Főkép

Mindig öröm, amikor megjelenik egy új Wodehouse-regény, hiszen így lassan-lassan, mondhatni kötetről-kötetre haladunk arrafelé, hogy egyszer magyarul is elolvashassuk a szerző összes művét. Ez talán sokak számára nem jelent semmit, de szerintem azoknak, akik szeretik azt a fajta angol humort, amit ő képviselt és művelt, ez mindenképpen egy olyan elérendő cél, amiért érdemes várni, érdemes figyelni a kiadókat. Manapság már csak egyetlen kiadó, a Ciceró foglalkozik az életmű gondozásával – ez persze annyira nem probléma, hiszen emlékezzünk vissza, a kilencvenes években három-négy könyves cégnél jelentek meg Wodehouse-regények, aminek az eltérő színvonalú fordítások mellett az a kellemetlen következménye is volt, hogy különböző formátumban jelentek meg ezek a művek (ez pedig egy gyűjtő számára inkább bosszantó, mintsem örvendetes fejlemény).

 

A most megjelent A leleményes szövetséges című regény az életművön belül az Amerikában, még pontosabban a kaliforniai álomgyár környékén játszódó történetek közé tartozik, és érzésem szerint kilóg a többi Wodehouse könyv közül. Nem azért, mert a helyszín messze van a ködös Albiontól, miként a filmes közeg sem tartozik egyedinek a szerző által megírt helyszínek között (a szereplők döntő többsége ezúttal vagy oda tart, vagy onnan érkezik a történetben), hanem a szerelem miatt.

 

Amely érzelem ugyan meglehetősen gyakran fellelhető Wodehouse írásaiban, azonban itt és most másként találkozunk vele: egészen pontosan arra gondolok, hogy itt is vannak érzelmileg túlfűtött állapotba került fiatalok, akik nagyon szeretnék együtt leélni az életüket házasként, de ezúttal akadályként nem tűnik fel sem mogorva szülő, sem fogtechnikus gyám, aki az anyagi források biztosításának korlátozásával megakadályozná ezt a frigyet. Egyszerűen csak a pénztelenség, a nincstelenség áll a boldogság útjába…

 

A történet valamikor a nagy gazdasági válság idején játszódik, és bizony nagyon sokszor elhangzik, hogy manapság kirúgják az embereket, és hogy így megy ez, ilyen a gazdasági helyzet. Ez azonban még nem minden, mert ennél sokkal unikálisabb a regény, köszönhetően annak, hogy ezúttal nemcsak a huszonéves szerelmesek sorsát kísérhetjük szemünkkel, hanem a jóval idősebb korosztály tétova lépéseit is. Jelesül Bill, a leleményes cselszövőnek titulált ötletasszony, reménytelen és viszonzatlan vonzódását egy agglegénybe. A regény lapjainak többségében ez a szál végig jelen van, Bill több ízben megpróbál – számára kedvező irányba – változtatni ezen a helyzeten, de mivel akkoriban nem tartozott a bevett szokások közé, hogy egy nő kérje meg a férfi kezét, imádottja mindig nemet mond.

 

A Wodehouse-ra jellemző remek párbeszédeket ezúttal is élvezhetjük, amelyeket jól kiegészítenek a Bibliára, illetve más klasszikusokra történő utalások, no meg a versidézetek. Persze ezek a betétek igazából csak azoknak jelentenek sokat, akik vagy rendelkeznek kellő mélységű műveltséggel, vagy figyelmesen elolvassák a lábjegyzeteket.

 

Az is említést érdemel, hogy az író sosem mozgott olyan körökben, ahol a „reggel ötkor kelek, mert megyek a gyárba dolgozni” volt az általánosan elfogadott napkezdés. Ezért az ő szereplői igazából nem dolgoznak, hanem a valaki által korábban megszerzett vagyonból élnek, esetleg művészek, vagy olyan szellemi szabadfoglalkozásúak, akik abból élnek, hogy vannak olyanok, akiknek szükségük van a szolgálataikra. No meg a háztartás működéséhez szükséges személyzet kerül még bemutatásra – ez utóbbi csoportot jelen esetben a komornyik képviseli, aki kifejezetten színes egyéniség, kivált, ha fogyaszt némi alkoholt. Jut eszembe, ha valaki hajnali egykor ismeretlen eredetű és összetételű koktéllal kínál bennünket, legyünk nagyon óvatosak, nehogy valami csúfság történjék velünk…

 

Mindent összevetve azt mondom, hogy ez egy remek remény, ami ugyan nem ér fel az életmű legjobbjaihoz, azért tökéletesen alkalmas arra, hogy egy nyári délutánt vagy egy esős őszi délutánt, esetleg egy hideg téli estét, vagy az év bármely napját szórakozással, kacagással töltse meg, és elűzze a gondokat a fejünk felől. Ennél többet úgy vélem, nem is várunk el Wodehouse-tól.

 

A szerző életrajza