Főkép

Úgy figyeltem meg, sokak számára nagyban befolyásolja az olvasási élményt, hogy a különböző címkék, a fülszöveg, a kiadó vagy éppen bármi egyéb besorolás alapján valamilyennek várnak egy könyvet, és hiába tetszhetne amúgy, így mindenképp csalódást jelent, ha valaki nem azt kapja, amire számít. Aki Pék Zoltán regényét valami kalandos, szórakoztató, alternatív jövőben játszódó budapesti sci-finek várja, azt bizony meglepetés fogja érni: a Feljövök érted a város alól ugyanis sok minden, de biztosan nem könnyed szórakozás, sokkal inkább hihetetlenül tömör és tömény depresszív vízió a kettészakadt és jelentősen átalakult Budapest világáról - a nem túl távoli jövőben.

 

Természetesen nemcsak Budapest változott, hanem az egész világ is: gyakorlatilag a Duna lett  Kelet és Nyugat határa – míg Pesten a lepukkadt átmeneti zóna (a korábbi belváros) és a keleti iparmágnások felhőkarcolói kaptak helyet, Budán egy furcsa fanatikus vallási irányzat uralkodik. Corvinus egy fiatal srác, aki ugyan árván nőtt fel a pesti dzsumbujban, mégis a lehetőségekhez képest mintha megtalálta volna a helyét az alvilág határán. Nem egy leányálom az élete, de valahogy a komoly veszélyek mintha elkerülnék, és mindig akad valamilyen kisebb-nagyobb megbízás, biztosítva ezzel a megélhetését. Ezúttal viszont egy eltűnt fiút kell felkutatnia, ami kifejezetten veszélyes és kétes ügyletnek ígérkezik...

 

A történet közben ráadásul visszatekint a múltba is, és bár sok esemény részleteit mindvégig homály fedi, egy idő után elmúlt a hiányérzetem ezekkel kapcsolatban – pont annyit tud meg az olvasó, ami feltétlenül szükséges, illetve ami a hangulat árnyalásához elengedhetetlen, hiszen ez utóbbi az, amiben a regény igazán erős. Pék Zoltán neve nem ismeretlen már, hiszen műfordítóként számos fantasztikus regény magyarra fordítását köszönhetjük neki, mint például Neil Gaiman és Philip K. Dick műveit, de akad még Paul Auster, Christopher Moore és Lawrence Block regény is az életművében. Kényelmesen mozog a bizarr, szürreális és fanyar humorú művek világában, kisujjában van már a nyelvezetük – nem csoda hát, hogy első saját regénye is hasonló stílusban íródott, tele nyelvi leleményekkel, amelyeket ilyen mélységben csak olyan ismerhet, akinek az agya hétköznapi munkája során is gyakorlatilag folyamatosan ilyesmik körül forog.

 

Bravúrosan bánik ezzel az eszköztárral, és valami olyan bámulatos hangulatot tudott teremteni, amire nagyon kevesen képesek. Tömören, lényegre törően fogalmaz, a mondatszerkesztés is alkalmazkodik a leírni kívánt hangulathoz, néhol egészen töredékes, depresszív, és ez a sötétség bizony megfekszi az ember gyomrát. Kifejezetten tömény olvasmányt kapunk ezáltal, amivel 15-20 oldal után telítődik az olvasó, és fel kell jönnie levegőért, megemészteni az olvasottakat, miközben persze hihetetlenül a hatása alá von. Egyszerre megterhelő és nagyon élvezetes olvasmány, az odavetett humoros megjegyzések néha valamelyeset oldják a sűrű feketeséget, de nem több ez, mint a fuldokló pillanatnyi levegővétele. A regény terjedelme sem hosszú, ami manapság sajnos ritkaság, hiszen a mennyiség nem feltétlenül jelent minőséget is, de itt pont megfelelőnek éreztem. Nos, a végkifejlet meg különösen kedvemre való - bevallom, kifejezetten rajongok az ilyen szokatlan befejezésekért…


Ha kedveled a kimondottan nyomasztó hangulatot, nem félsz az igazán sötéttől, ami magához húz, és vonz akkor is, ha már alig kapsz levegőt, mégis legszívesebben újra belemerülnél, akkor bátran kezdj bele a Feljövök érted a város alólba. Kevés könyv képes ilyen hatást gyakorolni, hogy amint vége, legszívesebben kezdeném újra, hogy újra a hatása alá kerülhessek, lebeghessek benne, és érezzem az ütést a gyomromban egy-egy odavetett, de fájón találó megjegyzés vagy félmondat kapcsán. Remélem, eljut azokhoz is a regény híre, akik szívesen merülnének el benne, de azt hiszem, nem a sci-fi olvasói bázis a célközönsége ennek a műnek, sokkal inkább a kortárs irodalom kedvelőié – pontosabban bárkié, akit elkap a sodrása…

 

Részlet a regényből