Főkép

Emelje fel a kezét, aki volt már Falunapon. Amikor pár száz ember egy helyen tartózkodik, és nemes egyszerűséggel jól érzi magát. Eszik-iszik, szórakozik, nézi a színpadon zajló eseményeket, beszélget a szomszédokkal, rokonokkal, ismerősökkel. Na a mostani Nyári MondoCon annyiban tért el egy átlag falunaptól, hogy sokkal többen zarándokoltak el a Budapesti Nemzetközi Vásár területére (a hivatalos adat szerint több mint tízezren), és az átlag életkor közelebb volt a húszhoz, mint a harminchoz – valamint az étlapon pörkölt helyett szusi szerepelt. Mindezeken felül az idő pompás, a hangulat vidám, a szociális faktor pedig legalább olyan értékűnek számít, mintha az ÖSSZES facebookos ismerőst sikerülne egyszerre összecsődíteni a kedvenc szórakozóhelyünkre.

 

Amikor nem sokkal reggel tíz előtt megérkeztem a főkapuhoz, már látszott, hogy ezúttal sem leszünk kevesen, tisztes tömeg várakozott ugyanis a bejutásra, és ránézésre az elővételes sor legalább olyan hosszú volt, mint a kapunál fizetők tábora. Keménykötésű cowboyunk vezetésével pillanatok alatt a kapun belül találtuk magunkat, és miután egyeztettünk, hogy kinek milyen kötelező programjai vannak, elindultunk egy gyors nézelődésre. Most csak két épület várta az érdeklődőket (az egyikben a gamer csoport vert tanyát, a másikban pedig a kereskedők várták a vásárlókat), a különféle klubok pedig a szabadban kaptak helyet, ki sátort vert magának, ki pedig az árkádok alatt helyezte el az asztalát. Ettől az egész rendezvénynek Szigetes hangulata lett, ráadásul így mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy itt bizony bőven lesz mit kipróbálnia, nem korlátozódik az élet a nagyszínpad, vagy valamelyik játékkonzol környékére. Nekem legjobban az airsoftos gyakorlópálya tetszett, valamint Kultúr Korner melletti terület, ahol nemcsak kendósnak lehetett beöltözni, hanem kipróbálhattunk kínai játékokat, illetve az evőpálcika helyes használatát lehetett gyakorolni, no meg különféle álarcok között kereshettük a hozzánk legjobban illőt.

 

 

A későbbi programok közül számomra újdonság volt a Nindzsa számháború, valamint a Főnix Könyvkiadó „hogyan írjunk novellát” workshopja, ahol hús-vér írók adtak tanácsot az érdeklődőknek. De volt helybenrajzolás (ez kicsit más, mint a helybenfutás), arcfestés és még sok más egyéb, amire ezúttal sem jutott időm. Továbbra sem értem, de valahogy sosem sikerül minden előzetesen eltervezett előadásra, programra időt szakítanom, valami mindig közbejön, és borul a menetrendem. Természetesen nem sopánkodni akarok, mert bizony nagyon jó érzés találkozni az ismerősökkel, megdicsérni az arra érdemes CP-ket – és úgy általában részese lenni a Connak, átélni azt a hangulatot, ami mindig arra késztet, hogy itt legyek.

 

CP-k. Ezúttal olyan érzésem volt (bár ezt nem tudom számokkal alátámasztani), hogy kisebbségbe kerültek a beöltözött látogatók. Ráadásul talán ez volt az első alkalom az utóbbi pár évben, amikor a gardrób cosplay ennyire hangsúlyosan volt jelen. Ez a szakkifejezés – mint azt a nálam okosabbaktól megtudtam –, azt jelenti, hogy az illető csak kinyitja a ruhásszekrényét, magára ölt pár ruhát a hétköznapi ruhatárából, ezt kiegészíti egy füllel, szarvval, fegyverrel, és már kész is a cosplay. Ezek között is volt pár meglepően jó vagy eredeti, de azért a többséget nem nevezném egyetlen nemzetközi versenyre sem. Jut eszembe, ha ez a tendencia folytatódik, akkor hamarosan beköszönt a két óránál hosszabb Craftmanship versenyek kora – most ugye nem volt performace, de ha az is lesz, akkor gyakorlatilag ez a két program 3-4 órát hasít ki a napból magának, ami óhatatlanul átszervezést, vagy újragondolást igényel. Persze a többség számára még mindig ez a fő program (ez azért látszott a nézőszámon), szóval nem egyszerű a helyzet, mert hova kerüljenek majd a nagyszínpadról kiszorult műsorok. Kíváncsi leszek a megoldásra.

 

 

Lehet, hogy én vagyok a finnyás, de sajnálatosan kevés igazán kiemelkedő CP-t láttam. Jóból, ötletesből (Asterix-Obelix például) volt bőven, de a kellőképpen kidolgozottból maroknyi talán – nem véletlen hogy az Eurocosplayen csak három versenyző indult. Persze tudom, hogy ez az egész nem a profizmusról szól, hanem a hangulatról, a közös rajongásról, arról, hogy valamilyen szinten kinyilvánítsuk vonzódásunkat a mangákhoz-animékhez, ezért be is fejezem a morgolódást.

 

Az mindenképpen ígéretes, hogy egyre többen jönnek a MondoConra, és már nem csodálkozom, amikor anyuka vagy apuka elkíséri csemetéjét, sőt, azon sem, amikor az idősebb Conosok karonülő csemetéjükkel bukkannak fel. Az is nagyon pozitív fejlemény, hogy a jelenlévő klubok egy része kihasználja a lehetőséget, és különféle programokkal igyekeznek magukra irányítani a figyelmet. Idén első ízben láttam drogellenes standot, ami mindenképpen örvendetes, kíváncsi vagyok, legközelebb mivel gyarapszik a standkínálat. A Fogadóban, ahol a különféle árusok vertek tanyát, csak késő délután volt időm alaposabban körülnézni, korábban mindig elriasztott a tömeg, és a levegőhiány. El nem tudom képzelni, miként bírták ki ezt a trópusi klímát, tisztelet a kitartásukért. Ősszel majd hűvösebb lesz.

 

Akárcsak korábban, ez a nyári Con is szép volt, jó volt, ősszel újra jövünk, mert a MondoCont továbbra is vétek lenne kihagyni, és ahogy azt minden ismerősömnek mondom, akárcsak a Könyvfesztivált, vagy a Visegrádi Palotajátékokat, egyszer az életben ezt is mindenkinek látnia kell.

 

Mondoconos fotóalbum