Orson Scott Card: Fáklya

Alvin még mindig vándorol – és még mindig próbálja megtalálni annak nyitját, hogyan lehet felépíteni a Kristályvárost. Kik fogják felépíteni? Hol lesz? Mi lesz ebben az ő szerepe? Az alapvető kérdésekre sem tudja a választ, így közben próbál megragadni minden lehetséges szálat – ezért elindul New Englandbe, ahol a hírek szerint olyan becsületes, tisztességes és jószívű puritán emberek élnek, akiktől minden jel szerint tudna tanulni egy s mást. A törvénykezésük ugyanis messze földön híres, és természetesen, ha emberek fognak ott élni, a Kristályvárosban is szükségük lesz törvényekre. Furcsa módon azonban New Englandben még mindig „divat” a boszorkányégetés: és bizony Alvin kis csapata a fortélyaikkal (amiket azért nem rejtenek véka alá) elég nagy veszélyben van…

Peggy, vagyis Margaret sem tétlenkedik közben, az Angliából száműzött király földjén, a Királyi Kolóniákon próbál tenni valamit a rabszolga-felszabadítás ügyéért. A helyzet azonban közel sem olyan egyszerű, és Peggy-nek minden ügyességére szüksége van ahhoz, hogy egyáltalán szóba álljanak vele. Eközben Calvin és Franciaországban megismert barátja, bizonyos Monsieur Balzac, szintén a Királyi Kolóniákon ténykednek – és amikor a szálak keresztezik egymást, Calvin és Peggy élete jelentősen megváltozik. De vajon tényleg tudnak valamit érdemben tenni a rabszolgákért? A rabszolgákért, akik jól láthatóan nem kérnek a segítségükből, és mintha a szívlángjuk is teljesen eltűnt volna – ám ez vajon miért lehet? Mire képesek az afrikai négerek, amikre a fehér emberek nem?

Orson Scott Card még mindig úgy mesél, mintha személyesen hozzám szólna, mintha pontosan tudná, mi szükséges ahhoz, hogy pillanatok alatt megérintsen, és a bűvkörébe vonjon. Bár ezúttal mintha kicsit több esemény történt volna, mint amit megszokhattunk: miközben az egyik oldalon Alvin és Bizony Cooper a boszorkányperek ellen akarnak valamit tenni, a másik oldalon Calvin és Peggy szálán lényegesen több esemény történik, ami a végén egészen meglepő pillanatokban csúcsosodik ki. Mégis, én valahogy Alvinék történetét sokkal izgalmasabbnak éreztem: egyrészt rendkívül örültem annak, hogy megismerhettük John Adams-t (aki számomra a kor amerikai történelmének mindig is az egyik legérdekesebb alakjának tűnt), másrészt pedig ezeket a párbeszédeket (főleg a tárgyalás közben) hihetetlenül élvezetes olvasni.

Card ebben a regényben mintha minden korábbinál jobban megragadta volna Alvin elveinek és erkölcsének mibenlétét – a Teremtő ugyanis hiába látja a jót, hiába tudja pontosan, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy egy még jobb világban éljünk, nem feladata irányítani az embereket. Nem törekedhet arra, hogy majd ő mondja meg, miért és hogyan lesz jó nekik. Ő nem valamiféle istenség vagy politikai (netalán katonai) vezető, akire mindenkinek kötelező hallgatnia, aki irányítani fogja az emberek életét. Erre Bizony Cooper is csak lassan döbben rá, és végül ez a felismerés bár megrázó, mégis csodálatos: mert kezdi megérteni, mit is gondol Alvin. És ami emberileg legalább ilyen fontos, hogy kezdi átérezni, mit jelenthet Teremtőnek lenni. Mit jelenthet az, hogy bár közel korlátlan hatalommal rendelkezel, mégis kételkedsz magadban és próbálod magad tartani azokhoz az elvekhez, amelyek hited szerint a célodhoz vezetnek. Nehéz, de mégis olyan feladat az, ami örömöt csal az ember szívébe.

Amiben ez a Fáklya még inkább eltér a korábbiaktól, az az, hogy Card egyre többet fed fel az alternatív történelméből. Nem csupán arról van szó, hogy feltűnnek olyan ismert figurák, mint Napóleon, Te-Kumsza, John Adams vagy Honoré de Balzac, és még csak nem is arról, hogy egyre több minden derül ki erről az alternatív Amerikáról (és annak országairól), hanem hogy a világ működéséről és a mágiáról is egyre többet tudunk meg. Koncepciója, miszerint alapvetően eltérő mágiát használnak a fehérek, a négerek vagy az indiánok, pedig olyan izgalmas, hogy nagyon remélem, a folytatásban még többet tudunk meg róla. Merthogy ezek után mondanom sem kell, mennyire várom a folytatást – ami ráadásul az első olyan rész lesz, ami eddig nem jelent meg magyarul. Remélem, minél hamarabb kézbe vehetem a Kristályvárost.