Főkép

Fülszöveg:

Ha egy lázadó kémet kell kivonni a Birodalom szívéből, akkor Han Solo a legalkalmasabb a feladatra. Annak, aki be tudott törni egy birodalmi börtönbe és segített megsemmisíteni a Halálcsillagot, egy ilyen megbízatás nem jelenthet gondot.

 

Ám Han hiába találja meg az ügynököt, Scarlet Hark az ellenséges vonalak mögött akar maradni. Egy kalóz olyan lopott titkokat árul, amelyekért a Birodalom egész világokat pusztítana el, köztük azt a bolygót is, amelyen Leia a lázadók szimpatizánsaival tárgyal. Scarlet meg akarja találni a tolvajt, hogy megszerezze tőle a zsákmányt, és Hannak nem marad más választása, minthogy a kémnővel tart.

 

A zsúfolt városi utcáktól kezdve, a veszélyes őserdőn keresztül a csapdákkal teli idegen templomig Han, Leia, Csubakka és merész új társuk számtalan összecsapásba keveredik, miközben megbízhatatlan szövetségesek segítségével próbálják távol tartani a Birodalmat egy titokzatos, ősrégi eszköztől, amely mindent eldönthet. Ám a hősök még Luke Skywalker és egy X-szárnyú kötelék támogatása mellett is reménytelenül magukra maradnak a végső csatában. A tét nem kisebb, mint az a hatalom, amely örökre megszabadíthatja a galaxist a zsarnokságtól, vagy megszilárdíthatja a császár sötét uralmát.

 

 

 

 

Részlet a könyvből:

Első fejezet

 

A Birodalom középpontjától a Külső Gyűrűben található távoli csillagokig a Galaxis tele van élettel. A bolygókon, holdakon, aszteroidabázisokon és űrállomásokon különféle fajok ezrei élnek, és mindenki elfoglalja magát nagyra törő terveivel vagy éppen a mindennapi megélhetés gondjaival. Az egyik végletet a Császár törekvései jelentik, míg a másikat az, hogy lesz-e mit enni vacsorára. Vagy hogy lesz-e egyáltalán alkalom a vacsorára. Minden egyes városnak, kisebb településnek, állomásnak és hajónak megvan a maga története és titkai, reményei és félelmei, félig megfogalmazott álmai.

De minden fénykörre, minden csillagra, bolygóra, helyőrségre és külső állomásra bőven jut a sötétségből is. A csillagok közti űr elképzelhetetlenül hatalmas, és mindig is az lesz, sohasem fedezhetünk fel minden rejtélyt, amely megbújik benne. Egyetlen félresikerült ugrás, és egy hajó eltűnik. Ha nincs mód segítséget kérni, üzenni, hogy „Itt vagyunk, találjatok meg!”, vagy nem lehet mentőkapszulával elmenekülni, akkor akár egy egész flotta is eltűnhet a helyek közti térben, ahová még a fény is csak több élethossznyi idő alatt ér el.

Ennek megfelelően egy találkozó helyszíne lehetett akár naprendszer méretű, és a lázadó flotta észrevétlen maradhatott, mint egyetlen pehely a hóviharban. A toldozott-foldozott és plazmaégette cirkálóktól kezdve a harmadkézből szerzett hadihajókon keresztül az X- és Y-szárnyú vadászgépekig mindenféle hajók százai repültek zajtalanul az űrben, szükség esetén közelebb siklottak egymáshoz vagy eltávolodtak egymástól. A járműburkolatokon szerelődroidok másztak, összehegesztették a legutóbbi csatában szerzett sérüléseket, és a kapitányok abban a biztos tudatban irányították az alájuk rendelt személyzetet, hogy ők a tű a Birodalom hatalmas szénakazlában.

A rájuk leselkedő veszélyek közül nem az ellenség volt a legnagyobb, hanem a tétlenség. És az, ahogy egy bizonyos embertípus megpróbált megbirkózni vele.

– Nem csaltam – jelentette ki Han Solo, amikor Csubakka lehajolva belépett az ajtón. – Jobban játszottam náluk.

A vuki felmordult.

– Pont így játszottam jobban. Nem szabálytalan. Mellesleg mit vettek volna a pénzükön idekint, a semmi közepén?

