Főkép

A Füst és csont leánya nem volt más, mint Karou és Akiva misztikus környezetbe helyezett, a kimérák és az angyalok háborújának közepén született, életeken is átívelő szerelmének elbeszélése – egy igazi Rómeó és Júlia történet. A regény minden mondata nagy hatással volt rám: a szereplőket, a háttérvilágot és a cselekményt egyaránt kedveltem. Sokáig kellett várni a folytatásra, de végül megérkezett magyar nyelven a Vér és csillagfény napjai, és bár a kötet nem olyan gyönyörű és impozáns megjelenésű, mint az elődje – a polcon sem mutatnak túl jól egymás mellett –, ugyanakkor a történet és a hangulat ezúttal is mindenért kárpótol.

 

Karou, aki korábban semmit sem tudott a származásáról, valamint az általa teljesített küldetések okairól, most már mindennel tisztában van. Emlékszik arra, hogy ki volt ő korábban, és miként keveredett bajba, hogyan ismerte meg a szerelmet és veszítette el az életét – csak azért, hogy tizennyolc évvel később újra rátaláljon korábbi társára, vele együtt pedig minden emlékére, amelyek megkeserítik a viszontlátás, illetve az újra felfedezett érzések örömét. A tudás hatalom és fájdalom is egyben, Karou pedig – aki már tudja, hogy mire szolgál a füst és mire valók a csontok – hátat fordít emberi életének, magához öleli a kimérák gondját. Vajon a lány – akinek neve a szörnyek nyelvén reményt jelent –, illetve az általa végzett mágikus tevékenység szolgálhat-e új reménységgel a kimérák népének? Karou és angyal szerelme ismét az egymással ellentétes oldalon állnak, és nem lehet tudni, hogy számukra létezik-e még közös jövő.

 

A hangulat továbbra is erős, mindent átható, a szöveg pedig határozottan igényes: a gyönyörű mondatok kellemesen enyhítik a lassan folydogáló történetben rejlő komorságot, vagy éppen hatásosan támasztják alá az egyre növekvő feszültséget és kétségbeesést. A regény nem egy tipikus young adult trilógia második kötete, annál ugyanis sokkal összetettebb és sötétebb – még véresebb és kegyetlenebb, mint az előzmények ismeretében számítottam rá. A két főszereplő vívódásai továbbra is részei az eseményeknek – az érzéseik bemutatása csodálatos, ritkaság számba menő közös jeleneteik során pedig szikrázik köztük a levegő –, de a romantikus részek mégsem nyomják el az elbeszélés többi részét, nem veszik át az uralmat, hanem mindössze keretet, kellő mértékű motivációt adnak a leírtakhoz.

 

Sokkal lényegesebb, hogy színesedik és bővül – az első kötetben éppen csak nagy vonalakban felvázolt – összetett és különleges, a szörnyek és az angyalok küzdelmét bemutató világ – nem is akármilyen mértékben. A váltott fejezeteknek köszönhetően, Karou és Akiva szemén keresztül mind a kimérák, mind pedig a szeráfok tettei, nézetei és céljai megelevenednek. Ugyanolyan élvezettel olvastam a szörnyek maréknyi csapatának kétségbeesett küzdelmét, Karou emberfeletti erőfeszítését, ahogy az angyalok belső hatalmi harcait, nagyszabású céljaik leírását, valamint Akiva és testvéreinek életéről, múltjáról, a katonák közötti különleges helyzetéről szóló fejezeteket.

 

Csodálatos a főszereplők karakterfejlődése, illetve a mellékszereplők bemutatása. A legfontosabb talán az, hogy a bohókás, kék hajú lány a kialakult helyzet hatására komoly, a népe érdekében hihetetlen mértékű felelősséget magára vállaló, a gondokkal megküzdő nővé válik – vívódása könnyen megérthető és átélhető, ahogy a döntései, hangulati változásai is jól követhetők. Bár a körülmények nem támogatják, Akiva is megvívja a saját, titkokkal övezett csatáját, de az ideje egy részét lefoglalja a kutatás és a küldetés, ami mindennél fontosabb számára. Rajtuk kívül még számtalan olyan szereplő bukkant fel, aki képes volt lassanként a szívembe lopni magát, hogy aztán értük is megannyi alkalommal izgulhassak – mert ezekben a napokban a vér uralkodik minden felett.

 

Elképesztő hatással volt rám ez a történet, amelynek imádtam minden sorát, mert mindegyik a szívemig hatolt, megrezegtetett bennem valamit a mélyben – a hangulat az első oldalon elkapott és végig szorosan tartott. Kifejezetten kedveltem a kimérák leírásait, Karou mágikus tevékenységét, átéreztem a két főszereplő fájdalmát, a saját népük irányában, valamint a jobb jövő érdekében tanúsított cselekedeteik mögött rejlő elhivatottságukat, az ezzel kapcsolatos bizonytalanságukat. Ez a regény sokkal többről szól, mint a romantika és az egymás iránti érzések: a benne lakozó sötétség és fájdalom szörnyű, néha szinte elviselhetetlen, de mégis reménnyel teli. A cselekmény nem tekinthető éppen lendületesnek, ugyanakkor intrikában, titkokban, csatákban, meglepetésekben és megdöbbentő csavarokban mégsincs hiány.

 

Ritka az olyan regény, amely ennyire megragad és az olvasás befejezését követően még hosszú ideig magának követeli a gondolataim jó részét, és azt is biztosan kijelenthetem, hogy ez a mű nem tartozik a könnyed, tucat számba menő történetek közé. Fantasztikus mese ez egy párról, akik más jövőt képzeltek el maguknak és a népüknek, mint ami jelenleg megadatott számukra, illetve dühvel és elkeseredéssel teli elbeszélés két faj végeláthatatlan küzdelméről, akik már belefáradtak az ezer éve tartó állandó harcba. Reménytelenség és remény, rengeteg fájdalom, és egy esély a jövő más irányba fordítására – engem egyszerűen elvarázsolt, amit olvastam. Nagyon remélem, hogy a folytatásra nem kell olyan sokáig várni, mint erre a részre, mert számomra az egyik legjobban várt befejező kötetté lépett elő a Dreams of Gods and Monsters.