Beszámoló: Könyvhét összegzés – 2015. június 4-7.
Írta: Galgóczi Tamás | 2015. 06. 09.
Számomra vasárnap délután ért véget a 86. Ünnepi Könyvhét, mert ugyan még hétfőn is állnak a standok, vannak dedikálások és rendezvények, mindez már nélkülem történik. Nincs ezzel semmi baj, hiszen az elmúlt négy nap alatt rengeteg írót és költőt láttam, sőt mi több, többekkel alkalmam volt rövidebb-hosszabb ideig beszélgetni. Az állandó kedvenceim (Csukás István, Esterházy Péter, Kányádi Sándor, Lőrincz L. László) megnyugtató jelenléte mellett örömmel kértem aláírást Juhász Elődtől vagy Szinetár Miklóstól, akik nincsenek itt minden évben. Aztán persze ott vannak a fiatalabb évjáratok, mint például Pék Zoltán, Totth Benedek, Potozky László, vagy azok, akik nélkül nehezen elképzelhető egy könyvhét. A teljesség igénye nélkül gondolok Nagy Bandó Andrásra vagy Moldova Györgyre, no meg a menetrendszerűen felbukkanó saját kiadású könyveiket reklámozó szerzőkre. A lényeg, írókból nagyon jól állunk.
Miként olvasókból is, hiszen szombaton és vasárnap tisztes tömeg gyűlt össze a Vörösmarty téren. Persze szokás szerint voltak belföldi és külföldi turisták, mi több pár kiránduló osztály is elvegyült a tömegben, de azért aggodalomra nincs ok, sokan kizárólag a Könyvhét miatt keresték fel a teret. A felkészültebbek előre megírt listákkal érkeztek, és maximálisan kihasználták a kiadók kínálta kedvezményeket, hogy teli szatyrokkal, dedikált könyvekkel távozzanak. Mi több az olvasók képesek voltak sorba állni, csak azért, hogy egy közös fotót készítsenek, dedikáltassanak, vagy csak pár szót váltsanak kedvenceikkel – egyszóval a befogadó oldal hajlandósága megvan, csak megfelelő produktumra, illetve íróra van szükség.
Ezeket a produktumokat, a könyveket jelenleg a kiadók adják ki, és létük szorosan összefügg a hazai könyvpiac egészével. Ami a folyosói pletykák szerint már évek óta válságban van, és ez semmi jót nem jelent a könyvkiadók jövőjére nézve. Kellő rálátás hiányában erről túl sokat nem tudok mondani, legfeljebb annyit, hogy öt-hat éve arra várok, mikor lesz kevesebb hazai kiadó – merthogy már régen be kellene zárniuk, csődbe menniük, és akkor majd jól megtisztul a piac, és a többi. Ez egyelőre várat magára (bár én nem várom), igaz, pontos adatok hiányában azt nem tudom, miből élnek idehaza könyvkiadók, legfeljebb az látszik, miből remélnek nagyobb bevételt. Egyrészt ott vannak az előnyben részesített eladási módok (például vásároljon mindenki közvetlenül a kiadótól), másrészt a több kiadót összefogó webáruházak, harmadszor pedig ide számolom azt a folyamatot, aminek eredményeként az eddig független cégek lazább-szorosabb módon társulnak egymással.
A könyvhéten ebből leginkább az akciókkal szembesül az ember, és aki rászánta az időt, az komoly összeget spórolhatott meg. Volt 20 százalékos (vagy több) kedvezmény, 2+1, 1+1 akció, mennyiségi kedvezmény (ennek keretében saját szememmel láttam, hogy valaki 25 darab kötettel távozott az adott kiadó standjától), valamint rengeteg 500 és 1000 forintos könyv (főként a régi kiadványokat kínálták ennyiért).
Az árcsökkentés mellett a másik vevőcsalogató módszer, hogy mindenféle extrákat adnak a vásárlóknak. A forintra válthatók közül legnépszerűbbek a később felhasználható kedvezménykártyák voltak, de találkoztam helyesen kitöltött kérdőívért járó nyeremény ígérvénnyel is. Szerkesztőségen belül kedvenceink a könyvjelzők, amelyek azon kívül, hogy remek marketingfelületek, ideális célpontjai a gyűjtőknek. Idén a szokásosnál kevesebbel találkoztunk, kis túlzással csak azok a kiadók kedveskedtek a látogatóknak ilyesmivel, akik már évek óta így tesznek. Aztán volt pár söralátét, könyvrészletekből összeállított könyvecske, és végtelen számú, illetve kivitelű katalógus. Ez utóbbiakat előszeretetettel szoktam böngészni, hátha kincsre bukkanok, például a házi könyvtár hiányzó darabjára.