Maroknyi vadászpilóta haladt el mellettük koszos narancssárga és fehér egyenruhában. Mind tisztelegtek, és Han egyesével odabiccentett nekik. Ronda alakok voltak. Középkorú férfiak, akik már túl sok időt töltöttek kint, és legszívesebben hazamentek volna a Galaxis valamelyik Erő háta mögötti bolygójára, hogy naponta kétszer leigyák magukat a legközelebbi bárban – és zöldfülű fiúcskák, akiknek a kívánságlistáján kiemelt helyet foglalt el az első bajuszkezdemény. A szabadság harcosai és gyenge szabakkjátékosok.

Csubakka hosszan, mély hangon morgott.

– Nem fogod – ellenkezett Han.

Tekintete találkozott a szőrmebundás izomkolosszus kék tekintetével, és a vuki hallgatása beszédesebbnek bizonyult minden szónál.

– Jól van, na! – horkant fel Han. – Levonom a részedből. Mikor lettél ilyen vajszívű?

– Han!

Luke Skywalker sietett oda az egyik oldalfolyosó felől, pilótasisakkal a hóna alatt. Mögötte két droid érkezett; R2-D2, a hengeres asztrodroid folyamatosan csipogott és sípolt, és a magas, fényes burkolatú C-3PO úgy gesztikulált mellette két krómarany kezével, mintha egy emberi fül számára érthetetlen beszélgetésben válaszolgatna a másik gépnek. A kölyök egészen kipirult, haja izzadtan tapadt a fejére, de úgy vigyorgott, mintha az imént nyert volna meg egy versenyt.

– Helló! – köszönt oda Han. – Manővergyakorlatról jössz?

– Igen. Ezek a srácok nagyszerűek! Látnod kellett volna azt a szűk dugóhúzót, amit mutattak. Még órákig kinn tudtam volna maradni, de Leia visszahívott. Valami vésztalálkozót emlegetett.

– őimádottsága hívta össze a találkozót? – kérdezte Han, miközben együtt továbbindultak a főfolyosón. A levegőben hegesztőpisztolyok és hűtőfolyadék szaga terjengett. A Lázadók Szövetségénél minden helynek olyan szaga volt, mint egy javítóműhelynek. – Hát nem a Kiamurron van, azon a nagy konferencián?

– Úgy volt, hogy odamegy. Valószínűleg elhalasztotta az indulást.

A kis R2-es droid valamit sípolt, mire Han odafordult:

– Tessék?

C-3PO enyhén előrehajolt, mint aki zihál, pedig nem volt tüdeje. Fordított droidnyelvről:

– Azt mondja, a hercegnő már kétszer elhalasztotta az indulást. Jó nagy felfordulást okozott vele a hangárokban.

– Hát ez nem hangzik jól – mondta Han a fejét csóválva.

– Mármint, hogy valami visszatarthatja attól, hogy egy kerek asztal mellett ülve a Galaxis jövőjéről döntsön... Elvégre ez a kedvenc tevékenysége, nem?

– Tudod, hogy ez nem igaz – korholta Luke, miközben próbált helyet adni a folyosón a bronzszínű droidnak, amely úgy nézett ki, mintha most húzták volna ki egy szeméthalomból. – Nem értem, miért nem tudod jobban megkedvelni.

– Ó, hát kedvelem én őt.

– Mégis mindig leszólod. A Szövetségnek szüksége van jó politikusokra és szervezőkre.

– Nem lehet kormányod adószedő nélkül. Csak mert mindketten jobban szeretnénk, ha nem a Császár lenne hatalmon, attól még nem leszünk egyformák.

Luke megrázta a fejét. Az izzadsága kezdett felszáradni, és a haja lassan visszanyerte homokszínét.

– Sokkal jobban hasonlítotok egymásra, mint gondoljátok. És ez mindkettőtökre igaz.

– Nagyon optimista vagy, kölyök – jegyezte meg Han nevetve.

A parancsnoki központ bejáratánál Luke továbbküldte a droidokat. R2-D2 füttyögve, C-3PO a beleprogramozott udvariassággal méltatlankodott. A parancsnoki központ telitalálatot kapott a Yavinnál, de már egészen jól helyreállították. Az egyik szétlőtt falat már majdnem teljesen beborították új, vakítóan fehér panelekkel, mellettük a kormos régiek sokkal sötétebbeknek látszottak. A fejmagasságban lévő képernyők megmutatták a hajók helyzetét a flottában és a flotta helyzetét a találkozási pontnak megjelölt naprendszeren belül, ahogyan a javítószemélyzet állapotjelentéseit, a szenzoroktól jövő adatokat, és féltucat másik információt is. A munkaállomások egyikénél sem állt személyzet, az adatok tömege észrevétlenül áramlott tovább.

