Főkép

Az egyik áldozat a kertje medencéjébe fullad bele, hozzákötözve egy felbecsülhetetlen értékű görög szoborhoz. A másikat a kutyái marják halálra. A harmadik halálának mintha köze lenne Edgar Allan Poe hollójához… A különös történelmi rejtélyben, amely az 1890-es évek Buenos Airesébe és egy titkos társaság berkeibe vezeti el az olvasót, kifinomult gyilkos gyilkol. De vajon mi lehet az indítéka?

 

Miközben találkozhatunk több detektívtanonccal, egy őrült apácával, egy megszállott botanikussal, egy tehetségtelen költővel, egy félfülű szolgával és egy műgyűjtő özvegyével, újra és újra felbukkannak ugyanazok a nyomok, mégis, mindig másképp. Rózsa: egy szövetség jele, egy mese kelléke vagy a megerőszakolás titkának megoldása vajon? Só: babonás kellék, az egyik főszereplő vállalkozásának kulcsterméke, vagy valami más a jelentése? És kertek: valódiak és könyvbeliek, mérgezőek és kedvesek, buják és kiégettek, sőt, Atlantisz kertjei… Mindennek a titka ott van valahol egy megtébolyodott, néma lány elméjében. De hogy sikerül-e az előző kötetben már megismert, cipészből lett nyomozónak, Sigmundo Salvatrionak rátalálnia, az az egész regény folyamán kérdéses marad, míg azután a befejezés – nos, nem okoz csalódást.

 

Tavaly jelent meg az argentin író, Pablo De Santis történelmi detektívregénye, a Párizsi rejtély a Kossuth Kiadó Spanyol krimi sorozatában, s máris itt a második Salvatrio-nyomozás. Az író, akinek előző regénye elnyerte az Argentin Irodalmi Díjat, ezúttal is folytatja irodalmi kísérletét, amely detektívtörténetként is olvasható. Miközben izgalmas krimirejtélyt épít fel, ráadásul több mint száz évvel ezelőttit, történelmit, ismét elkápráztat posztmodern játékaival: a könyv történetébe beépülő minitörténetekkel, egy egész belső novellával egy japán detektívről, szövegből kihámozható rejtjelekkel, jelképes kellékekkel (nem kevesebb, mint három kitömött madárral például), kulturális hivatkozásokkal és rejtelmes rajzokkal. Ám az előző könyvhöz mérten az új regényben ezeket sokkal fegyelmezettebben építi bele a bűnügyi történetbe.

 

Aki végigkíséri a szereplőket misztikus, történelmi és detektívtörténeti kalandozásukon, a befejezéshez érve rájöhet, ezúttal minden tökéletesen és szabályosan beleilleszthető a rejtély megoldásába. Sőt, számomra az volt a legérdekesebb, hogy míg az előző történetben – annak ellenére, hogy nagyon tetszett – senkivel sem tudtam azonosulni, ezúttal a cselekmény befejezése érzelmileg is hatott rám. A mesébe illő, misztikus történet kissé modorosan megalkotott szereplői hirtelen megszűntek posztmodernül eltávolított bábok lenni, és életre keltek.

 

Természetesen egy olyan házban, amelyet romos kert övez. Hiszen erről szól az egész könyv: gyilkosokról és kertekről.