Főkép

Mind tudjuk, hogy a Marvel csak úgy ontja magából a szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb élőszereplős kasszasikereket, amivel simán tarol a piacon, közben pedig ügyesen építi saját filmes univerzumát. De vajon mi a helyzet a rajzfilmek terén?

 

A Marvel talán legnagyobb riválisa, a DC Comics, habár élőszereplős alkotásokban nem tudja felvenni a versenyt ellenfelével, rajzfilm-dömpingjével (évente akár 2-3 adaptáció is megjelenik a Warner Premiere gondozásában) szinte elárasztja a DVD-polcokat, a folyamatosan készülő tv-s sorozatokról nem is beszélve. Aki követi a stúdió munkásságát, az tudja, hogy a DC nehezen hibázik ezen a téren: alkotásaik rendkívül igényesek és hűek az önmagukban is zseniális alapanyagokhoz. Ez az a terület, ahol a Marvel sosem lesz képes felülkerekedni. Ami nem jelenti azt, hogy Az Újvilág Bosszúangyalai 1-2. (Ultimate Avengers) borzasztó lenne, sőt, az első rész talán a legjobban sikerült Marvel rajzfilmnek mondható a Hulk vs. Rozsomák után.

 

Vigyázat, a folytatás cselekményleírást tartalmaz!

A 2006-os Az Újvilág Bosszúangyalai a The Ultimates című képregény (hazánkban A Különítmény – Több mint ember címen jelent meg) animációs, több akciójelenettel felturbózott adaptációja. Ahogy a képregényben, itt is Amerika Kapitány utolsó II. világháborús küldetésével nyit a történet, azonban most nagyobb rálátást nyerünk a nácik oldalán szorgoskodó titokzatos űrlények és vezetőjük, Herr Kleiser tevékenységére. Miután több mint öt évtizeddel később Nick Fury, a világot behálózó kémszervezet, a S.H.I.E.L.D. vezetője megtalálja a jégbefagyott hős Kapitányt, összegyűjti világunk álruhás bajnokait, és közli velük, hogy a már említett űrlények, a chitaurik újra fenyegetést jelentenek a Föld számára. Eközben Bruce Banner megszállottan próbálja előállítani a szuperkatona-szérumot, mert azt reméli, így majd irányítani tudja a benne lakozó szörnyet, Hulkot. Emellett feltűnik még a jól ismert Vasember, az elbűvölő Fekete Özvegy és a nagydumás Óriás élettársával, Darázzsal együtt.

 

A rajzfilm legnagyobb előnye a kifogástalan alapanyag, amit elég alaposan követ is. Igazából ennél többet nem is lehet mondani róla: az első rész a kissé közhelyes dialógusok és a silány rajzstílus ellenére tökéletesen működőképes, akár többször is megnézhető darab, amit a rajongók és a fiatalabb nézők garantáltan szeretni fognak. Habár a hősök nem annyira kifinomultan megírt karakterek, mint mondjuk a Bosszúállók filmekben, mégis szerethetőek, érthetőek a motivációik, a csapatba való beilleszkedésüket pedig sikerült hitelesen bemutatni. A lassabb és akciódús jelenetek váltakozása precízen kimért és megfelelően adagolt, gördülékennyé téve ezzel a cselekényt. Talán a játékidőt említhetnénk meg, mint negatívumot, ami nem elég arra, hogy mind a chitaurik, mind a Hulk által jelentett fenyegetésre elég időt szenteljen.

 

De vajon a második rész megadja a szükséges választ? Megpróbálja, de nem jár sikerrel. Sajnos az egész rajzfilmre jellemző, hogy logikátlan lépéseket tesz, és nem magyaráz meg bizonyos történéseket, ráadásul a párbeszédek minősége is kicsit mintha visszaesett volna. Ha viszont ezek fölött szemet tudunk hunyni, akkor az első részhez hasonló filmélményben lehet részünk. A rajzfilm az említett hibák ellenére továbbra is egyben van, mindig történik valami új, viszont nincsenek felesleges töltelék-jelenetek. A cselekmény pár évvel az előző rész eseményei után, egy távoli szigeten veszi fel a fonalat, ahol a wakanda törzs éli mindennapjait. Csakhogy az uralkodó egy chitauri-merénylet áldozata lesz, a fia, T’challa pedig tudomást szerez apja eltitkolt szuperhős kilétéről. Miután a fiú magára ölti a Fekete Párduc álruhát, ellátogat Amerikába, hogy tudassa a újabb chitauri-veszélyt – az időközben szétszéledt nagy csapat pedig újra összeáll (kivéve Bruce Bannert, aki közveszélyessége miatt éppen egy elvileg Hulk-biztos magánzárkában csücsül), hogy együtt nézzenek szembe a Földet sújtó gigantikus földönkívüli támadással.

 

A második részre is jellemző, hogy nem hagy elég időt bizonyos eseményekre, ami akkor érződik igazán, amikor a végső csata után a film nem tudja, hogy az egyik elesett hős drámájára, vagy inkább a Föld megmenekülésére koncentráljon, így aztán kapunk mindkettőből, ám ez olyan kurtán-furcsán történik, hogy esélyünk sincs a katarzisra.

 

Bár vannak hiányosságai és hibái is szép számmal, mi több, meg sem közelítik a DC Comics rajzfilmek minőségét, azért Az Újvilág Bosszúangyalai szórakoztatóak, akcióban gazdagok, és képesek végig lekötni a figyelmünket, ami ugyebár nem egy utolsó szempont. Ráadásul a magyar szinkron is egészen vállalható (egyedül Erdős Borcsa Fekete Özvegynek kölcsönzött hangja tűnt számomra élettelennek) – összességében tehát megéri adni nekik egy esélyt.