Főkép

Egy új le Carré mindig élmény – hogy ezúttal mégis azt éreztem, a szokásosnál is lassabban építkező, komótos, udvarias hang valahogy nehezebben talál utat hozzám, leginkább a tikkasztó hőségnek köszönhető. Le Carré ugyanis nagyon nem nyári olvasmány – sokkal inkább szürke őszi-téli estékre való. Olyankor valahogy könnyebb hozzálassulni a tempójához, értékelni jellegzetesen angol finomságait és maró humorba forgatott bölcsességeit.

 

A felütés ugyanakkor passzol az olvasót jelen esetben fojtogató körülményekhez: a forróságtól olvadozó török hegyekben megkínoznak, majd agyonlőnek egy élre vasalt angol vállalati jogászt, akinek látszólag semmihez semmi köze és a legkevésbé sem tudja, hogy került egyáltalán oda, ahova és mit is követett el. Nagyjából ezzel egy időben egy eldugott angol kisvárosban egy gyerekzsúrokon parádézó kispályás bűvész számláján rejtélyes milliók jelennek meg – naná, hogy múltbeli árnyakat és titkolt életeket hozva magukkal. Eltűnik egy befolyásos londoni pénzügyi szakember, egy orosz teherhajót, gyomrában megkérdőjelezhető legalitású rakománnyal feltartóztatnak a tengeren, orosz gengszterek és svájci pénzmosók csapnak össze és egy angol vámtiszt furcsa összefüggésekre bukkan.

 

Csak a szokásos le Carré-i felállás, nemde? A rutinos olvasó már úgyis tudja, hogy minden mindennel összefügg és a megannyi széttartó szál, ismeretlen ismerős és pénzügyi machináció közepette úgyis kikerekedik valami mocskos politikai és/vagy gazdasági machináció képe – ami ismét csak túlságosan rímel a hétköznapjainkra ahhoz, hogy maradéktalanul jól essen. A keret ezúttal a ’90-es évek eleje, a Szovjetunió összeomlása utáni időszak, a zavarosban halászók aranykora – régi és új oligarchák, keleti és nyugati gengszterek, tisztes bankárok és feltörekvő businessman-palánták egy emberként vetik rá magukat a hirtelen őrizetlenül maradt szovjet javakra. Piacra kerül itt minden, nukleáris fegyverektől kezdve egész utódállamokon át a kizsigerelt oroszok véréig.

 

A Single-ház természetesen maradéktalanul tisztességes eszközökkel igyekszik ott segíteni, ahol tud, hogy mindeme ex-szovjet kincsek az újonnan formálódó orosz pénzügyi elit kezében maradjanak és hozzanak tisztes hasznot. Mi más lenne a dolguk becsületes angol befektetési cégként? Hogy idősebb és ifjabb Single szakításának, a fiú apjától való elszigetelődésének, majd a cégalapító eltűnésének mi köze mindehhez, azt igazán senki sem tudhatja… Hogy hogy jön a képbe a brit titkosszolgálat, azt pláne nem…

 

Single & Single – nem véletlen a címadás. Ez a könyv a bűnügyi regény álcájába bújva valójában apa és fia regénye. Szorosan ott liheg a le Carré-életmű (egyik) csúcsa, az Egy tökéletes kém nyomában: középpontban a szerzőt egész életében kísértő apa-fiú konfliktussal. Csodálat, csalódás, árulás, megbánás adják egymásnak a stafétát a lapokon, miközben újrajátszódik (megint) az ifjú David John Moore Cornwell (alias John le Carré) ráismerése saját apja valódi természetére. Ám nem állunk meg itt – most először kapott el úgy igazán az érzés, hogy le Carré folyamatos küzdelme az apával egyfajta küzdelem a hazával, a kötelességgel, a belénk kódolt értékrendekkel is. Mintha mindent, ami fontos, egyszer el kéne árulnunk – ahogy főszereplőnk esik szerelembe a „másik apával”, a tiltott nővel, az orosz lélekkel, Oroszország álmával.

 

Kémregény ezúttal szinte nincs is, van helyette megannyi gazdasági bűntett és kiváló jellemrajzok sokasága. A sokadik regény után kezdem úgy érezni, mintha a szerző valamiféle fáradhatatlan lelkiismerettől hajtva „végigírná” jelen világunk összes betegségét – újra meg újra rámutatva arra, mire képes az ember, ha túl sok lehetőséget kap a kezébe. Tegyük csak egymás mellé ezeket a könyveket – garantáltan nem lesz kellemes ránézni az összképre.