„Tessék csak tessék! Minden könyvünk eladó!” – A Könyvhét nálam egyfajta keveréke az olyan rendezvényeknek, mint a búcsú, a karácsony és a hétvégi piacolás. Így majdhogynem meghatottan öletem keblemre azt az írót, aki vasárnap a fenti szöveggel csábította kiadójának standjához a délutáni melegben némileg bágyadtan nézelődő látogatókat. A fenti jelenet egyébként azért szimbolikus szerintem, mert határozottan jelzi a jövőt – ahol az írók kénytelenek lesznek aktívabban részt venni az értékesítésben. No nem feltétlenül úgy, hogy odaállnak a pult mögé, de például a rajongókkal való aktív kapcsolattartás (legyen szó weboldalról vagy Facebook profilról) – kivált, ha kezdő íróról van szó – ma már elengedhetetlen része a reklámozásnak. Ugyan van pár kivétel, amikor a rejtőzködés, a titokzatosság növeli a népszerűséget, de a legtöbb esetben a pénztárnál mérhető eredménye van a megfelelően adagolt információnak (legyen szó új megjelenésről, vagy író-olvasó találkozóról).
„Anya nézd mit találtam!” – újságolta könyvet lengetve a háromkerekű biciklin száguldó kislány, a szívbajt hozva ezzel anyukájára, ugyanis a beszerzés szülői engedély nélkül történt. A Könyvhét ugye nemcsak a felnőtteket próbálja megszólítani, hanem a gyerekeket is. Láttunk tátott szájjal Kányádi bácsit bámuló gyereket, az illusztrátorral a dedikáláshoz leginkább illő rajzról egyeztető kislányt, anyukája mellett az árnyékban olvasó ifjú felnőttet – vagyis az érdeklődés és az igény a legkisebbek körében is megvan, már csak a felnőtteken múlik, mit adnak (ha adnak) a kezükbe.
„Teljesen kiszáradtam, mert egész éjjel nem ittam.” – jelentette ki kedvenc, az országhatáron túl élő íróm, amivel ő a nagy melegre utalt, és mivel mindez még szombat délelőtt történt, nem sok köze volt a Könyvek Éjszakájához, ami szerkesztőségünkben a szokásos félévi találkozó dátuma is egyben. Létszámban idén sem voltunk kevesen, mivel hozzánk csapódott pár ismerős író, olvasó – bár a hangsúly nem a jelenlévők darabszámán, hanem a kellemes esti hűvösben folytatott beszélgetések minőségén van. Mintha az esti félhomályban a szokásosnál is közelebb kerülnének egymáshoz a honi könyvpiac résztvevői, hogy eszmét cseréljenek, vagy csupán az általuk fontosnak tartott gondolatokat elmondják másoknak. Nem túlzás, ez a Könyvhét legjobb része, este tíz és éjfél között pedig igazán meghitt diskurzusokba csöppenhet az ember.
Azon kiadók, akikkel az üzletmenetről beszéltem, döntő többségben a tavalyit meghaladó könyvheti eladásokról beszéltek. Idén is láttunk dedikálásra váró sorokat, bár tény, igazán tisztes tömeget (egy-két kivételtől eltekintve) csak a könnyebb műfajokban ténykedő szerzők tudtak felmutatni (például Lőrincz L. László) – mivel azonban ez összhangban van a KSH kimutatásával, ezen különösebben nem lepődtünk meg. A dedikálók között láttunk futballistát, színészt, muzsikust, orvost, és persze politikust, celebet, újságírót – egyelőre szerencsére még az írók vannak többségben. Vasárnap estére könyvmérgezést kaptam, most pár napig nem szeretnék könyvet kézbe venni – aztán majd újra automatikusan nyúlok a napi olvasnivalóm után, csak most kell egy kis idő, hogy feldolgozzam az itt szerzett élményeket, végighallgassam az interjúkat, megnézzem, mit csináltak az ismerősök, és átböngésszem a fotóalbumainkat.
Zárszóként még annyit, hogy bár az ősz még messze van, de azt kívánom, hogy vagy az Olvasás Éjszakája nője ki magát nagyobb rendezvénnyé, vagy valaki csináljon egy időben jól elhelyezett karácsonyi vásárt, mert komoly hibának tartom az év végi könyves rendezvény nemlétét.
Fotó: Galgóczi Tamás