Leia a terem elülső részében állt, a koszos régi és a ragyogó új falrészek találkozásánál. Fekete öltözékét arany és bronz hímzés díszítette, lágyan leomló haját oly módon fogta össze a nyakszirt magasságában, amitől egyszerre látszott felnőttebbnek és határozottabbnak, mint a Halálcsillagon viselt oldalsó kontyoktól. Amennyit Han hallott a flottában keringő szóbeszédekből, annak alapján az Alderaan sorsa valóban érettebbé és erősebbé tette a hercegnőt. Bármennyire is titkolta, Hannak el kellett ismernie, hogy a nő jól viselte a tragédiát.

Harcen ezredessel beszélt, aki háttal állt a belépőknek, de a hangja így is jól hallatszott:

– Minden tiszteletem, de be kell látnia, hogy nem lehet minden szövetséges egyenlő! A Szövetség jobban meglenne a Kiamurron gyülekező pártok némelyike nélkül.

– Megértem az aggodalmait, ezredes – válaszolta Leia olyan hangon, amely egyáltalán nem közvetített megértést. – Ellenben azt hiszem, mindketten tisztában vagyunk vele, hogy jelen helyzetében a Szövetség nem utasíthat vissza semmilyen segítséget. A yavini csatában győztünk ugyan, de...

Harcen felemelt kézzel fojtotta belé a szót. Idióta, gondolta Han.

– Máris vannak, akik szerint túlságosan hanyagok vagyunk, és nem válogatjuk meg rendesen, hogy kit engedünk a sorainkba. Csak akkor nyerhetjük vissza a minket megillető tiszteletet, ha megszabadulunk a nemkívánatos elemektől.

– Egyetértek – szólt közbe Han. Harcen összerezzent, mint az álmában megbökdösött macska. – Érdemesebb lenne kizárni a söpredéket.

– Solo kapitány! – üdvözölte az ezredes. – Nem vettem észre, hogy ideértek. Remélem, nem bántottam meg valamivel!

– Nem. Természetesen nem – válaszolta Han egy nem túl őszinte mosoly kíséretében. – Mármint, gondolom, nem rólam beszélt, ugye?

– Mindenki tisztában van vele, hogy mekkora szolgálatot tett a Szövetségnek.

– Pontosan. Tehát semmi okom feltételezni, hogy az imént rólam beszélt.

Harcen elvörösödött, és egy apró, félhivatalos meghajlást követően válaszolt:

– Nem önről beszéltem, Solo kapitány.

Han leült az egyik üres munkaállomáshoz, kinyújtotta a lábát-karját, mint aki egy ivóban ül a régi cimborákkal. Lehet, hogy csak képzelte, de mintha apró mosoly villant volna fel Leia ajkán.

– Akkor nem vehetem sértésnek – jelentette be.

Harcen megfordult, hogy távozzon. Büszke tartással indult a kijárat felé, de Csubakkának mintha a szükségesnél egy másodperc törtrészével tovább tartott volna elállni az útjából. Luke nekitámaszkodott az egyik kijelző oldalának, ránehezedő súlya kis színpermetet szórt a képernyő szélére. Amikor az ezredes kiment, Leia felsóhajtott.

– Köszönöm, hogy ilyen gyorsan ideértek. Sajnálom, Luke, hogy el kellett hívjalak a gyakorlatról!

– Semmi gond.

– Egy szabakkjáték közepén voltam – mondta Han.

– Akkor nem sajnálom, hogy el kellett hívjam.

– Nyerő sorozatom volt.

Csubakka pufogva keresztbe tette a karját maga előtt. Leia megenyhült valamelyest.

– Tíz standard órával ezelőtt el kellett volna indulnom – mondta. – Nem maradhatok tovább. Váratlan fejlemények adódtak.

– Mi történt? – kérdezte Luke.

– Nem tudjuk használni az előretolt bázist a Targarth-rendszerben. Birodalmi szondákat azonosítottak a közelében.

A csend csupán egy lélegzetvételnyi időre telepedett rá a helyiségre, de így is átitatódott a bent lévők csalódottságával.

