Főkép

Mára majdhogynem unalmassá vált annak mantrázása, hogy a régizene az „újdonság”, a felfedezés örömével szolgál a hallgatóknak, különösen úgy, hogy Bach, Handel, Vivaldi számos műve igazi közönségkedvenccé vált, és mindenfelé hallani őket koncerteken és hangfelvételeken, de akár utcai muzsikusoktól is. Ennek ellenére valóban a felfedezetlen kincsek tárházát nyújtják a tizennyolcadik század utolsó harmada előtti korszakok, mivel a muzsika – legalábbis a nem egyházi művek sokasága – akkoriban még elsősorban a pillanatnak szólt; azaz egyszerre szórakoztatott magas színvonalon és könnyen értelmezhetően. Különösen igaz ez a tizenhetedik századi operára, melyet az újszerűségre törekvés egészen dinamikus, ugyanakkor organikus fejlődése jellemzett. Ezen a körön belül is kiemelt figyelmet érdemel a mostanában egyre ismertebbé és népszerűbbé váló Agostino Steffani dalszínházi munkássága, aki pályája kezdetén ugyanúgy mondhatta magát Lully és Purcell kortársának, mint később Albinoniénak és Vivaldiénak.

 

A Niobe, Théba királynője című darab épp a francia operastílus megalapozója, Jean Baptiste Lully halála után egy évvel, 1688-ban került bemutatásra, és – akárcsak Henry Purcell Dido és Aeneasa – a francia és olasz opera (itt inkább Monteverdi késői alkotásaira érdemes gondolni) elemeit keveri rendkívüli érzékkel.

 

A jellegzetes francia nyitányt ugyan Steffani sinfoniának nevezte el, de a pontozott ritmusok és a lassú, ünnepélyes dallamokat követő imitációs gyors tételek egyértelművé teszik, mit hallgatunk. Ugyancsak a francia stílusra jellemző a tánctételek bősége, hiszen minden felvonást egy rövid táncfüzér zár. Ezek nem Steffani, hanem Melchior d’Ardespin nevéhez köthetők, aki, úgymond, az effélék megkomponálására szakosodott. A recitativók és az áriák közötti különbségek sem annyira hangsúlyozottak, mint egy tizennyolcadik századi olasz dalmű esetében, az áriákat ugyanis közel sem olyasfajta vokális tűzijátéknak szánta a szerző, mint amivé a későbbi itáliai komponisták tették azokat. Ennek ellenére mindegyikben rengeteg szépséget és jól leplezett nehézséget találni, csupán a sokszor magamutogató bravúrosság hiányzik belőlük, és ez bizonyos szempontból az előnyükre válik. Ezzel együtt azonban csodálatos a nem egyszer obligát hangszereket alkalmazó, a continuóban barokk lantot szintén rendszeresen megszólaltató, ám mindvégig teljesen letisztult és áttekinthető kíséret. Legkülönlegesebbnek valószínűleg a gyönyörűen felépített duetteket érzem a darabból, melyekben egyszerű imitáció helyett önálló karakterű melódiák felelgetését és együtthangzását hallhatjuk – akárcsak, mondjuk, Purcell némelyik ódájában.

 

Az előadók kivétel nélkül tökéletes teljesítményt nyújtanak, részben valószínűleg azért, mert Bostonban komoly hagyománya van a régizenének. (És még mielőtt bárki felháborodna, hogy hogyan mernek ezek az újvilágiak efféle történelmi távlatokban gondolkodni, érdemes felidéznünk az Aldous Huxley egyik esszéjében is felbukkanó tényt, hogy jóllehet operát az ottaniak puritán erkölcsei miatt egészen biztosan nem mutathattak be a tizenhetedik században, magát a várost 1629-ben alapították, majd’ egy évszázaddal a tényleges Szentpétervár előtt.) A régizenei fesztivál zenekara egészen fenséges hangzást produkál, amihez a szólisták kiválósága párosult. Mindenekelőtt Philippe Jaroussky áriái emlékezetesek, és nem csupán azért, mert Steffani eleve ezeket dolgozta ki a legszebben, vagy mert a francia kontratenor abszolút magabiztosan birtokolja a szoprán kasztráltak regiszterét, és ebben voltaképp jelenleg nincs párja az egész világon, hanem mert Jaroussky felülmúlhatatlan átéléssel teszi hitelessé a szerepet.

 

Aki tehát valami „újra” vágyik a zenében, de nem elégítik ki a kortárs művek vagy akár a populárisabb műfajok, ha szépséget is keres, itt bőséggel megtalálja. A Niobe e felvétele minden bizonnyal maradandó érték lesz, ami még sokáig okozhat örömet nekünk.

 

Előadók:

Karina Gauvin – szoprán (Niobe)

Philippe Jaroussky – kontratenor (Anfione)

Amanda Forsythe – szoprán (Manto)

Christian Immler – basszus (Tiresia)

Aaron Sheehan – tenor (Clearte)

Terry Wey – kontratenor (Creonte)

Jesse Blumberg – basszus (Poliferno)

Colin Balzer – tenor (Tiberino)

José Lemos – kontratenor (Nerea)

 

Boston Early Music Festival Orchestra

Paul O’Dette – zenei vezető

Stephen Stubbs – zenei vezető

 

A lemezen elhangzó művek listája:

Niobe, Regina di Tebe

Librettó: Luigi Orlandi (Ovidius Átalakulások című műve nyomán)

Melchior d’Ardespin balettzenéivel kiegészítve

CD 1

1-48. Atto I

 

CD 2

1-7. Atto I (folyt.)

8-37. Atto II

 

CD 3

1-10. Atto II (folyt.)

11-42. Atto III