Főkép

„Postán jött. Normál levélben. A régi, jól bevált módon. Nem volt ebben semmi meglepő, hiszen a bíró már közel járt a nyolcvanhoz, és nem bízott az új, korszerű eszközökben. E-mail vagy fax szóba sem jöhetett nála. De nem használt üzenetrögzítőt sem, és a telefontól is idegenkedett. Két mutatóujjával pötyögte ki a leveleit, egyenként ütögetve le a jó öreg Underwood billentyűit a redőnyös íróasztal fölé görnyedve Nathan Bedford Forrest méltóságteljes portréja alatt. A bíró nagyapja Forrest oldalán harcolt Shiloh-nál és még vagy fél tucat déli ütközetben, így nem csoda, hogy az unoka számára a tábornok volt a történelem legkiemelkedőbb alakja. A bíró harminckét éven át nem volt hajlandó tárgyalást vezetni július 13-án, Forrest születésnapján.”

 

Ray Atlee jónevű egyetemi tanár, aki jelenleg egyedül él, miután felesége lecserélte őt egy anyagilag sokkal kedvezőbb pasasra. A faképnél hagyott férj azóta sem képes túltenni magát az eseten, és bizony még mindig összeszorul a szíve, ha véletlenül összefutnak. Ilyen lelki állapotban kapja meg apja levelét, amelyben hazahívja a családi házba, hogy úgymond megbeszéljék a hagyatékával kapcsolatos tennivalókat. Maga a mód (egyszerű utasítás, semmi beszéljük meg, ha éppen ráérsz kitétellel) felidéz benne minden emléket, amelyek hatására annak idején fogta magát, és elköltözött az álmos kisvárosból, hogy önálló életet kezdjen.


Ezen ifjúi lépése szerfölött felháborította köztiszteletnek örvendő apját, aki úgy tervezte, hogy miután visszavonul a köz szolgálatából (évtizedeken át bíróként dolgozott), ügyvédi irodát alapít fiával, és majd közösen ténykednek. Az önállósodást sosem bocsátotta meg Raynek, és ennek köszönhetően az utóbbi években csak elvétve találkoztak egymással. Ám most úgy tűnik, eljött az ideje a kibékülésnek. Ray vegyes érzelmekkel lép be a meglehetősen romos állapotban lévő családi kúriába, de ezúttal elmarad a várt veszekedés vagy vita – apja ugyanis már halott. Első döbbenete után körülnéz az épületben, és újabb, ha lehet, még nagyobb meglepetés éri.

Reuben V. Atlee bíró halála már esedékes volt egy ideje (ha lehet így fogalmazni), mivel az utóbbi időben egészségi állapota erősen leromlott, többek között rákkal és infarktussal is kezelték. Szóval távozása, bár a vártnál sokkal fájdalmasabban érintette Rayt, annyira azért nem volt váratlan. Ellenben az egyik szekrényben talált hárommillió dollár (szépen kötegelve) egyfajta sokként éri. Apja biztosan nem keresett ennyit életében, hiszen ha csak egy kis fölös pénze volt, azonmód eljótékonykodta. Megvesztegetésről szintén szó sem lehet, mivel a megyében egyszerűen nincsenek ekkora horderejű ügyek, nem is szólva arról, hogy a bíró már évek óta visszavonult.

Időbe telik, mire Ray bejelenti a halálesetet, és döntésre jut a vagyonnal kapcsolatban. Egyelőre nem szól róla senkinek, aztán majd… majd menet közben kialakul.

Bár a befejezés az eddig megszokott színvonaltól – rövidsége miatt – kissé elmarad, a Végzetes hagyaték tizenhárom évvel az eredeti megjelenése után is kellemes és izgalmas olvasmány, amely tovább öregbíti azt a nimbuszt, aminek során Grisham elnyerte a jogi krimik nagymestere címet.

A szerző életrajza