– Már megint? – kérdezte Luke szenvedő hangon.

– Megint – erősítette meg Leia karba tett kézzel. – Már keressük az alternatívákat, de amíg nem találunk megoldást, addig kénytelenek vagyunk pihentetni a terveinket.

– Vader tényleg minden követ megmozgat, hogy megtalálja a Szövetséget – mondta Han. – Vannak tartalék tervek?

– Cerroban, Aestilan és Hoth – felelte Leia.

– Eléggé alja helyek – jegyezte meg a csempész.

Egy másodpercig úgy tűnt, hogy a hercegnő vitatkozni kezd, de azután csak lemondóan bólintott. Egy titkos lázadó bázis kiépítése kritikus fontosságú; enélkül lehetetlen a teljes körű kiképzés, és nem lehet végrehajtani bizonyos javítási és gyártási feladatokat. Ráadásul ezt a Birodalom is tudta. Viszont a Cerroban víz és levegő nélküli kődarab volt, tehát alig lehetett jobb választás a nyílt űrnél, ráadásul rendszeresen aszteroidák bombázták. Az Aestilan bővelkedett levegőben és vízben, ahogyan sziklaférgekben is, amelyek már annyira meggyengítették a bolygó felszínét, hogy a viccek szerint az alagútfúráshoz elég volt fel-le ugrálni. A Hoth pedig egy nagy jéggolyó volt, amelyen csak az egyenlítő környékén lehetett elviselni valamennyire a hideget. Ott is csak akkor, ha sütött a nap.

Leia közelebb lépett az egyik kijelzőhöz, egy intéssel előhívta a Galaxis térképét. A több milliónyi nap tömegének mérhetetlen nagyságát elrejtette az a tény, hogy az egész elfért egyetlen kis képernyőn.

– Van még egy lehetőség – mondta a hercegnő. – A Seymarti-rendszer egy nagyobb útvonal közelében található. Bizonyított, hogy valaha volt arrafelé intelligens élet, de a mostani szondázás nem mutatott ki semmit. Lehet, hogy ez lesz a nekünk való hely.

– Rossz ötlet – ellenkezett Han. – Ezt nem gondolhatja komolyan.

– Miért? – kérdezte Luke.

– A Seymartiban hajók szoktak eltűnni. Sok hajó. Átugranak a hipertérbe, és nem térnek vissza.

– Mi történik velük?

– Senki sem tudja. Egy rendszer ilyen közel az útvonalakhoz és birodalmi helyőrség nélkül tényleg vonzó, ha nem akarjuk, hogy ránk találjanak, de mindenki messzire elkerüli, akit ismerek. Senki sem megy oda.

Luke elgondolkodva szorongatta a sisakját, végül kimondta, ami a fejében járt:

– Ha senki sem megy oda, akkor hogy tűnnek ott el hajók?

– Csak arra akartam utalni, hogy a helynek rossz híre van – mordult fel Han.

– A tudományos részleg szerint valamilyen téranomália bolondítja meg az érzékelőket – mondta Leia. – Ha ez igaz, és találunk rá módot, hogy kihasználjuk, akkor a Seymarti lehet a legjobb hely, ahol elkerülhetjük a Birodalom figyelmét. Amint Wedge Antilles visszatér az őrjáratról, összeállít egy kísérőcsapatot a felmérést végző hajóknak.

– Velük megyek – jelentette ki Luke.

– Beszéltünk erről – válaszolta Leia. – Wedge szerint a bevetés jó lehetőséget kínál neked a gyakorlásra. Téged kért másodparancsnoknak.

Luke mosolya úgy ragyogott, hogy Han szerint akár olvasni is lehetett volna mellette.

– Természetesen vállalom – mondta a kölyök.

Leia mellett felcsipogott egy kommunikációs panel, azután:

– Asszonyom! Melegen tartjuk a hajtóműveket, de ha nem indulunk el hamarosan, akkor újra kell kalibrálnunk az ugrást. Szeretné, hogy ismételten elhalasszam a találkozót?

– Ne! Mindjárt ott leszek – válaszolta Leia, és egy hangos kattanással bontotta a kapcsolatot.

Han előrehajolt a széken.

