Főkép

Keith Jarrett, korunk egyik legnagyobb formátumú zongoraművészének 70. születésnapja alkalmából két albumot jelentetett meg az ECM kiadó. A 2014-es szóló koncertjeinek esszenciáját tartalmazó Creation című korong a dzsessz és a kortárs zene határmezsgyéin való folytonos, improvizációs átjárás által fest képet Jarrett kimeríthetetlen fantáziájáról. Az idén május 8-án, ugyanazon a jeles napon megjelent másik album pedig Jarrett klasszikus repertoárjának még felvételeken ismeretlen területeire nyit ajtót, méghozzá két zongora versenymű előadására.

 

Samuel Barber Piano Concerto op. 38-as darabjának bemutatására az Elzász-Lotaringia vidékén elterülő Saarbrücken kongresszusi központjában került sor 1984-ben a Rundfunk-Sinfonieorchester Saarbrücken kíséretében Dennis Russel Davies vezényletével. Barber versenyművével Jarrett nem sokkal a New York-i Philharmonic Hall rendelésére született darab megkomponálását követően, a ’60-as években ismerkedett meg, anélkül, hogy akkor megfordult volna a fejében, hogy valamikor el fogja játszani, bár azonnali vonzódása a még ma is időben előremutató hangzásvilágnak köszönhetően sokat sejtethetett. A nem átlagos technikai virtuozitást megkövetelő, nem zongorista által komponált futamok a kromatika és a disszonancia végtelen variációs lehetőségei közül rögtön számos példát megvalósítanak már az első tétel során. A zenekar és Jarrett között a lehető legnagyobb az összhang, voltaképpen néha az az érzetünk támad, hogy az előbbi határozza meg az utóbbit, a zongora hangjai mintha csak a vonósok által játszott motívumokra adott reakciók, azok zenei kisülései lennének. Sodró, elsöprő erejű versenyművet hallhatunk, és bár Jarrett lehengerlő, mint mindig, az előadás éppen a harmonikus arányok miatt igazán meggyőző.

 

Bartók Béla Piano Concerto No. 3 művét a New Japan Philharmonic Orchestra kíséretével, Tokióban adta elő Jarrett, Kazuyoshi Akiyama vezényletével. Jarrett és Bartók viszonya szintén a ’80-as évekre megy vissza: Budapesten több alkalommal is hallhatták a szerencsésebbek Jarrett Gyermekdalok előadásait is a Zeneakadémián, egy ízben tudtommal egy napon Bartókot értelmezett, hogy a következő napon már a triójával lépjen fel. Éppen olyan egyedi pillanat lehetett ez a zenetörténetben, mint az, hogy ha nem is a Gyermekdalok felvételei, de Bartók és Jarrett kapcsolata végre egy felvétel formájában elérhetővé vált. Barberrel ellentétben Bartók versenyműve nem a tempóval, hanem a zene szerkezeti sűrűségével teremt olyan dinamikát, amely Jarrett lírai énjében kiváló visszhangra talál. Bárcsak Bartók hallhatta volna ezt az előadást! Meg sem kísérelem leírni kettőjük találkozását, feltétlen hallgassák meg!

 

És akik csak a dzsesszes Jarrettet szeretnék is, be kell, hogy szerezzék ezt a korongot a gyűjteményükbe, ugyanis a gyermeki énjéhez mérten, a klasszikus előadást követően, éppen úgy, mint már hatéves korában is tette, improvizál egyet a mester szólóban, mindannyiunk örömére. Egy amolyan szokásosat? Tényleg lenne bármi, amit szokásosnak nevezhetnénk Keith Jarrett-től?

 

Előadók:

Keith Jarrett – zongora

Rundfunk-Sinfonieorchester Saarbrücken

Dennis Russel Davies – karmester

New Japan Philharmonic Orchestra

Kazuyoshi Akiyama – karmester

 

A lemezen elhangzó számok listája:

1. Samuel Barber: Piano Concerto op. 38

2. Béla Bartók: Piano Concerto No. 3

3. Keith Jarrett: Tokyo Encore – Nothing But a Dream