Főkép

Majdnem elkerülte a figyelmemet ez a pompás vállalkozás: a Magyar Őstörténet gyönyörű könyvsorozata. A Helikon Kiadó és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Magyar Őstörténeti Témacsoportja tavaly azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megindít egy olyan könyvsorozatot, amelynek szép kiállítású, különleges gondossággal megtervezett és szigorú szakszerűséggel megírt kötetei bevezetik az érdeklődő olvasót a magyar őstörténet kutatásának legfontosabb témáiba.

 

Úgy gondolom, óriási dolog, hogy létezhet ez a széria! Miközben Magyarországon elvben mindenkit nagyon érdekel a magyar nép eredete, vándorlása, nyelve, történelme, a honfoglalók viselete, szokásai, s e témában bármilyen emeletes ostobaságot képes megvásárolni, mert ott van benne a vágy, hogy többet tudhasson meg – valójában nincs is olyan népszerűsítő szakkönyv, ami megbízható, húsz évesnél frissebb, szemléletében és témájában pedig elég átfogó lenne ahhoz, hogy rá lehessen mutatni: ha az érdekel, mivel tűzte meg a ruháját, hogyan nevezte a kenyeret, mivel harcolt, mivel evett, miben hitt, merrefelé tartózkodott 883-ban és mi módon kívánt temetkezni egy leendő honfoglaló, akkor tessék, ezt olvasd el, és megtudod! Pontosabban nem volt: eddig. Mára azonban már napvilágot látott a Magyar Őstörténet első két kötete: a hagyományőrzőknek is nagyon fontos A honfoglalók viselete, s a jelen könyv, a Magyarok a honfoglalás korában.

 

Míg az előző kötet egy igen népszerű téma kidolgozását vállalta magára, ebben a második könyvben mélyebbre hatolhatunk a történettudomány és a régészet berkeiben. A szerzőket ugyanis az érdekli, kikkel is találkozhattak a honfoglaló magyarok vándorlásuk során, milyen volt Kelet-Európa a 9. században, illetve milyenek (és egyáltalán kik) voltunk mi, akiket (pontosabban az őseinket) magyaroknak neveztek a korabeli Európában.

 

Míg a kötet első felében megismerkedhetünk a bizánciakkal, a kazárokkal, a szlávokkal, a ruszokkal és a varjagokkal, a besenyőkkel, a kimekekkel, a bolgárokkal, az alánokkal és a finnugor népekkel, a könyv második része azt kezdi nyomozni, mi közünk a megyerekhez, a madjarokhoz, a turkokhoz, a szavárdokhoz, a baskírokhoz, az onogurokhoz, a fekete és fehér magyarokhoz és a szabirokhoz. (Néha sok, néha kevés…) Miközben csuvas dallamokat, latin krónikákat, finnugor szavakat és török útleírásokat tanulmányozhatunk, kibontakozik a 9. századi magyar állam szerkezete, s az etelközi és honfoglaló magyarság története.

 

A könyvet ismét remek illusztrációk díszítik, közülük is kiemelendők Boldog Zoltán ihletett életképei és jelenetrekonstukciói. Rengeteg forrást is olvashatunk (megemlítendő azonban, hogy jó lenne tudni, kik is az egyes szemelvények magyarra fordítói, ez azonban sehol sem szerepel, pedig egy-egy szó fordításán elméletek múlhatnak…), továbbá fényképek, térképek és ábrák sora segíti az amúgy is izgalmas, változatos és olvasmányos szöveg megértését.

 

Csak sok sikert lehet kívánni a Magyar Őstörténet sorozatának, s mielőbbi folytatást. Én már alig várom a következő kötetet, szóljon bár például a honfoglalók nyelvéről vagy hitvilágáról…