Kamelot: Haven (CD)

Ha egy bandát elhagy az énekese, akinek egyedi hangja markáns szerepet játszott az elért sikerekben, nem mindig jönnek ki jól a dologból. No, a Kamelot pont nem ebbe a kategóriába tartozik, ugyanis a Roy Khan távozása után érkezett Tommy Karevik annyira bevált, hogy nem csupán egy igencsak jól sikerült lemezt (Silverthorn) készítettek együtt, hanem már van egy második közös albumuk, a Haven is, ami idén májusban jelent meg.

 

1991-es indulásukkor még inkább a power metal vonalat képviselték, de az utóbbi lemezeken már a díszítésként, színezésként felbukkanó durvább ének, illetve a progresszív és szimfonikus megközelítés is szerves részét képezi a zenéjüknek.

 

A „Fallen Star” csalókán indul, a kezdeti akusztikus bevezető után átváltanak a jól ismert, tempós, Kamelot-hangulatra, a refrén pedig egyenesen szárnyal. Sokszínű, változatos zenei világuk már itt is megvillan, a heroikus átvezetőből berobbanó refrén pedig igencsak zseni. Az első klipes, nem kevés Dream Theater-hatást felvonultató „Insomnia” nagyon gyorsan belopta magát a szívembe, olyannyira, hogy minimum ötször meg is hallgattam egymás után, nem tudtam ugyanis szabadulni a hatása alól. A refrén újfent telitalálat, oktatni kellene.

 

 

A kimért, középtempósabb „Citizen Hero”-val kissé visszavesznek a lendületből, olyan mintha tényleg egy éppen harcba induló csapat énekelné menetelés közben, és inkább progresszívebb a zenei köntös. A „Veil Of Elysium” viszont már abszolút a klasszikus időket idézi, kétlábdob, géppuska gitár, epikus refrén, amelyről a budapesti koncerten is bebizonyosodott, hogy élőben is megállja a helyét.

 

 

Érzelmes húrokat pengetnek az „Under Grey Skies”-ban, fúvósok, akusztikus gitár, és még a Delain angyali hangú énekesnője is szerepel benne. Hihetetlen, milyen szépen kiegészítik egymást az énekesek, garantált a libabőr. Részemről klipért kiált, sőt, úgy vélem, kis szerencsével nagy siker lehet belőle.

 

A „My Therapy”-ban minden benne van, amiért érdemes és lehet is kedvelni a Kamelot muzsikáját, kitörölhetetlen a refrén. Az „Ecclesia” felvezetése után belecsapnak az „End Of Innocence”-be, amellyel ismét bebizonyosodik, hogy már régen maguk mögött hagyták a „sárkánykergetős lovagmetal”-t, power és progresszív metal keveredik itt is nagyon magas szinten. Ez is nagy kedvenccé vált nálam. A „Beautiful Apocalypse”-ban kissé szigorodnak, de a refrénben némileg lazítanak a dolgon, modern zenei környezet, finoman torzított ének, headbangelésre kiválóan alkalmas riffekkel. A „Liar Liar (Wasteland Anarchy)”-t is nagyon bírom, melyben az Arch Enemy énekesnője, Alissa White-Gluz vendégeskedik hörgéseivel és tiszta énekhangjával – sodró lendületű, keményebb darab, amiben a hangszeresek újfent megmutatják, zeneileg milyen bámulatos dolgokra képesek. A hölgy egyébként már az előző lemezen is közreműködött. Ahogy a szóló után durván hörög, majd egyedül énekli tisztán a refrént, az megint csak olyasmi, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Mesteri!

 

A „Here’s To The Fall” lassú percei ismét előidéznek néhány libabőrös pillanatot, Tommy megint nagyon nagyot alakít, és nemcsak a lányokról, de még majdnem rólam is leénekli a bugyit. Ezt követi a lemez talán legdurvább tétele, a „Revolution”. A TRACK-ben bebizonyosodott, hogy ez a dal élőben egyrészt nagyon meg tud dörreni, másrészt rettentő nagyot lehet bulizni rá. Az egyik legjobb élvezeti értékkel bíró darab a lemezen, mert amellett, hogy csápolni, headbangelni, ugrálni lehet rá, a verzékre még egy kis tánc sem elképzelhetetlen. Tudom, furán hangzik, de tényleg alkalmas minden említett testmozgásra a dal. Természetesen ismét Alissa-nak köszönhető a hörgés-morgás a számban. Állati jó szerzemény!

 

Az elmúlt percek szigorúsága után a címadó „Haven” instrumentális percei nyújtanak megnyugvást a felfokozott lelkiállapotra. Itt ér véget tehát az alap kiadás, de véleményem szerint érdemes beszerezni a lemez bővített kiadását, mert igazi ínyencségeket lehet rajta fellelni, mint például az „End Of Innocence” zongorás, vagy a „Veil Of Elysium” akusztikus köntösbe bújtatott verziója.

 

Mostanában elég hamar képes vagyok „megemészteni” és ezzel együtt némileg rá is unni egy-egy adott lemezre, a Haven azonban napi rendszerességgel feltűnik a lejátszó listámon, és minden egyes alkalommal nagyszerű élményt nyújt a hallgatása. A banda eleinte inkább mutatott rokonságot a power metalos bandákkal, mint a Nightwish-sel, de manapság ez a helyzet megváltozott, fordult a kocka, így aki szereti Toumas-ék zenei világát, az is nyugodtan tegyen egy próbát az új Kamelot albummal!

 

Az együttes tagjai:

Tommy Karevik – ének

Thomas Youngblood – gitár

Sean Tibbetts – basszusgitár

Oliver Palotai - billentyűs hangszerek

Casey Grillo – dob

 

Közreműködő zenészek:

Alissa White-Gluz (Arch Enemy) – női ének (10. szám), durva ének (10. & 12. szám)

Charlotte Wessels (Delain) – női ének (5. szám), háttérvokál (9. szám)

Troy Donockley (Nightwish) – fúvós hangszer (5. szám)

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Fallen Star

2. Insomnia

3. Citizen Zero

4. Veil of Elysium

5. Under Grey Skies

6. My Therapy

7. Ecclesia

8. End of Innocence

9. Beautiful Apocalypse

10. Liar Liar (Wasteland Monarchy)

11. Here`s to the Fall

12. Revolution

13. Haven

 

Diszkográfia:

Eternity (1995)

Dominion (1997)

Siége Perilous (1998)

The Fourth Legacy (1999)

Karma (2001)

Epica (2003)

The Black Halo (2005)

Ghost Opera (2007)

Poetry for the Poisoned (2010)

Silverthorn (2012)

Haven (2015)