Főkép

Agatha Christie idén szeptember 15-én lett volna 125 éves, ám majdnem negyven éve halott. Különös, de a krimi királynője sok szempontból ma népszerűbb, mint életében. Akkor egy volt a kortárs írók közül, még ha nagyszerű is: ma viszont igazi legenda. S valahányszor újabb kötete jelenik meg az Európa Könyvkiadó életműsorozatában, egy-egy újabb arcát ismerhetjük meg. Így van ez A Listerdale-rejtéllyel is.

 

A válogatás meglehetősen rendhagyó Christie kötetei között. Novellagyűjtemény, amelyet eredeti formájában az írónő állított össze 1934-ben. Tizenkét darabja egyikében sem szerepel valamelyik híres detektív: a könyvbeli elbeszélések teljesen függetlenek egymástól, s magukért kell kiállniuk, Hercule Poirot vagy Miss Marple nevének varázsa nélkül. Nem csoda, hogy jelen kiadása előtt mindössze egy ízben jelentették már meg magyarul (sajnos, nem túl jól sikerült fordításban).

 

Azonban egyes történetek már korábban önálló életre keltek belőle: a Fülemüle-villa magyarul olyan klasszikussá vált, hogy a nyolcvanas években még az Ellenfelek című angol elbeszélőket összegyűjtő kötetbe is belekerült, hogy E. M. Forster, James Joyce, W. S. Maugham, Jean Rhys, Evelyn Waugh, Virgina Woolf és mások írásai mellett képviselje Agatha Christie, az angol író (és nem csak krimiíró!) munkásságát. A Baleset pedig az írónő magyar nyelven talán legtöbbet kiadott-lefordított novellája tizenegy megjelenéssel: rövid, mégis tökéletesen borzongató krimicsemege.

 

A gyűjtemény valamennyi elbeszéléséről elmondható, hogy igazi Christie. Sokféle hangulatot megtalálhatunk benne, ám az anekdotikus Gyümölcsöző vasárnap, a klasszikus krimis Hatpennys nóta (amely mellesleg remek képét adja az öregedő agglegényeknek is), vagy a körmönfontan tragikus Hattyúdal egyformán élvezetes történet. A novellákban szereplő esetek között akad tolvajlás, gyilkosság, titokzatos eltűnés, sőt, kémrejtély is, A maharadzsa smaragdja pedig azért tett szert külön hírnévre, mert főszereplőjét, aki véletlenségből egy drágakőlopás amatőr kinyomozójává válik, az írónő épp James Bondnak keresztelte el… Azonban a kötet összes, könnyedebb, kalandosabb írása is (amely általában egyszerre szól szerelemről és bűntényekről) remek szórakozást nyújt. Számomra az egyik legérdekesebb A Listerdale-rejtély, ez az alapvetően sznob történet, amely mégis olyan békés, magától értetődő és helyénvaló véget ér…

 

S persze a fentebb már említett két klasszikus, már csak azért is, mert ezek voltak ez első Agatha Christie-novellák, amelyekkel találkoztam egy 1988-as, nyelvtanulóknak készült, kétnyelvű válogatásban. Azt gondolom, mind a Fülemüle-villának, mind a Balesetnek egyszerűen mesteri a befejezése, olyasféle utolsó mondatokkal, amelyektől megborzong az ember háta, ha újra hallja… Persze ez nem utolsósorban a kiváló fordításnak köszönhető: hiszen Borbás Mária és Gy. Horváth László Agatha Christie klasszikus magyarítóinak számítanak, s a Lord Edgware meghal megjelenése óta Prekop Gabriella, a jelen kötet kétharmadának fordítója is csatlakozott hozzájuk.

 

Ezért, bármennyire is ismeretlen sokak számára a címe (s bármilyen elriasztó a borítója), mindenkinek ajánlom A Listerdale-rejtélyt: hogy belőle megismerjen egy újabb Agatha Christie-t.