteményt, a körmönfont Machiavelli, aki nehezen bírja a kijózanító pofonokat, a kimért Kant, akinek nehéz ellentmondani, a lepedőbe csavarodott Szókratész, aki az ablakba varázsolja a tengert, továbbá az arisztokratikus Platón, a kipúderezett Voltaire, a mogorva Schopenhauer, a lélekbúvár Freud, a halkedvelő Rousseau és az atomokról töprengő Epikurosz: s a sort Konfuciusz zárja, egyenesen Kínából.

 

Valamennyien úgy vélik, hogy megértették a lét lényegét és megtalálták az élet értelmét. Bud pedig valamennyiükkel élvezetes vitába száll, lelkesen védelmezve saját elképzelését, amelyet a színész népszerű dalának refrénje foglal össze a legjobban: Futteténne – vagyis fütyülök rá, teszek rá… Bud az  egyszerű, hétköznapi dolgokban lelt örömöt, az élet, az evés és a család szeretetét tartja a lét valódi céljának: s sikerül is megvédenie álláspontját. Bár le kell szögezni, elsősorban nem érveivel nyeri meg a szócsatákat, hanem káprázatos étkeivel. Az egészségügyi okokból diétára kényszerített Mester ugyanis legalább így, álmában főz, s valamennyi filozófusnak a hozzá legjobban illő olasz (lehetőleg nápolyi) ételkülönlegességet szolgálja fel. A tésztában fürdő Konfuciusz, a süteménymorzsákat maga után hagyó Galilei vagy épp a lasagne-t falatozó Voltaire végül mind meghajlik a Budból sugárzó életvidámság és a pompás ennivalók hatása alatt.

 

A receptek pedig valóban elkészíthetők. Ám még mielőtt valaki megrémülne attól, hogy immár kedvenc színésze is csillivilli látványszakácskönyvek írására adta a fejét, fontos tudni, hogy az Eszem, tehát vagyok nagyon személyes könyv. Fényképei és történetei nem az ételekről, hanem az emberről, Carlo Pedersoliról szólnak. A felpezsdítő, humoros szócsaták és a kiváló receptek ízig-vérig Bud Spencerhez illőek. Ahhoz pedig, hogy egy ínyencség elkészítését megérthessük, bizony el kell olvasni az egyes fejezeteket, hiszen (bár az egyes étkek hozzávalói kiemelten szerepelnek) Bud Spencer felváltva cseveg és főz a könyv lapjain (tésztát csakis al dente!). Így azután mire egy recepthez minden részlet előttünk van, meg is ismerkedtünk egy-egy filozófus legfőbb eszméivel, s azt is tudjuk már, mit mondana erről vagy arról a futteténne-filozófia…

 

Hogy kinek ajánlanám a könyvet? Természetesen minden rajongónak. Azok, akik szívesen esznek időről időre hagymás babot, hamburgert, virslit, zöldbabos rizst vagy akár krumplis halat csak azért, hogy így is emlékezzenek kedvenc filmjeikre (kezdőknek ajánlott a fenti ételek elkészítése előtt megtekinteni a spencerpolo.hu öt hangulatos és vicces főzőfilmjét…), most tizenkét új étel elkészítését próbálhatják ki, miközben Bud Spencerre és a filmjeire gondolnak.

 

De azok is örömüket lelik a könyvben, akik egy rendhagyó recepteskönyvvel szeretnének elutazni egy más mentalitású ország ismeretlenül izgalmas ízei közé. Találunk a könyvben hallevest, lasagne-t, pizzát, padlizsánfelfújtat és fűszeres tintahalat, kiderül, mi a casatiello és a diavulilli (egy húsvéti csemege sós, kolbászos, illetve édes, cukros változata). Megtudhatjuk, hogy az olaszok (sőt, nápolyiak) még a száraz kenyérből is laktató, paradicsomos-bazsalikomos finomságot tudnak készíteni, a fresellát. De olyan igazi különlegességeket is kipróbálhatunk, mint a Capello del Cardinale, amely fordításban ugyan „a bíboros kalapja”, de valójában egy rizses, sonkás, sajtos, kemencében sülő egytálétel; a Cavatelli alla Murgiana, amely cardoncelliből, vagyis laskagombából és cavatelliből, kagylótésztából főzött, sűrű, paradicsomos, édesköményes, kolbászos tésztafinomság, a pastiera Napoletana, amely ricotta alapú, naranccsal, citrommal és fahéjjal ízesített káprázatos sütemény; a spogliatella, amely kandiscukorral, fahéjjal és vaníliával bűvöli az édes tészta kedvelőit vagy épp az eredetileg Lengyelföldről érkezett, tojásban, vajban és rumban dúskáló csemege, a babà Napoletano.

 

Akit azonban inkább a filozófia érdekel, vagy épp szereti a humoros könyveket, szintén meg fogja szeretni ezt a könyvet. Iskolai filozófiaórákra is kiválóan alkalmas: persze csak akkor, ha a jelenlévők mind tudják, ki is az a Bud Spencer. A filmen oly keményöklű és meleg mosolyú Mester: aki remélhetőleg még sokáig írja jobbnál jobb könyveit a rajongóknak és az örökkévalóságnak...