Főkép

A meseterápiával való ismerkedésem nem ma kezdődött, de ha jól sejtem, a mesehősökhöz hasonlóan még én is csak az út elején járok. Első körben karácsonyi ajándékként kaptam meg a Meseterápia című kötetet, aminek nagyon örültem, mégis egészen eddig váratott magára, hogy elolvassam, ezt követően pedig az ekultura.hu révén rátehettem a mancsom a módszertani kötetre is, ami mélyebb bepillantást enged a mesék terápiás jellegű felhasználásába, számos szemléletes példát hozva a gyakorlati alkalmazhatóságukra.

 

Mesékkel jó esetben mindenki találkozott élete során, sőt, a televízió térhódításával már animált formában is magunkévá tehetjük kedvenc történeteinket. Mégis, az olvasott, hallott vagy elmesélt meséknek nincs párja kerek e világon: a legjobbakat az élet költi és hozza létre, az emberek pedig szájhagyomány útján terjesztik, generációról, generációra örökítik. Az esti mese ideális esetben a gyermek napirendjének része, kapcsolatot épít, beszédkészséget, beszédértést fejleszt, fantáziaműködést generál, érzelemkifejezést tanít, bátorságra sarkall, ha kell, önbizalmat fejleszt, és még hosszan sorolhatnám. Igazi aduász ez a kincs, ami bizony nem csak hétköznapi dolgok elérésére tesz minket képessé.

 

Nem csoda hát, hogy a mese, mint eszköz a társadalomtudományokban, a pszichológia berkein belül is teret hódított magának, és felvértezte a szakembereket egy olyan segítő módszerrel, ami a legtermészetesebb módon képes kigubancolni különféle problémákat. Boldizsár Ildikó igazán mélyen beleásta magát a mesevilágba, mielőtt bármit is olvastam volna tőle, el nem tudtam képzelni, hogy ennyi féle és fajtájú mese létezik (legalább kétezer), illetve hogy a varázsmesékben és a népmesékben sokkal több van holmi szórakoztatásnál. Ezek a mesék olyanok, mint a jungi kollektív tudattalan, rengeteg archetípust, ősi képet tartalmaznak, amelyek minden ember tudattalanjában megtalálhatók (például anya, hős, szeretet, gonosz, félelem, bátorság stb.), így aztán könnyen egy hullámhosszra tudunk kerülni velük.

 

A szerző szerint a népmesék, az adott nép történeteit hordozzák, fontos tudnivalókat, életkészségeket találhatunk bennük, természetes szűrőn mentek keresztül, így hát amelyik mese fennmaradt, annak igazságtartalma nehezen megkérdőjelezhető, és az emberek okulására szolgál, ha úgy tetszik, sorvezetőt ad az élethez. A terápiás foglalkozás lehet egyéni és csoportos, és a mesék ereje minden korosztály esetében, a legkülönfélébb problémák megoldásában segítségül hívható. A teljesség igénye nélkül íme néhány példa: szorongás, gyász, kapcsolati konfliktusok, zökkenők, kapunyitási vagy kapuzárási pánik, depresszió, válás, krónikus és mentális betegségek stb.

 

Minden mesében vannak visszatérő motívumok: a hős alakja, a segítő, az ellenfél, a próbatételek, a konfliktusok, az újjászületés, a lezárás-katarzis. Minden ember rá tud találni a saját meséjére, amellyel aztán a terapeutával együttműködve dolgozni kezd, kölcsönveszi a mesehősök bátorságát és erejét, a mesei konfliktusok által képessé válik azonosítani a sajátjait, és a mesei optimizmussal felvértezve megoldást is talál rájuk. Bizony komoly munka ez, nem könnyebb és nem nehezebb, mint bármelyik másik pszichoterápia, és ez sem egyik pillanatról a másikra hozza meg a gyümölcsét. Ugyanakkor segítséget nyújthat azok számára, akiket kényelmetlenül érintene, ha egy rendelőben kellene ülniük szemtől-szemben a terapeutával, miközben önmagukról kellene beszélniük. A mesei szimbólumok felhasználásával könnyebbé válhat a kommunikáció és a problémák megfogalmazása, segíti a rapport kiépítését, és kézzel fogható eszközt, kapaszkodót ad a páciens kezébe.

 

Akik ez iránt a módszer iránt érdeklődnek – legyenek akár szakemberek, akár laikusok – mindenképp olvassák el a Meseterápia című kötetet, amiből átfogó és részletes képet kaphatnak. Úgy vélem, jelen módszertani kötet pedig leginkább a gyakorló szakemberek számára lehet informatív, hiszen találunk benne foglalkozástervezeteket, vagyis útmutatóként szolgál, hogyan kell levezényelni egy adott csoportfoglalkozást, milyen gyakorlatokat, meséket érdemes alkalmazni a hozott probléma kezelésére. A kötet második felében pedig részletesebb esetleírásokat találunk, hogy a klinikumban, illetve más módszerekkel ötvözve hogyan sikerült a gyakorlatban eredményeket elérni különféle problémakörök megoldásában, illetve betegcsoportok kezelésében. Mindazonáltal fontos megjegyezni, hogy ezek az útmutatók azon szakemberek számára mondanak a legtöbbet, akik elvégezték az akkreditált Meseterapeuta képzést, és a módszer gyakorlásához jogosítványt szereztek. Mindenesetre én abszolút kedvet kaptam hozzá, hogy a módszert a fotel mindkét oldaláról kipróbáljam. Remélem, ezzel Te sem leszel másképp Kedves Olvasó, és aki nem hiszi, járjon utána!