– Jól van – kezdte –, megnézem, mit tudok kezdeni itt magammal. Minoth és Hendrix között leállt a fegyverkereskedelem, de nem gond, majd elhozom a fegyvereket a Szövetségnek. Hacsak nem akarja, hogy elkísérjem a Falconnal a kölyköt.

– Nos, nem ezért akartam beszélni magával – mondta Leia.

– Történt még valami. Két évvel ezelőtt kiküldtünk egy ügynököt a birodalmi űr szélére. Azóta folyamatosan ellátott minket értékes információkkal, de az utolsó jelentését hét hónappal ezelőtt küldte. A legrosszabbat feltételeztük. Csakhogy tegnap kivonási kódot küldött a Saavin-rendszerből, a Cioranról.

– Az nem éppen a birodalmi űr széle – jegyezte meg Han. – Inkább a közepe.

Csubakka hangosan felmordult.

– Én sem azt a bolygót választottam volna – értett egyet a hercegnő –, de az üzenetben nem voltak információk. Nem kaptunk jelentést, még csak néhány szavas utalást sem. Nem tudjuk, hogy mi történhetett a legutóbbi és a tegnapi kapcsolatfelvétel között. Csak a kivonási kód érkezett meg, ami azt jelenti, hogy az ügynök hajót kér.

– Ó! – mondta Han, azután vigyor ült ki az ajkára. – Jól van, értem. Teljesen megértem. Van egy fontos fickó, aki csapdába esett ellenséges területen, és vissza akarják hozni. Mivel a birodalmiak még mindig rajzanak, mint a baciai vérdarazsak, inkább nem vállalnak kockázatot, és a legjobbat küldik ki. Erről van szó, nem?

– Nem így fogalmaztam volna meg, de elég közel jár az igazsághoz – mondta Leia. – Nagy a kockázat, és nem adhatok parancsot senkinek, hogy vállalja. Meg tudjuk oldani, hogy megérje, ha hajlandó segíteni.

– Nem kell parancsot adnia rá, ugye, Csubi? Elég, ha kéri, és máris ugrunk.

Leia tekintete ismét megenyhült.

– Tényleg megtenné? A Szövetségért?

Han úgy folytatta, mintha a hercegnő meg sem szólalt volna:

– Csak mondja, hogy kérem, és a Millennium Falcon magától bemelegíti a hajtóműveket, elugrik innen, felszedi azt a fickót, azután visszarepül, mielőtt észrevenné, hogy egyáltalán elindultunk. Semmi az egész!

Leia tekintete megkeményedett, és egészen rideggé vált.

– Kérem!

Han tűnődve végigsimított az egyik szemöldökén.

– Kapok egy kis gondolkodási időt?

Vuki társa halkan felmordult, türelmetlenül intett.

– Köszönöm, Csubakka! – mondta Leia. – Valós a lehetőség, hogy a birodalmiak valahogyan megszerezték a kivonási kódot, és csalinak használják, hogy csapdába csaljanak. Óvatosan kell közelíteniük.

– Mindig óvatos vagyok – méltatlankodott Han. – Mi van?

– kérdezte Luke-tól, akinek lehetett valami a torkával, mert nagyon köszörülte.

– Mindig óvatos vagy?

– Mindig elég óvatos vagyok.

– Az első feladat a kapcsolatfelvétel és a kivonás – folytatta Leia. – Ha ez nem lehetséges, akkor derítsenek ki mindent, amit csak lehet a történtekről és arról, hogy veszélyben lehetnek-e az ügynökeink! Ha csapdát szimatolnak, tűnjenek el onnan! Ha elveszítettük a nőt, hát elveszítettük. Nem akarunk újabb áldozatokat hozni.

– Nő?

Leia ismét intett a kijelzőnek, amely zöld figyelmeztető jelzésre váltott. A hercegnő megadta a hozzáférési kódot, mire egy magas járomcsontú, sötét hajú nő arca jelent meg a képernyőn. Hegyes álla felett az ajka úgy állt, mintha mindig mosolyogni készülne. Han arra gondolt, hogy ha egy városban találkozna vele, kétszer is megnézné magának, de nem azért, mert gyanúsnak találná. A kép melletti adatmezőben részletezett életút sokkal bonyolultabb volt annál, hogy első pillantásra felfogja, de a nevet megjegyezte magánka: SCARLET HARK.

– Ne is reménykedjen! – jegyezte meg Leia.

 

A Kiadó engedélyével.